Edward Furlong



Név: Edward Furlong
Teljes név: Edward Walter Furlong
Születési idő: 1977. Augusztus 2.
Születési hely: Glendale, Kalifornia
Magasság: 170 cm

Élete, karrierje


Edward Furlong 1977. augusztus 2.-án látta meg a napvilágot. Karrierjét tizenévesen, a Terminátor második részével kezdte, melyet 1991-ben kezdtek forgatni, s 1992-ben mutattak be. Röviddel ezután Edward a Kedvencek temetője második részében kapott szerepet, ahol olyan többek között a Vészhelyzetből is ismert Anthony Edward-cal játszhatott együtt.
Ezután jobbára kis szerepei akadtak ugyanis a könnyen jött sikert nehezen tudta feldolgozni, így a drogokhoz és az alkoholhoz nyúlt. Ugyan szinte mindig van munkája, azonban a második Terminátor mozi után maradandót eddig még nem sikerült alkotnia.
Furlong magánéletben is kacskaringós utat járt be. A folyamatos drog és alkohol problémái miatt esett el többek között a Terminátor 3-beli szerepétől. Ezen felül folyamatosan botrányokat kavart maga körül. 2004-ben egy tartályból próbált homárokat kimenteni, de végül nem sikerült neki. Mivel bűzlött az alkoholtól, ezért a helyszínen letartóztatták.
Ez idő alatt sok barátnője volt. Egy időben randevúzott Paris Hilton-nal is. Végül 2006-ban feleségül vette Rachel Bella, amerikai színésznőt, akitől eddig egy gyermeke született, 2006. szeptemberében.

Fontosabb szerepei


Filmszerepei:

  • A holló 4. – Gonosz ima (The Crow: Wicked Prayer, 2005) Jimmy Cuervo/The Crow
  • Állati kiképzés (Animal Factory, 2000) – Ron Decker
  • Detrot Rock City (Detroit Rock City, 1999) – Hawk
  • Kuki (Pecker, 1998) – Pecker
  • Amerikai história X (American History X, 1998) – Danny Vinyard
  • A gyanú árnyéka (Before and After, 1996) – Jacob Ryan
  • A fűhárfa (The Grass Harp, 1995) – Collin Fenwick
  • A kis Odessza – A bűn fészke (Little Odessa, 1994) – Reuben Shapira
  • Agyrém (Brainscan, 1994) – Michael
  • A mi házunk (A Home of Our Own, 1993) – Shayne Lacey
  • Amerikai szív (American Heart, 1993)
  • Kedvencek temetője 2. (Pet Sematary II, 1992) – Jeff Matthews
  • Terminátor 2. – Az ítélet napja (Terminator 2: Judgment Day, 1991) – John Connor

Teljes, részletes filmográfia megtekinthető itt (angol).

Jelölések, díjak

Összesen 4 jelölést és 3 díjat gyűjtött be eddig.

Jelölések:

  • 1999. Young Artist Award – Legjobb feltörekvő fiatal színész (American History X miatt)
  • 1994. Young Artist Award – Legjobb fiatal színész A Home of Our Own miatt, megosztva)
  • 1994. Independent Spirit Award – Legjobb fiatal feltörekvő színész (American Heart miatt)
  • 1993. Saturn Award – Legjobb fiatal színész (Pet Sematary II miatt)

Díjak:

  • 1994. Young Artist Award – Legjobb fiatal főszereplő (A Home of Our Own miatt, megosztva)
  • 1992. Saturn Award – Legjobb fiatal színész (Terminator 2: Judgment Day miatt)
  • 1992. MTV Movie Award – Legjobb alakítás (Terminator 2: Judgment Day miatt)

Érdekességek

  • Mali Finn rendező fedezte fel, s neki köszönhetően kapta meg John Connor szerepét.
  • Vegetáriánus
  • A VHI “100 Greatest Kid Stars” (100 Legnagyobb Gyereksztár) listáján a 69.
  • Calvin Klein és Gap modell is volt, s Japánban a “Hot Noodle” ételcég reklámarca.
  • A T3-ban felajánlották neki John Connor szerepét, de visszautasította.
  • Egy kórházban született a One Tree Hill egyik sztárjával, Julie Krystinaval
  • A T2 forgatása közben kezdett el kamaszodni és mutálni. Néhány jelenetben érezhetően mélyebb a hangja. A film elején lévő jelenetekben pár centivel alacsonyabb is.


Írta & Fordította & Korrigálta: Dentorel & Lasaro
Források voltak:
en.wikipedia.org
filmkatalogus.hu
imdb.com
port.hu