Az ellenállás

Az Ellenállás
(Resistance)

Az Ellenállás (Resistance) egy lázadó szervezet, mely a Skynet ellen harcol a poszt-apokaliptikus Földön. A szervezetet az Ítélet Napját (Judgement Day) túlélő maroknyi ember alapította, élükön Ashdown tábornokkal (General Ashdown), majd a csúcsponton John Connorral.

Az Ellenállás katonái piros karszalagot hordanak a karjukon, ezzel szimbolizálva a vért. Az Ellenállás jelképe a Vörös Dupla Hélix (Red Double Helix) – utalva az emberi DNS-re.

Történelem

Mivel az Ítélet Napja eltolódott, ezért pontosan nem határozható meg az alapítás ideje. Valószínűleg nem sokkal az Ítélet Napja után kezdtek el szervezkedni. Ugyanakkor a elmondható, hogy az Ellenállást az apokalipszis túlélő – korábban a hadseregben szolgáló – katonák hozták létre, a megmaradt tisztek a Los Angelesben lévő központból irányítanak egy tengeralattjáróról, Ashdown tábornok vezetésével. A Terminátor – Megváltás (Terminator Salvation) eseményei után valószínűleg John Connor veszi át ezt a szerepet.
Fő céljuk, hogy harcoljanak a Skynet ellen, s megakadályozzák az emberi faj kiirtását. Az Ellenállás a számos küldetése során gyárakat támadott meg, és kiszabadította a foglyokat a munkatáborokból. A harc során fegyvereket is loptak, s átprogramozzák az elkapott terminátorokat, így azok az ő oldalukon harcolnak tovább.
Fegyverek, felszerelés, taktika

Az Ítélet Napja után, mikor a Skynet nagy erőkkel azon volt, hogy robotseregeinek segítségével megölje a maradék túlélőket, a volt katonai parancsnokok úgy döntöttek, nem hagyják magukat, s visszavágnak. Felhasználták a megmaradt katonai létesítményeket, fegyvereket, földi-, vízi- és légi járműveket, páncélokat, sokukat plazmafegyverrel kombinálták.

John Connort éveken át az anyja, Sarah Connor képezte ki Dél- és Közép-Amerikában, így tett szert a szükséges taktikai képességekre. Ezidő alatt sokszor harcoltak gerillákkal, szabadságharcosokkal, fél-katonai egységekkel, ezek során tanulta meg a különböző harcmodorokat és stratégiákat.

Neki köszönhetően került használatba a

  • HK-416 (2018-ban)
  • Plazmafegyverek (Plasma rifles)
  • A-10-es légi támadó (A-10 attack aircraft)
  • MV-22B helikopter (MV-22B)
  • MH-60 harci támogatóhelikopter (MH-60)
  • UH-1Y szállító helikopter (UH-1Y)

Egyéb túlélők

Azok az emberek, akik nem csatlakoztak az Ellenálláshoz, egyszerűen „Az Életbenmaradtak”-nak („Survivalists”) nevezik magukat, s inkább elmenekülnek és elbújnak, ahelyett, hogy harcba szállnának a Skynet gépeivel. Előnyük, hogy csapatokban és kisebb bandákban járnak városszerte. Sokszor adnak menedéket és ellátást az Ellenállás embereinek, de nem csatlakoznának hozzájuk. Fosztogatással tartják fent magukat.
Az Ellenállók őket nevezi „civil”-eknek.

Amint az Kyle Reesetől megtudjuk A halálosztó (The Terminator) című filmből, az Ellenállás diadalmaskodott a Skynet felett, a rendszer pedig utolsó erőfeszítésként küldött vissza valakit, hogy végezzen Sarah Connorral.

Időutazásos küldetések

John Connor és még néhány Ellenállónak sikerült tudomást szereznie a Skynet által kifejlesztett „időelmozdító szerkezetről” (time displacement equipment – TDE). A technológiát is sikerült megszerezni, de ezt az információt titokban tartották.

Ismert küldetések voltak:

Filmek:

  • John Connor visszaküldte Kyle Reeset 1984-be /Terminátor – A halálosztó (The Terminator)/
  • John Connor visszaküldött egy újraprogramozott T-800-t, hogy megvédje a fiatal önmagát / Terminátor 2. – Az ítélet napja (Terminator 2: Judgment Day)/
  • Kathrine Brewster visszaküldött egy T-850-t, hogy megvédje a fiatal önmagát és a fiatal John Connort /Terminátor 3. – A gépek lázadása (Terminator 3: Rise of the Machines)/

TV-sorozat
(szerkesztés alatt)

Ismert tagok

Filmek

Terminátor – A halálosztó

  • John Connor
  • Perry
  • Sgt. Kyle Reese

Terminátor 2. – Az ítélet napja:

  • John Connor

Terminátor 3. – A gépek lázadása

  • Katherine Brewster
  • Robert Brewster
  • Jose Barrera
  • William Anderson
  • Elizabeth Anderson

Terminátor – Megváltás:

  • John Connor
  • Kyle Reese
  • Marcus Wright
  • Kate Connor
  • Blair Williams
  • Barnes

TV-sorozat

Terminátor: Sarah Connor Krónikái (Terminator: The Sarah Connor Chronicles):
  • John Connor
  • Sgt. Kyle Reese
  • Cameron Phillips
  • The Engineer
  • Derek Reese
  • Sayles
  • Sumner
  • Timms
  • Major General Perry
  • Jesse Flores
  • Bird (említik)
  • Cullie (említik)
  • Cullie’s testvére – “Bubble-Tech” TDE Technikus (említik)
  • Queeg
  • Oil Rig Terminator
  • Petty Officer Goodnow


Az írást & fordítást & magyarítást elkövette: Lasaro
A leírás az angol Terminator-wiki idevonatkozó szócikke alapján készült.