Act 1

Tántorgás közben Sarah azon kapta magát, hogy egy rozsdás, gőzölgő szemetes konténer szélénél van. Nézte, ahogy a furgonok belevesznek a messzeségbe és hiába tudta, hogy világa nagy része ott van az egyikben, lábai alig tartották meg. Még az ujjai sem működtek, gyorsan elvesztették az amúgy is bizonytalan fogásukat, és a szétmálló fém belevágott a húsába, mikor térde rogyott. Agya csak annyit tudott, hogy meg kell mentenie Cameron-t, testét próbálta is engedelmességre bírni, de csak annyira futotta, hogy a felvert por halványodó nyoma irányába másszon. Kezek érintették meg hirtelen, amitől összerezzent, miközben a hátára fordították a repedésekkel teli, tönkrement aszfalton.

-Anya!

John a lőpor és a napfény szagát árasztotta. Sarah erőtlenül megragadta fia dzsekijét és megpróbálta őt közelebb húzni. Már voltak itt azelőtt, egy pillanatra ez villant be neki és Sarah-n átfutott a déja vu érzése. Gondolatai Sierra-ra terelődtek és a halála napjára, majd ismét vissza John-ra és a saját életének arra a darabjára, amit épp most téptek ketté.

-Cameron…
-Megpróbáltuk. – De túl nagy tűzerővel rendelkeztek.

John egyszerre tűnt dühösnek és mentegetőzőnek, észrevehetően ki volt fulladva.

-Mi történt odabent?

John megsimogatta anyja haját, komor arcot vágott az aggodalomtól, amit anyja hamuszürke kinézete keltett benne. Volt egy csúnya vágás az arca jobb oldalán és vállán is, keze pedig vértől volt sikamlós, mikor John megragadta.

-Eltaláltak?

Sarah megrázta a fejét, ami most nem is volt annyira egyszerű.

-A tervünk nem működött. – John Henry… Danny visszakapcsolta őt, de a gép rátámadt Weaver-re.

Még a beszéd is a nehezére esett, konstatálta Sarah.

-De mi a bánat van velem? – kérdezte Sarah és a reszkető kezeit bámulta, ahogy az öklein levő vágásból még mindig szivárgott a vér.
-EMP-vel támadták meg a raktárépületet. – Ez kiütötte az összes gépet.
-Még a…

John elhallgatott és anyja öklein levő vércsíkokat bámulta.

-Még a nanobotjaidat is.

John hangjába aggodalom vegyült. Ötlete sem volt, hogy az anyja vérében levő mikroszkópikus robotok elvesztése, akár csak ideiglenesen is, milyen hatással lesz egészségére. Ezután John anyja karját a vállára helyezte és talpra állította őt. Anyja megrogyva állt előtte, alig tudta tartani magát, amitől John-nak elszorult a torka.

-A tested teljesen magába integrálta őket és a szervezeted jelenleg sokkhatás alatt van.

A testének azon része, ami Cameron volt, értette meg zúgó fejjel Sarah. És a helyzetet csak még rosszabbá tette, hogy kedvesének még ez a része is eltűnt.

-Kövesd őt!
-Nem!
-John… – csattant fel Sarah, érdes hangon kiejtve fia nevét az indulattól és a félelemtől.

Sarah egy helyben állva is billegett és össze is roskadt volna, ha fia nem tartja őt. Keskeny vércsík szivárgott le a nyakán és a hátán és Sarah csak most jött rá, hogy a feje egy olyan sebből vérzik, amiről eddig nem is tudott. Nyugtalanul kezdte dzsekijét tapogatni, úgy érezte több levegőre van szüksége, mert teste kezdett kellemetlenül meleg lenni. Képzeletében a hó és a hegyvidéki házikó képe suhant át szinte feledtetve vele, hogy ki is ő és hol is van. A házikó, az az élet sosem érződött távolabbinak, mint ezekben a pillanatokban.

-Anya! – John hangja rántotta vissza Sarah-t a valóságba.

John szilárdan fogta anyja mindkét karját, de közben óvatos is volt a vállán levő sebével.

-Nem, – mondta végül John megfellebbezhetetlen hangsúllyal, ami kikényszerítette anyjából, hogy a szemébe nézzen.

Szinte a saját szemei néztek vissza rá olyan tiszta céltudatossággal, amit Sarah sosem látott azelőtt. Sarah nyelt egyet, azt a John Connor-t látta most, akiről Kyle beszélt egykor neki, azt az embert, akivel sosem gondolta volna, hogy megéri a találkozást.

-John, – fogta könyörgőre Sarah.
-Nem tudtuk megakadályozni, hogy magukkal vigyék Cameron-t. – Öngyilkosság lenne most rögtön utánuk menni.

Sarah tudta, hogy fiának igaza van, de lelke nem akart hinni neki. Fáradtan és zavarodottan, teste kezdte megadni magát. Vétkesnek érezve magát, Sarah szinte üdvözölte ezt a kegyelmet.

-Anya, – rántotta vissza John az anyját az eszméletvesztés határáról. – Weaver? – John Henry?

John egy helyzetjelentést szeretett volna, ismerte fel Sarah. Igaza volt, hogy ezt kérdi, de valami a kérésben feldörzsölte sebét. Sarah most csak Cameron-ra tudott gondolni és szörnyű erőfeszítésébe került valami másra is.

-John Henry halott. – Megsemmisült. – Danny eltűnt. – Weaver… Sarah egy pillanatra elhallgatott.
-John Henry csinált vele valamit. – Furcsa dolgokat művelt. – Az impulzustól…

Sarah megnyalta, száraz, kirepedezett ajkát.

-Az impulzustól félig megolvadt, vagy valami ilyesmi.
-Elvesztette molekuláris integritását, – gondolta John és tekintete a raktárépület felé siklott.

Sarah John-t nézte, megértve, amit tennie kell most fiának.

-Légy óvatos!

John felsegítette anyját pár ott heverő régi faládára és a kezébe nyomott egy pisztolyt.

-Állni ugyan nem tudsz, de fogadni mernék rá, hogy lőni igen. – mondta John sikeresen elővarázsolva egy halvány mosolyt. – Hagy nézzem meg most Weaver-t, aztán előkerítem Ellison-t.

Sarah körbenézett, most tudatosodott benne először, hogy nincs is ott Ellison. A gyomra összerándult és nyelnie kellett egyet.

-Egyenesen belesétáltunk egy csapdába, – mormolta Sarah, ahogy John megindult befelé.
-Annyira Weaver-re koncentráltunk, hogy közben teljesen megfeledkeztünk a Kaliba-ról.

Sarah megrázta a fejét és elkezdett pánikolni. Hogy a pokolba fogja Savannah-nak megmondani, hogy elvesztették Cameron-t? Hiszen, gyakorlatilag tálcán kínáltuk fel őt nekik. Fejét hátrahajtotta és nekitámasztotta a falnak. Láthatta az igazságot, mikor az visszanézett rá fia szemében az eltökéltség és a részvét keverékével. A félelmet, amiről Sarah úgy gondolta, hogy már sikerült pihenőre küldenie, most ismét felütötte a fejét és úgy tűnt, az elméjét és a szívét fojtogatja. Megtanult bízni Cameron-ban, hinni abban, hogy kedvese sosem tenne olyat, ami előidézné Skynet megalkotását, de ezzel a helyzettel egyikük sem számolt.

****

James-t nem először találták el, de émelyítő bizonyossággal tudta, hogy ez a mostani volt a legrosszabb. Pánik hullámzott végig rajta minden egyes küszködő lélegzetvétel mellett, de közben ajkai csöndes imát kezdtek rebegni. A cselekvés megnyugtatta őt, amennyire csak a helyzet engedte. Nyugtalanító szédülés sugárzódott ki a bal vállában levő lőtt sebből, miközben vér szivárgott le a mellkasára és karjára. Vérnyomokat húzott maga után, ahogy megpróbált a raktárépület felé mozogni. Csak egy kézzel tudta magát vonszolni, fogai pedig csaknem átharapták alsó ajkát, hogy elnyomja fájdalomtól kitörni készülő üvöltést. A lövöldözés véget ért és most már csak a súlyos csend maradt. Hátát nekivetette az épület oldalának és megpróbált meghallani valami életjelet Sarah és John felől. De semmit sem hallatszott sem bentről sem kintről.

Látta, mikor Cameron-t az egyik furgonhoz cipelik, ő pedig tüzet nyitott az ügynökökre mindennel, amije csak volt. Sosem gondolta volna, hogy egy gépet előrébb helyez majd egy embernél, de lelkiismeret-furdalás nélkül húzta meg a ravaszt, mert tudta, hogy Cameron túlélése és szabadsága megéri azt a terhet, amit később lelkiismeretében cipelni fog. James megsebesített két ügynököt, mielőtt egyikük visszafordult volna és egyetlen lövéssel ki nem lyukasztja a bőrét. A lövedék átment rajta, leverte a lábáról és pillanatnyilag az eszméletét készül elrabolni tőle. Saját vérében tért magához. Csak annyit tudott tenni, hogy várt. John és Sarah érte jönnek majd, ha a halál meg nem előzi őket.

Sarah. Gondolatai botladoztak a nő nevén. Évekig üldözte őt, aztán követte, és most úgy látszik, meg fog halni érte. A gondolatra különös béke szállta meg őt, mert elfogadta, hogy ez Isten akarata. Azzal tisztelték meg, hogy kiválasztatott erre a nemes célra. James tudott valamit, amit Sarah nem. John nem az egyetlen Connor volt, akit isten a világ megmentésére választott ki. Sarah éppúgy az emberiség megmentője volt, egy modern hivatás, aki mindent feláldoz Skynet megállítása érdekében, még saját fiát is. Isten neki adta Cameron-t, hogy segítsen cipelni a terheit és James megborzongott a gondolatra, hogy mi lesz most, hogy Cameron-t elszakították tőle.

-Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben…- suttogta James, hagyva, hogy az Úr imája elhagyja ajkait.
-Szenteltessék meg a Te neved…

James-nek köhögnie kellett, mert úgy érezte, valami sűrű gyűlik össze a tüdejében.

-Jöjjön el a Te országod… legyen meg a Te akaratod…

A nap sütött le rá, égette bőrét, elvakította szemét. James lecsukta szemét és próbált a szavakra emlékezni, próbált visszaemlékezni arra, hogy miért is mondja el azokat. A rideg sötétség jött el érte pár pillanat múlva, James pedig készségesen adta meg magát neki.

****

A helyiség megégett vezetékektől, égett fémtől és a vér szagától bűzlött. John orrát csípte a mindent átható szag, de ment tovább pisztolyát maga előtt tartva. Üres töltényhüvelyek voltak mindenfele, így csoszogva volt kénytelen menni, nehogy elcsússzon valamelyiken. Elsőként John Henry alakját vette észre, a korábbi terminátor arccal a padlónak hevert, keze kinyúlt egy cél felé, amit már sosem fog elérni. John lekuporodott mellé és meglátta az M.I. fejében levő elszenesedett chip maradványait. Valahogy legyűrte CAIN-t, majd mindent megtett, hogy mindeközben mindannyiukat megvédje. John nyelt egyet, mert eszébe jutott, hogy az M.I. mennyire ártatlan és kedves volt a jövőben, hogy mennyi segítséget jelentett mindaz, amit mindig is megtenni akart.

John hirtelen szükségét érezte, hogy valami hálához hasonlatosat mutasson ki köszönetként John Henry áldozatáért, így gyengéden lezárta a gép szemeit. Majd egy gyors, rövid levegővétel mellett fejét felemelte és körbekémlelte a körülötte levő teret. Anyja, Cameron és Weaver pokoli küzdelmen estek át. Mindenfelé lövedék nyomok. A gépek elpusztítva. Szétfröccsent vér a padlón és a falakon. John szorosabban markolva a pisztolyát, talpra állt.

Weaver-nek nem volt jele. Elég ideje volt a terminátornőnek, hogy összeszedje magát az impulzus okozta sokkból, ezért John az árnyékban levő helyeket kémlelte és minden körülötte levő tárgyat gyanúsan méricskélt, habár, nem érezte a gép jelenlétét. Eddig bármikor, ha a közelében volt Weaver, a bőre bizseregni kezdett, mintha fagyos hideg kúszna fel a gerincén.

Danny sem volt sehol. Vagy az ügynökök vitték el a programozót, vagy csak elmenekült és otthagyta az anyját meghalni. John-ban dagadni kezdett az indulat. Nem elég, hogy elvesztették Cameron-t, hogy a Kaliba-nak most már mindene megvan ahhoz, hogy megépítsék Skynet-et, itt volt még Danny árulása is, ami különösen érzékenyen érintette őt. Megpróbált korrekt lenni Terissa fiával, de semmit sem használt. John azt nem tudta, hogy Danny készségesen ment-e el Cameron elrablóival vagy sem, de őszintén, nem is érdekelte. Amit tudott, hogy pár nehéz döntés meghozatala előtt áll a fiatal programozóval kapcsolatban, nem most azonnal, de hamarosan.

Előhúzta zsebéből a mobilját és bepötyögte a hozzáférő kódot Sabine számára. Majd küldött egy második üzenetet is és összecsukta a telefonját. Tudta, hogy szüksége lesz segítségre az anyjával kapcsolatban, mikor hazatérnek.

John visszadugta zsebébe a mobilt és elindult Ellison utolsó ismert pozíciója felé. A félelemtől összezsugorodott a gyomra, de kész volt elfogadni a valóságot, akármire is talál rá. Minden szövetségese csak esik ki mellőle és egyre közelebb kerül ahhoz a pillanathoz, mikor egyedül kell majd mindezt csinálnia.

Meglökött egy rozsdás ajtót, melynek sarokpántjai nyikorgó hanggal jelezték nemtetszésüket. John ismét kilépett a napfénybe. Óvatosan körülnézett a területen és közben mindent megtett, hogy ellenálljon a kísértésnek, hogy ki ne rontson, így visszatérhet majd az édesanyjához. Enyhe szellő borzolta fel haját, és a levegőben megérezte a vér szagát. Összeszorította a száját. Már csaknem az épület elejéhez ért, mikor észrevette az aszfalton Ellison elhagyott, kiürült pisztolyát. John magához vette a fegyvert, majd bal felé nézett. Megdermedt, pedig olyasmit talált, amire számított.

Ellison-t az épület oldalának támaszkodva találta meg. Inge átázott a vértől egy lyuk körül, ami a mellkasa bal felső részénél tátongott. John egy pár pillanatig csak állt mozdulatlanul, tudván, ha megmoccan, ha ujjával kitapintja Ellison pulzusát, akkor, amit lát, valósággá válik. De ő úgy érezte, erre nincs felkészülve.

-Prophet, – suttogta John.

Anyja várja és ez elég volt arra, hogy tovább hajtsa őt. Letérdelt az idősebb férfi mellé és óvatosan megtapintotta a csuklóját. Mikor az ex ügynök felnyögött, John ijedtében majd kiugrott a bőréből.

****

Sarah nagy nehezen talpra küzdötte magát és az egész teste imbolygott, mikor John előbukkant a raktár távoli sarkánál. John gyakorlatilag vonszolta maga után Ellison-t, mire Sarah tett pár lépést fia felé, hogy segítsen, de teste ellenállt. Megbotlott, majd térdre zuhant és csak szitkozódott a verejtékező testét ért behatás miatt.

Sarah fogcsikorgatva kényszerítette magát ismét talpra, mikor John közelebb ért. Nem volt idő a saját sérüléseire vagy teste árulására. Elhúzni innen minél gyorsabban és megtalálni Cameron-t, csak ez számított most.

Egy motor hangja keltette fel Sarah figyelmét, szemét eltakarta a nap vakító sugarai elől és azon gondolkodott, hogy nem a Kaliba jött-e vissza, hogy végezzen velük. Ujja ráfeszült a ravaszra, míg ki nem szúrta Sabine ismerős alakját a kormánykerék mögött. A fiatal nő nagy tempóban érkezett, nyomában felverődött a laza föld és a kavics. Nem sokat tudott tenni, csak állt ott és hagyta, hogy a világ jöjjön hozzá, így pontosan ezt is tette, gondolatai pedig tehetetlenül forogtak Cameron körül és akörül, amit a Kaliba most ővele tehet. Azt tudta, hogy a chipjét eltávolították, így most offline van a kedvese. Máskülönben már visszatért volna hozzájuk.

Sabine keményen betépte jobbra a kormányt, mikor megállt. Majd hátramenetbe kapcsolt és visszatolatott a raktárépület ajtajához. Sarah ismét John-ra és Ellison-ra figyelt. Az ex ügynök ingét vér áztatta el, lépései koordinálatlanok voltak. Sarah nagy levegőt vett és elindult a furgon hátulja felé. Megragadta a raktérajtó fogantyúját és kitárta az ajtókat. Az ajtóba kapaszkodva tartotta magát egyenesen, majd oldalt lépett, mikor John betuszkolta Ellison-t a furgonba. Sabine ott termett mellettük, hogy segítsen John-nak, hogy az idősebb férfinak annyi kényelmet biztosítsanak, amennyit csak lehet.

John összenézett az anyjával, mikor kimászott a raktérből.

-Meg kell szereznem John Henry-t, – mormolta John meg sem várva anyja belegyezését, mielőtt elindult.
-Weaver?

John habozott, majd megrázta a fejét. Vállával érintve ment el anyja mellett és határozott léptekkel visszaindult a raktárépület felé.

-A fenébe!

Sarah nézte, ahogy fia elmegy és közben olyan érzése támadt, mintha valahogy ezzel hagyná, hogy leszedjék őt. Mintha hagyná, hogy mindannyiukat leszedjék.

Menj utána! – parancsolt rá Sabine-ra Sarah.

Sabine végigmérte Sarah-t, aki állta a tekintetét, szinte dacosan. Sabine ezért úgy döntött, Sarah tud gondoskodni magáról még egy ideig, így engedelmeskedett. Sarah visszamászott a furgon hátuljába, ahol megborzongott a hirtelen érzett hűvösségtől. Minden másodperccel nő a távolság közte és Cameron között, ő meg csak itt lapul és nem tud tenni semmit, csak várakozni a fiára. Nehézkesen James mellé húzódott, félrehúzta a szakadt részt a férfi ingén és vizsgálni kezdte a sebet.

-Megpróbáltam, – lihegte James. – De túl sokan voltak. – És túl gyorsak.

Sarah csendre intette a férfit, egy kicsit durvábban, mint szándékolta. Lényének egy kis része dühös volt fiára és James-re, hogy kudarcot vallottak Cameron megmentésében, de tudta, hogy igazságtalan velük. Ő sem végzett jobb munkát ezen a területen.

-Vissza fogom őt szerezni.

James hirtelen megszorította Sarah kezét, aki elnémult a vér sikamlós érzésétől. Túl ismerős volt ez az érzés.

-Sajnálom. – James szemei elszántan meredtek Sarah-ra.

Sarah nyelt egyet, tudta, hogy a férfi most sokkal többért kér elnézést, mint Cameron-ért. Letette a pisztolyát és a másik kezét is a férfiéra helyezte. Nem volt mit mondhatott, hogy enyhítsen a férfi bűntudatán, amit szemeiben látott, így nem háborgatta őt. Csak egyszerűen szorította a férfi kezét, némán elmondva tettekkel, amit szavakkal képtelen volt.

James még egyszer bólintott, majd lehunyta a szemét. Sarah szemmel tartotta a férfit, aki visszasüllyedt az öntudatlanságba és keze is elernyedt az övében. Az jutott az eszébe, hogy el kéne a férfiért mondania egy imát, de nem érzett hozzá erőt, meg abban is teljesen biztos volt, Isten sem akar tőle ilyet hallani. Ehelyett Sarah belesüppedt az ülésbe és lábait kinyújtotta a férfi mellett. Ellison talán elengedte volna a kezét, de ő nem tette.

****

-Merre van Cameron?

John meglepetten fordult hátra. Sabine olyan ritkán szólalt meg, hogy néha azt is elfelejtette, hogy tud.

-A Kaliba elrabolta.

A fiatal nő haragos tekintettel meredt John háta közepére, és állkapcsa összeszorult, miközben indulat kezdett forrongani benne a hír hallatán. Azt tudta, hogy John állítólag valamiféle messiás, a vezető, aki meg fogja menteni a világot a gépektől, de az ö szemszögéből, csak mindannyian be voltak csavarodva.

John megragadta John Henry egyik karját és intett Sabine-nak, hogy övé a másik. Sabine egy pillanatra ellenszegült és megvárta, míg John várakozón rá nem nézett. A fiatal nő szürke szemei néma szemrehányással fúródtak John-éba.

John nagy levegőt vett és kifogásait megtartotta magának, de azért hangjába megengedett némi keménységet beleszűrődni.

-Ellison-nak orvosra van szüksége. – Sietnünk kell.

Sabine lassan elfordította a tekintetét és lehajolt segíteni.

-Danny?
-Lelépett.

Elkezdték John Henry testét az ajtó felé vonszolni, az erőfeszítéstől mindkettejüket kiverte a víz.

Mit fogunk tenni, hogy visszaszerezzük őket?

John nem szólalt meg, csak előre felé fókuszált.

-Visszaszerezzük őket, rendben? – Egyszerre csak egy dologgal foglalkozzunk.

John kirúgta az ajtót, nagyobb erővel, mint kellett volna. Tekintete anyján landolt, majd sietősen másfelé nézett. A gondolatokkal, amik kavarogtak a fejében, nem tudott anyja szemébe nézni. A tervtől, ami alakot öltött a fejében, a rosszullét környékezte, de azt is tudta, hogy nem sok választása van.

****

A sivatagi forróság aszalta Smieth bőrét, mialatt a rakodóterület mellett várakozott. Módfelett örült annak, hogy a csapata sikeresen teljesítette a küldetését. Noha nagy volt a csábítás, hogy a Connor-okat végleg kivonja a forgalomból, haláluk csak komplikációkat okozott volna, amire vagy ideje nem volt, vagy nem érdekelte. Majd megfelelő időben megszabadulhat tőlük, de jelen pillanatban egy határidő szorította.

A furgon lassan betolatott, rajta pedig a türelmetlenség első jelei elkezdtek megmutatkozni, ugyanis a lábával topogott. A sofőr kiugrott a járműből és kinyitotta a raktér ajtaját, Smieth pedig első ízben vethetett pillantást a fémlányra, akit eddig csak a biztonsági kamerák felvételein látott.

-Gyönyörű.

Eltekintve a bőrén látható vértől és horzsolásoktól, Smieth észlelte Cameron tökéletességét minden területen. Ő volt a hiányzó darab, az evolúció, ami a munkájukat majd átjuttatja a következő fázisba. Nem számított a férfinak, hogy ki készítette a fémlányt vagy, hogy honnan jött. Most itt van, és csak ez számított. Az előző kísérleteik más kiborgok műszaki visszafejtéssel történő megépítésére, kudarcot vallottak, és a saját robot konstrukciójuk bonyolult mechanikája olyan szintű kifinomultságot igényelt, ami nem létezik, vagyis, jelenleg még nem. A Kaliba-nak voltak részsikerei az újraprogramozásban, de az nem volt elég. Smieth úgy gondolta, hogy készen állnak, mikor engedélyt adott az A.I. program befejezésére, de a robotikában elért sikereik jó része a CAIN által végzett munkán alapult. Tudnia kellett, hogy a terminátorok hogyan működnek, le egészen a legapróbb kódrészig ahhoz, hogy teljesíteni tudja a szerződést. És abból, amit eddig látott Cameron-ból, ehhez a fémlány lesz a legmegfelelőbb alanya.

Az egyik ügynök kiszállt a furgonból és átadta a chipet Smieth-nek. Ő Kicsomagolta a ruhadarabból, amibe be volt tekerve és érdeklődéssel nézte a kezében levő alkatrészt.

-A lelke, – mormolta önelégülten a férfi, majd felpillantott és figyelte, ahogy az emberei beviszik a kiborg testét.
-Óvatosan bánjatok vele. – A mérnökeink biztos, hogy egy darabban szeretnék tanulmányozni, mielőtt elkezdenék darabokra szedni, és Smieth sokatmondóan vigyorgott.

Mikor a furgon kiürült, Smieth azon kapta magát, hogy Danny Dyson riadt tekintetét nézi. Smieth dolgozott régen Dyson apjának, még a Cyberdyne-nél. Myles mindig tisztelettel bánt vele, ő pedig félelemmel vegyes tisztelettel figyelte a másik géniuszát. Azt remélte, hogy a brilliáns elme, ami ragyogott az apában, majd testet ölt a fiában.

-Danny.
-Uram, – nyögte ki nagy nehezen Danny majd nyelt egy nagyot.

Smieth csak Miles iránti tiszteletéből hagyta életben a programozót, de még senki sem kapott tőle valamit, semmiért.

-Üdv, újra itthon.

Majd Smieth sarkon fordult és elindult befelé, Cameron chipjét közben féltőn szorongatta a markában.

 

Fordította: Joe Maschine

Lektorálta: Lasaro

<< Prayer for the Dying <<

>> Act 2 >>