Epoch

A füst fanyar szagába az égő szemét bűze keveredett. A raktárépület belsejében három hordó tartalma égett. A hordók olyan távolságra lettek elhelyezve egymástól, hogy felmelegítsék a helyiséget amennyire csak lehetséges. A halovány lángok segítettek kicsit az éj csípős hidegével szemben. 12 ember – mindannyian hajléktalanok – gyűlt össze a rögtönzött tűzhely körül, hogy megmelegítsék kezeiket és távol tartsák a sötétséget. Mindannyian nehéz időket éltek különböző okokból, de történeteiket megtartották maguknak e kései órában és inkább a sercegő tűz, a bömbölő szél és az eső hangjait hallgatták, melyek a málladozó, graffitikkel borított falak mögül jöttek.
Durva csattanás töltötte be a levegőt. Mindenki kíváncsian a raktár közepe felé fordult, hogy lássák, honnan ered a zaj. Egy pillanatig megint csak a tűz és a vihar hangjai hallatszottak, így mindannyian azon kezdtek tűnődni, hogy nem csak egyfajta kollektív képzelet játszott-e velük. De akkor ismét bekövetkezett, méghozzá vibráló kék fény kíséretében. A felvillanó és sercegő elektromosságtól felállt a szőr a kezükön és a lábukon. Dermedten léptek hátrébb, feltételezték, hogy a vihar, ami elől védelmet kerestek, valahogy utat talált a menedékükbe.

Mikor a harmadik csattanás is felhangzott, ami hangosabb is volt az előzőeknél, kék tüzet hozott magával, ami szétterjedt a levegőben és táncot járt a padlón. Néhányan sikítozva futottak el, míg mások zavarodott rémületükben ottmaradtak, hogy végignézzék, amint egy ragyogó labda formálódik ki szemeik előtt. A gömb pulzálva addig terjeszkedett, míg az ottmaradottaknak nem maradt hová menekülniük. Mikor a gömb elérte a kritikus tömeget, kibocsátotta az összes energiáját, amit addig gyűjtött és szétszórta a raktárépület belsejében minden irányba, ezzel padlóra küldve az ottmaradt hajléktalanokat.
A halvány lángnyelvek egy meztelen férfit fedtek fel, aki a gömb közepében volt összegömbölyödve.
A férfi bőre még gőzölgött, mikor lassan felállt, sötét szemei végigpásztáztak egyenként az ott levőkön, akik mindeközben hitetlenkedve bámultak. Kívül az eső csapkodta az ajtót, de a vihar, ami elől menedéket kerestek itt bent, most biztonságosabb alternatívának tűnt. Az idegen célba vette őket és határozott szándékkal megindult feléjük a szégyenérzet legkisebb jele nélkül. A hajléktalanok hátrálni kezdtek, mikor a férfi a közelükbe ért, aki azonnal kiszúrta a legnagyobb termetűt közülük.

-Hé te! – Add ide a ruhád!

Egy kis idő múlva a férfi össze nem illő öltözetben, skót mintás ingben és nadrágban, kilépett a viharba, nem törődve a hideg intenzív esővel, ami markáns ábrázatát verdeste. Az időjárás nem lassította le, miközben alkalmas jármű után kutatott.

Küldetése a múltban rendkívül egyszerű volt. A célpontot megtalálni és megsemmisíteni.

 

Fordította: Joe Maschine

Lektorálta: Lasaro

>> Act 1 >>

<< Act 4 <<