Act 4

John visszaidézte a pillanatot, mikor első ízben kellet megtapasztalnia, hogy anyja nem tudja megvédeni őt, mikor először kellett szembesülnie a kihívással, hogy most neki kell őt megvédenie. Sarkissian megkötözte őket és minden dühét Sarah-n töltötte ki. Az arca előtti pisztoly, a rúgások anyja gyomrába csak a kezdet volt, majd a férfi megpróbálta megfojtani őt. John csak a saját cselekedeteire emlékezett abban a pár szörnyű másodpercben, a meztelen terrorra, miközben a kezét próbálta kiszabadítani és sosem gondolt arra, hogy mit érezhetett ezalatt az anyja. Most csak tűnődött, hogy vajon ugyanolyan elhagyatottnak érzni-e magát, mint ő maga, hogy az ő feje is üres-e és fojtogatja-e a félelem lábfejként csapódva gyomrába.

-Merre van az anyád?

Vaughn állt felette, hangja hideg volt, mint a halál. John a fogát csikorgatta a fájdalomtól, de csak rázta a fejét. Újabb rúgás, és érezte, hogy eltört a bordája.

-Állj fel, – parancsolta Vaughn, majd kezeivel John hóna alá nyúlt és felemelve őt, álló pozícióban tartotta a fiatal férfit.

John nagy levegőt vett és visszatartotta a fajdalom miatt kitörni készülő sikolyát. Erős kéz ragadta meg az állát és kényszerítette őt, hogy nézzen a nekivadult férfi szemébe, aki az osztagot  a rejtekhelyükhöz vezette. Danny mesélt neki régebben Vaughn-ról és mostanra John megértette, hogy jogos volt a férfitől való félelme. A szemek, amikbe belenézett mániákusak és kegyetlenek voltak.

Egy durve ütés megrecsegtette John fogait, de ő keményen összeszorította a száját.

-Csinálhatom egész éjjel, – mondta gúnyos mosollyal Vaughn.

-Én is, – préselte ki magából John.

Egy kemény felütést kapott a gyomrára, amitől John úgy érezte kettészakad, és öklendezve görnyedt össze. Vaughn megragadta őt a hajánál fogva és felhúzta őt, hogy egymás szemébe nézhessenek.

-Biztos vagy benne, kisfiam? – nevetett a férfi, majd elengedte John-t, aki térdre zuhant, mert  képtelen volt mást csinálni a fájdalom okozta ziháláson kívül. – Szerencséd van, mert azt akorom, hogy életben maradj, – mondta Vaughn. – Addig legalábbis, míg meg nem találom azt a pszichopata picsát, akit az anyádnak hívsz.

John becsukta a szemét és inkább érezte, mintsem látta, hogy Vaughn letérdel mellé.

-Tudod, hogy mi maradt már csak hátra, John? – Egyetlen dolog maradt csak számomra, hogy eldöntsem, melyikőtök haljon meg először. – Azon gondolkodom, hogy te leszel az első.

-Szerintem vicces lesz látni anyád arcát, amikor kisfia agyveleje beteríti az egész falat.

John nem szólt semmit, Vaughn meg csak nevetett.

Mindene fájt. John azt hitte, ismeri a fizikai fájdalmat, de sosem érzett olyan kínt még, mint most. Hány alkalommal viselt el ilyen fájdalmat az anyja? Hányszor ütötték őt, rúgták gyomron és vágták állcsúcson pisztoly markolattal? Most ő következett, hogy szenvedjen az anyjáért.

-Az emberiség megmentője, mi?

-Menj a pokolba, – köpött egyet John, szájában a vér ízét érezve.

Csak hörgött, mikor egy kéz belemarkolt a hajába és ismét hártarántotta a fejét.

-Anyád azt hiszi, hogy különleges vagy, ugye? – Akiért érdemes meghalni. – Akiért érdemes gyilkolni. – De csak nézz magadra. – Egy nulla vagy. – Ha tényleg neked kéne megmenteni mindannyiunkat, akkor inkább pusztuljon el ez a világ.

John megpróbálta leköpni a férfit, mert a szavak jobban megérintették őt, mint akarta, de Vaughn hamarabb nyomta le az arcát a betonpadlóra. Émelygés kavargott – mély és vaskos -John gyomrában. Csinálnia kellett valamit, de a hiábavalóság megbénította végtagjait. Fogalma sem volt, hogy hogyan kéne ebből kimászni, legalábbis ebben a pillanatban nem. Életében eddig mindig sikerült kiszabadulnia, ha szorult helyzetbe került. Az anyja, Derek, Sierra…mindig jött valaki, aki az utolsó pillanatban megmentette őt, de most csak saját magára volt utalva. De van egy dolog, amit anyja mindig megtett érte: kockára tenni az életét azokért, akiket szeret.

-Kelj fel, – parancsolta Vaugh, keze a derekán lógó pisztolya markolatán nyugodott.

John nem engedelmeskedett és összegömbölyödve a földön maradt. Várta a rúgást, számított rá. Mikor megkapta, egész testével Vaughn lábára tekeredett, megcsavarta, ahogy csak telt tőle, majd a földre rántotta a férfit. Föléje került és a fájdalmat figyelmen kívül hagyva olyan pozícióba helyezkedett, hogy a férfi arcába tudjon ütni.

Vaughn csak nevetett rajta. De nem sokáig.

Megdöbbentett őt John ereje és dühe és meglepte a képzettsége is és kénytelen volt tudomásul venni, hogy verekszik a fiatal férfival. Kezével leintette az embereit, akik közbe akartak avatkozni, mert szerette a küzdelmet, kedvére való volt az adrenalin-löket, mialatt két erős ütéssel fölülkerekedett a megszédült fiún. Aztán megragadta John-t és felállította.

-Jó próbálkozás volt, – gúnyolódott Vaughn, pedig ajka berepedt és vérzett. – Egyik karjával körbefogta John nyakát és fojtófogással tartotta őt. – Harcot akartál, gyerek. – Most megkapod, – és megszorította a nyakát John-nak, aki köpött egyet. – Most pedig elmondod, hogy merre van az a kurva, akit anyádnak hívsz.

Fénylő pontok villogtak John szemében, ahogy elkezdett fogyni agyából az oxygén.

-Még csak a közelébe sem fogsz jutni, – zihálta John.

Vaughn kaján benevetése közvetlenül a fülébe, olyan volt, hogy John-on borzongás futott végig .

-Mi? – Vagy azt hiszed, hogy a fémkurvád meg fog védeni téged?

Vaughn engedett a szorításon és John-t nézte, ahogy kapkodja a levegőt. A szavak kiűzték az össze harci kedvet belőle egy pillanat alatt.

-Azt hitted, nem tudom? – Azt hitted, hogy nem tudom a kis házi terminátorodat elpusztítani? – nevetett fel ismét Vaghn, ujjai pedig John nyakára tekerdetek és úgy belemélyedtek, hogy a fiú megroggyant a férfi markában. – Anyádnak nincs esélye. – Épp oly kevésbé, mint neked.

A férfi most John-ról Danny-re nézett, aki a sarokban volt összekötözve, szemében rettegés és iszonyat keveredett. Elmosolyodott, majd visszafordult John felé. Mikor végezni fog Sarah Connor fattyával, akkor Danny mindent elfog neki mondani, amit csak akar. Vaughn egészen biztos volt ebben.

****

-Soha nem lett volna szabad elengednem őt, – suttogta Sarah az utasülésben ülve már nem először, miközben a sötét utcák elsuhantak mellettük.

A csendes utcák kihaltak voltak, így gyorsan haladtak, de John és Danny rejtekhelye csaknem félórányira volt. Sarah csigalassúnak érezte a tempót és ismét elkapta a vágy, hogy gyorsabb haladásra ösztökélje Cameron-t, immár ötödjére.

-Egyiküknek sem esik bántódása, – ígérte Cameron és komolyan is gondolta.

-Nem tudhatod. – Ezt nem tudhatod, – válaszolta Sarah és nyomatékul a fejét rázta.

Pánikját alig tartotta féken valami. Csak a  biztonsági öv a mellkasa előtt volt az egyetlen dolog, ami visszafogta. Úgy markolta Sarah a pisztolyát, mintha az segítene. Ahogyan az utcák, épületek mellett haladtak el  John szállása irányába, a téglák és aszfalt elmosódtak a nagy sebességtől.

-Nem lett volna szabad elengednem őt, – suttogta ismét Sarah és fejben ismét a konyhában volt, felidézve a pillanatot, mikor belegyezett John távozásába.

-Sarah…

-Ragaszkodnom kellett volna hozzá, hogy ott maradjon, bármibe is kerül. – Neki velünk kell lennie, mert így tudjuk megvédeni őt. – Sarah Cameron felé fordult és enyhe szemrehányással nézett a gépre. – Neked ott kellett volna lenned mellette…

-A Kaliba nem üldözi John-t. – Ők minket keresnek, – pontosított Cameron egy fékezés közepette, mert be kellett venniük egy szűk jobb kanyart, a gumik felsírtak a manőver közben.

-Arra fogják őt felhasználni, hogy eljussanak hozzád.

Sarah-nak nyelnie kellett a gondolatra.

-Sosem kellett volna szétválnunk., – ismételte meg szavait. – Nem volt helyes, tudtam, hogy nem helyes. – Sarah pontosan Cameron szemébe nézett, mikor a kiborg végül megkockáztatta a szemkontaktust. – Ha helyettem ő hal meg…

A kétségbeesés azokban a zöld szemekben ismerős volt, Cameron pedig visszafordult az út felé, mert sebességük apránként tovább növekedett.

-Cameron… – Sarah hangja elcsuklott a név kiejtése után és minden félelme kihallatszott belőle a kettejük között beállt csendben.

-Oda fogunk érni, – esküdözött Cameron. – Nem fogjuk elveszíteni őt.

Cameron összeszorította az állkapcsát a tehetetlenség érzése miatt. A jármű nem tud már gyorsabban menni és semmi nincs, amit tehetne, hogy segítsen Sarah-n. Semmi, csak a pokolian gyors tempó. És még jobban szorította a kormánykereket a kiborg.

-Nem lesz semmi bajuk, ismételte meg Cameron.

Egyszer már hazudott a nőnek az egyik gyerekük miatt, most remélte, hogy nem mondott egy újabb hazugságot neki.

****

Sierra nézte, ahogy Sarah és Cameron kirohannak a házból és szaladnak a furgon felé. Kíváncsi volt, hogy mi lehet az oka annak, hogy védelem nélkül hagyják a házat és óvatosan lecsúszott a fatörzsön. Bekúszott a verandáig pisztolyát a kezében tartva, mert a fegyver súlya biztonságérzettel töltötte el. Nem teljesen védtelenül, gondolta Sierra magában mosolyogva, még ha ők ezt nem is tudják. Bebámult az ablakon és homlokát ráncolva vett észre bent egy mozdulatlan terminátort, majd felemelkedett, így pozíciójából ráláthattott a lépcsőre és az utcára is.

Az utca felől fényszórók okoztak benne kisebb riadalmat ő pedig gyorsan elbújt. Egy hosszú, alacsony autó gurult be a ház elé, majd leparkolt. Sierra karjában megfeszült az izom, de rögötn el is lazult, mert egy ismerős arcot fedezett fel a fiatal nő személyében, aki kiszállt a kocsiból és elindult az irányába. Még évek fognak eltelni, mielőtt megismerkednek, de már látta a nőben annak a személynek a körvonalait, akivé válni fog , mert már kirajzolódott az arcélén a finom bőr alatt. Egy megbízható tiszt volt, már most is és a jövőben is.

Sabine bement a házba és kikapcsolta a riasztót a megtanult kóddal. Közömbös tekinttel meredt John Henry mozdulatlan figurájára, majd tett egy kört a földszinten és bement a konyhába. Pár perccel később egy csésze teával tért vissza, kihúzta pisztolyát az övéből és letelepedett a kanapéra az ital és egy magazin társaságában. Röviddel ezután Walter ügetett le a lépcsőn és a nő lába mellett a kanapén össegömbölyödött, ezzel elnyerve a maga számára egy kis kényeztetést. A ház ezután ismét csendbe burkolózott, védelem alá helyezve kívülről és belülről is.

****

Vaughn ismért szorított a fogásán, aminek következtében John a testét elernyedni érezte.

-Utolsó esély. – Elmondod, merre van az anyád, vagy…

Mielőt John válaszolhatot volna, egy ártalmatlan puffanást hallott a fülében érzett robajon túl. Nagy erőfeszítéssel próbálta értelmezni, hogy mit jelenthet ez a hang, amikor Vaughn egyik embere nekizuhant a falnak mellkasában egy véres lyukkal. A következő lövés eltüntette egy másik embere fejének a felét. A harmadik férfi megfordult és futásnak eredt, de csak három lépést sikerült megtennie, mert egy lövedék a hátába csapódott és szétrobbantotta a szívét.

Vaughn összerándult a meglepetéstől. Őrjöngve nézett körbe a helyiségben, hogy a lövés forrását meglelje.

-Ereszd el!

Vaughn megpördült és magával vonszolta John-t. Cameron állt ott, Sarah Connor kicsi fém szukája, mindkét kezében egy 9mm-essel. A félelem hasított a férfiba, de nem mutatta, az arcizma se rándult. A pisztolyát mindenesetre John homlokához nyomta.

-Nem hinném, hogy azt fogom tenni.  – Fegyvert eldobni!

Cameron Danny-ra pillantott. Ott reszketett a fiatal férfi a sarokban, arcára vér fröccsent az imént lelőtt férfiből. A gép sötét pillantása visszatért Vaughn-ra, majd hirtelen oldalra kapta a fejét, mintha a kettejük között levő távolságot mérné fel. A fegyvere a férfira szegeződött egy pillanatnyi megingás nélkül.

-Engedd el, – parancsolta ismét Cameron.

Sarah is megérkezett a helyiségbe, a pisztoly a kezeiben egy pillanatra megremegett, majd határozottan célbavette Vaughn-t. A férfi tudta mire számíthat Sarah felől, vizsgálataik megerősítették, hogy a nő kerüli az emberek legyilkolását, mikor lehetőség nyílik rá. Minden hírneve ellenére, nem volt egy hidegvérű gyilkos. A kiborg társa viszont…

Vaughn úgy mozgott, hogy John mindig közöttük legyen, hogy pajzsként használhassa a fiút. Egyik nő sem kockáztatná meg, hogy megsebesítse őt.

-Mi van, ha John meghal, kicsi robot? – mosolygott Vaughn és élvezte, ahogy John rángatózik a kezeiben levegő után kapkodva. – Nem hal meg vele a drága jövőd? – és Sarah-ra pillantott, akinek sápadt volt a bőre a homlokába hullott sötét hajcsomó alatt.  – Nem fog meghalni minden álmod, amit a fiaddal kapcsolatban szeretnél? – A férfi tovább mosolygott, mikor látta Sarah szemét összeszűkülni tehetlen dühében és élvezte a pillanatot. – Te vagy ő, – folytatta a férfi és ujja ráfeszült a ravaszra, miközben John levegőért kapkodott. – Válassz!

Vaughn egy pillanatra azt hitte, hogy ő nyert, mikor Sarah csak egyhelyben toporgott, és már érezte, ahogy a győzelem meleg hullámként elönti testét.

Ekkor egy lövés dörrent, John megrándult Cameron lövését hallva a távolból, majd lecsúszott a földre. Ahogy a padlóra zuhant, a törött bordák sikoltva tiltakoztak, de legalább levegőhöz jutott ismét. Felpillantott a kiborgra és nézte őt, ahogy leengedi a fegyverét és Sarah felé fordul. Cameron arckifejezése a meglepődés és a sajnálat keveréke volt, aztán tett egy lépést anyja felé kezét vigaszként felé nyújtva.

-John, jól vagy? – kérdezte Sarah, aki már John mellett volt, felrántotta a fia felsőjét, a karjait tapogatta vért és törést keresve, fegyvere pedig mellette hevert félredobva.

-Minden ok, – szólalt meg John erőtlenül és karjával átfogta gyomrát. – Azt hiszem eltört a bordám.

-El kell, hogy vigyünk kórházba.

-Nem, oda nem, – válaszolta John kinyitva szemét, hogy tekintetük találkozzon.

Anyja egy nyugtázó széles mosolyt küldött felé, mint mindig, amikor ezt mondta neki John.

-Van még más sérülésed is?

-Vaughn, – suttogta John és pillantása a mellette heverő mozdulatlan testre esett.

Nyelnie kellett, mikor meglátta a férfi üres tekintetét, majd visszafordult ismét az anyja felé.  Az adrenalinól még mindig reszketett, sérülései és az igazság, ami most történt, hűvössé tette őt.

-Téged keresett…és meg akart…

-Tudom, – nyomott egy puszit John homlokára Sarah és közben bevillant neki, hogy az előző pillanatban még egy pisztolycső nyomódott ugyanerre a helyre.

-Mennünk kell, – állapította meg Cameron, aki közelebb lépett nyomában a bizonytalanul mozgó Danny-vel. – Hívom Ellison-t. – Foglalkoznunk kell a holttestekkel is.

Sarah fáradtan bólintott.

-Fel tudsz állni? – kérdezte Sarah a fiát.

-Persze, – bólintot John is és ismét anyjára nézett. Nem volt elítélés a szemében, csak aggodalom és szeretet. – Rendbe jövök, – ígérte John és az anyja pisztolyáért nyúlt, hogy átadja neki. – Viszont, ahogy keze hozzáért a fegyver csövéhez, felkiáltott meglepetésében, mert  az forró volt, hogy égette az ujjait.

-John, – mondta halkan Sarah, mikor fia ismét őt nézte és szemében tisztán látszódott, hogy ért mindent. – Mennünk kell, – ismételte meg Cameron szavait.

-Anya, te…

-Azt tettem, amit tennem kellett, – vallotta be Sarah végül. A pisztolyáért nyúlt, megragadta és átadta a néma kiborgnak. – Induljunk.

John Sarah arcát fürkészte, a fájdalomról pedig rövid időre megfeledkezett. Tekintetük összetalálkozott, egy pillanatig némán egymást nézték, majd John végül vett egy nagy levegőt és bólintott. Aztán az anyja keze után nyúlt, aki felsegítette őt a padlóról.

Mikor John újra Cameron-ra nézett, azt látta, hogy a terminátor szeme az anyjára szegeződik. Cameron…dühösnek tűnt, döntötte el magában John és egy pillanatra eltűnődött azon, hogy a kiborg megjelenő érzelmei hasonlóak-e az övéhez ebben a pillanatban.

-Sarah… – kezdett bele mondanivalójába Cameron.

Sarah megrázta a fejét és visszatartotta hangjából az aggódást és szimpátiát, nehogy kihallatszon fia előtt. Majd segített John-nak elsántikálni az ajtóig és közben támogatta őt, mivel vissza kellett még fiának nyernie az erejét. Kifelé menet a válla felett visszanézett a mészárlásra, de semmit mást nem érzett, mint meghatározhatatlan elégedettséget és nagyfokú megkönnyebbülést.

Cameron nyújtotta a kezét, de Sarah egy pillantásával elutasította. Szája széles mosolyba görbült abban a reményben, hogy ezzel biztosított némi bátorítást is és megkönnyebbülve látta, mikor Cameron megértően bólint.

****

John összeszorított fogakkal ment le a lépcsőn, minden lépésnél rázkódtak bekötözött bordái. Kimerítő éjszaka volt, de az adrenalin nem hagyta pihenni és úgy tűnt, nem csak őt nem. Sarah felpattant a nappaliban, hogy segítő kezet nyújtson fiának lefelé menet a lépcsőn, majd rájött, hogy mit is csinál és bocsánatkérő arccal hátrébb húzódott. John megértően rámosolyodott anyjára és becsoszogott a  nappaliba, ahol több kíváncsi szempár kereszttüzében találta magát. A zúzódások az arcán semmik voltak a hasán levő lila kötéshez képest, de azért mégis feltűnőek voltak.

Mindenki ott volt, még Savannah is, aki egyforma hevességgel szorongatta egyik kezében a zsirájfát, másikban meg a kanapé karfáját. Nyilvánvalóvá vált, a harc azért, hogy a kislány aludni térjen, Savannah győzelmével ért véget, mely tényt megerősítette a Sarah arcára kiült ügyetlen vigyor, mikor észlelte fia nézését.

-John, – Sarah hangja rekedt volt, mintha érzelmek tennék próbára őt.

Sarah még mindig azzal volt elfoglalva, hogy kordában tartsa segítő ösztöneit és inkább keresztbefonta karjait maga előtt, hogy ezzel is elejét vegye egy újabb segítő mozdulatnak. Cameron mellette állt, mint állandó tartozék, amivé az utóbbi hónapokban vált.

John a szemöldökét ráncolta.

-Mi folyik itt?

-Mi… – kezdte Sarah de hirtelen elnémult és egy vállrándítással a sokkal diplomatikusabb Terissa felé fordult.

-Azon tanakodnak, hogy mit csináljanak most velünk, – mormolta Danny, aki mogorván ült szinte elfeledetten egy távoli sarokban levő széken, és teste szinte eltörpült a mellette ülő mozdulatlan terminátor tömege mellett.

John elfordult anyjától és beljebb belépett a nappaliba, majd Dannyt szólította meg, hogy elejét vegye bárminemű magyarázkodásnak az anyja vagy Terissa felől.

-Ezt hogy érted? – kérdezte Danny-t és örömmel nyugtázta, hogy hangja relatíve nyugodt maradt.

-Nem mehetünk többé ki egyedül.

A megvetés evidens volt Danny hangjában, és minden rettenete feledésbe merült a hirtelen támadt indulattól.

-Csaknem megölt benneteket a Kaliba, – vágott vissza Sarah. – Rátok találtak és meg lehettetek volna…

Cameron kezét nyomban Sarah vállára helyezte, mikor a nő elfordult és átkarolta saját magát. A félelem évei, ami beszivárgott mindenbe, amit tett, még álmaiba is, még nem oszlottak el. Most, hogy ismét olyan közel érezte félelmeit, azok a nehezen kivívott törékeny lelki nyugalmát tépdesték. Cameron könnyeden Sarah elé lépett, pajzsként védve a nőt, és Savannah is odaszaladt, hogy megölelje Sarah-t.

-Nem tudtátok bebizonyítani, hogy képesek vagytok saját magatok védelmére. – Vagy, hogy követitek az alapvető biztonsági eljárásokat.

-Lószart, – kiáltott fel John és az erőfeszítést a bordái is megérezték, mert elakadt a lélegzete.

-Éppen a védelmünket építettük ki, a kamerákat hackeltük, – magyarázta John.

-A Kaliba rátok talált.

-Már azelőtt ránk találtak. – Mikor futtattad a védelmet, – emlékeztette a kiborgot John.

-Az azért volt… – John, ti mindketten…

A hangzavar zűrzavarrá erősödött, mikor Terissa is becsatlakozott a veszekedésbe és Danny sietett a védelmükre. A lárma Sierra-ig is eljutott, aki az ablakon kívül az árnyékból figyelte a terepet és várta, hogy egykori anyja megjelenjen. Elvezetésük John Henry-hez, csak az első lépése volt a terminátornak és Sierra megpróbálta felismerni a következőt vagy a motivációit.

Bent a csata tovább tombolt,  Sarah komolyan belevetette magát a közepébe, hangja dühtől remegett, mikor megpróbálta meggyőzni fiát, hogy szükségük van védelemre, de kívül nyugalom honolt, túlságosan is, Sierra pedig megmerevedett ahogy eluralkodott rajta az igazságtalanság érzése.

A mozgás olyan finom volt, hogy észrevételen maradt. Egy apró villódzás, szemek nyíltak ki és kezdték analizálni a szobát, megjelölték a bentlevő emberek pozícióit és a nélkülözhetetlen hardvert, egy pisztolyt, amit egy kisasztalon felejtettek.

A pisztoly úgy került a kezébe, hogy észre se vette senki, viszont a súlya különös és meglepő volt, a fogás rajta pedig idegennek érződött. Küszködve koncentrált és vezérelte karja szaggatott mozgását.

Sabine volt az első, aki észrevette és azonnal rávetette magát a gépre, de a másik kar félresöpörte ő és az alkalmazott erő hatására nekivágódott a szoba túlsó felében levő asztalnak. A gép ujjai ellenőrizhetetlenül, görcsösen rángatóztak a pillanat hevében és a találomra leadott lövés a falba vágódott a kanapé mögött.

Mindenki mozgásba lendült. Cameron egy pillanat alatt döntött, megragadta Sarah karját és Savannah elé lépett. Nem tudni, hogy szerencse volt-e vagy szándékosság, de Sarah kisiklott Cameron kezéből, a nő a fiára vetődött és a derekánánál fogva durván a padlóra rántotta őt, majd saját testével fedezte őt. Danny megperdült és szembetalálta magát a rá merdő pisztolycsővel, de nem hátrált meg, hanem úgy helyezkedett, hogy az anyja előtt maradjon.

Egy pillanatig csak nézték, ahogy a pisztoly végigpásztázza a szobát célpont után kutatva.

A mozgás egyenletes volt, mintha John Henry az irányítást próbálná tanulni és akkor egy pillanatra kiválasztotta Camron-t, mintha csúfolódna vele, majd tudatosan Sarah felé fordította a fegyvert.

Túl későn jött rá, hogy ezen a napon már másodszor vették őt célba.

Vörös fény villant a gép szemében, mialatt ujja apró izmára koncentrált, hogy meg tudja húzni a ravaszt irányítottan és akarattal. Cameron Sarah felé lépett, de testének tömege ez egyszer akadályt jelentett, mialatt felmérte a teret, mert rájött, hogy sosem fog átérni a szoba túlsó felére. Színes csík keresztezte a helyiséget a kiborg előtt, ahogy a pisztoly gyors egymásutánisággal elsült, maajd a tölténytár émelyítő kattanással ürült ki, a szán pedig hátsó helyzetben rögzült.

Egy másodpercig sokkoló csend ülte meg a szobát. Akkor a pisztoly a padlóra hullott, John Henry összeomlott és teste tompa puffanással zuhant áldozata mellé.

Fordította: Joe Maschine

Lektorálta: Lasaro

<< Act 3 <<

>>  Quietus >>