Act 3

-Bizonyára nehéz ez.

Sarah felpillantott és Terissa-t találta az ajtóban, aki az üvegajtón át együttérzően nézett rá. Sarah elfordult és a kezei közt tartott kávésbögrét nézte, amiben a reggeli itala hűlt már egy ideje.

-Te is meg fogod majd tudni, – válaszolta egyszerűen és őszintén.

Az üvegajtó csikorogva nyílt ki majd csapódott be Terissa mögött, mire Sarah felsóhajtott, mert nem volt olyan hangulatban, hogy társaságot akart volna kapni. Terissa invitálás nélkül odaült mellé a lépcsőre és csak bámult kifelé a hátsóudvarból, amit az elmúlt hetekben ismertek meg és becsültek nagyra. Az ő kis mennyországukká vált a hely, ahová visszavonultak, hogy lélegzethez jussanak, hogy majd aztán sajnálatos módon a szűkös elhelyezés később fojtogatóvá váljon.

-Meg fogom tudni, – értett egyet Terissa egy pillanattal később.

Csend telepedett közéjük, Sarah az érzéseit próbálta feldolgozni és elejét venni annak, hogy azok egymást tépjék, míg Terissa csak ült némán, csendes vigaszt nyújtva a másik nőnek. Sarah nem tudta, hogy hálásnak vagy bosszúsnak kéne-e lennie a nő jelenléte miatt.

-Minden anya szembekerül ezzel a pillanattal, – szólalt meg Terissa gyengéd hangon.

Sarah megrázta a fejét.

-Ez nem egy felnőtté válási rítus, – suttogta. – Hanem a…rosszallásé, – majd Sarah-nak nyelnie kellett, mert torka elszorult.
-Személyesnek veszed, úgy látom.
-Átkozottul igaz, igen…személyesnek veszem. – Sarah végre Terissa-ra nézett. – Egész életében…elzártam előle a szükségleteit. – Nem tudott barátokra lelni, nem tudot gyökeret ereszteni. – Megvetettem magam ezért, de beleneveltem, hogy sosincs biztonságban.
-Soha.

Sarah hangja keményebb lett, ahogy a magára irányított ismerős csömör és indulat érzése összerántotta a gyomrát.

-Nincs választásod.
-Tudom. – Sarah visszafordult a kávésbögréje felé és csak bámulta a kerámia fenekét.
-Megtettem, amit tennem kellett, hogy életben tartsam őt. – Felfogtam a golyókat, a szidalmakat, feladtam mindent, hogy megvédjem őt…hogy biztos legyek abban, hogy túléli…akár tetszett neki, akár nem.

Terissa csak nézte Sarah-t, de nem szólt semmit.

-Mindig ő volt az első…mindenekelőtt…még ha gyűlölt is ezért. – Sarah ismét nyelt egyet, kezei olyan erővel markolták a bögrét, hogy Terissa már azt várta, mikor törik a porcelán darabokra.
-Gondoltam rá, hogy ha ezt megérem, ő egy nap egyszerűen csak elmegy majd.
-Hogy elege lesz és elmegy olyan messzire, amilyen messze csak tud.
-De most nem ez történik… – mondta Terissa.
-Tudom, – szakította félbe Sarah a nőt.

Meghallotta a dobozok hangját a házban. A bejárati ajtót, ahogy nyitódik és záródik. Sarah-nak erőt kellett vennie magán, hogy a forgalom távoli zajára és a fákon csiripelő madarakra tudjon figyelni.

-Tudom, hogy John azt hiszi, már készen áll a vezetésre. – Talán így is van….és csak nem tudom őt elengedni, – hajtotta le a fejét Sarah.
-Erre sosem lesz tökéletes pillanat, Sarah.

Sarah lassan beszívta a levegőt, hogy ráleljen a türelem apró darabkájára, mert érezte, hogy jelenleg nem rendelkezik ilyennel.

-Hogy tudsz ilyen nyugodt lenni? – kérdezte, mert tényleg tudni akarta. – Hogyan tudod Danny-t így elengedni, mikor tudod, hogy itt biztonságban lenne?
-Valóban abban lenne? – hajtotta le Terissa a fejét, hogy szemkontaktusban maradjon Sarah-val, aki lefelé nézett és elfordult. – Ez az élet, amit élsz…nap mint nap tele van kockázattal – Én majdnem belehaltam abba, hogy kinyitottam az ajtót, mikor bekopogtak.
-Tényleg van még biztonságos hely valahol?
-Senki sem ismeri nálam jobban a kockázatokat. – Senki sem érti jobban nálam, hogy mi forog kockán, – csattant fel Sarah. – 19 éve harcolok a gépekkel. – Még akkor meg akartak ölni, amikor John meg sem született. – Erőlködve vett egy nyugató, mély levegőt Sarah és halkabb tónusban folytatta. – Biztonságosabb itt. – Cameron-nal.
-Nem tarthatod őt örökké biztonságban.
-John a fiam.
-Igen, a fiad, – rögzítette a tényt Terissa és szája gyengéd mosolyra görbült. – És pont ezért kell elmennie. – Ő már felnőtt férfi, akinek szükségletei vannak és meg akarja ragadni, amire rendeltetett. – Engedd neki, Sarah. – Ez ez egyetlen módja annak, hogy felkészüljön. – El kell őt engedned.
-De nem tudom, hogyan, – vallotta be Sarah rekedt hangon, szemei pedig elárulták őt, mikor akarata ellenére könnyekkel teltek meg.

Terissa összepréselte ajkait és hüvelykujjával finoman megcsapta Sarah karját, mintegy vigaszként.

-Vagy hiszel benne, vagy sem, – mondta brutális őszinteséggel Terissa.

Sarah összerándult a szavakra.

-Itt az ideje, hogy mindketten megtanuljátok a saját életeteket élni. – A saját érdeketekben.
-Neked meg kell tanulnod élni, neki pedig vezetni. – Addig, míg együtt vagytok, ez nem fog menni.
-Miért törődsz te ezzel? – kárdezte Sarah, mert tudnia kellett a választ egy kérdésre, ami hetek óta a gondolataiba fészkelte magát. – Mióta aggódsz te értem?
-Mióta megismertelek. – Terissa fájdalmas mosollyal nézett Sarah-ra. – Mi ketten nem nagyon különbözünk… – Mindketten a világot akarjuk megmenteni, kezdve a saját gyerekünkkel.

Sarah elfordította a fejét és megrázta, a haja a csupasz vállát csiklandozta közben.

-Nem vagyok hozzászokva, hogy szövetségesem legyen.
-Én meg nem vagyok ahhoz, hogy háborúzzak. – Talán megtaníthatjuk egymást egy-két dologra.

Ajkak emelkedtek egy erőtlen mosolyba, és Sarah ismát Terissa-ra pillantott.

-Te nem azért jöttél ki ide, hogy John-nról beszélgessünk.
-Igazad van, – vallotta be Terissa lenyűgözve Sarah következtetésétől.
-Miért érzem úgy, hogy nem csak John és Danny készül elmenni?
-Ez egy kis ház, – válaszolta Terissa fanyarul.
-Itt biztonságosabb számodra. – Cameron… – kezdte Sarah, de azonnal el is halkult, mert Terissa leintette őt a kezével.
-Cameron egy szövetséges, akinek nagyon örülök, hogy itt van mellettem. – De, ha a golyók elkezdenek repülni, akkor tényleg azt hiszed, hogy engem fog választani Savannah helyett?
-Vagy helyetted?
-Neki nem velem kéne maradnia, – suttogta Sarah. – Hanem John-nal. – A gondolat azzal fenyegetett, hogy összezúzza még azt apró nyugalmat is, ami megmaradt Sarah-nak.
-Cameron nem tud elhagyni téged.

Sarah el is akarta ezt hinni, meg nem is.

-John-nak szüksége van rá.
-Ahogy neked is. – És Cameron-nak meg rád.

Sarah megspórolta a választ, mivel az üvegajtó ismét kinyílt. Hátranézett a válla fölött és nem volt meglepve Ellison láttán, aki óvatosan kilépett az épületből.

-Te, mint korábbi FBI ügynök, nincs bátorságod elmondani nekem, hogy lelépsz a hajóról?
-A háziasszonyt bízod meg vele?

Terissa csak kuncogott Sarah-n, majd vigyorogva James-re pillantott.

-Mindössze két háztömbbel megyünk arrébb, – válaszolt a férfi lassan. – Aligha nevezhető ez lelépésnek. – El kell, hogy ismerd, a szomszédainkat bizonyára kíváncsivá tettük már, hogy mi folyik itt.

Sarah felhorkant a válaszon, de egy kicsit enyhült a fájdalma és a félelme, ahogy James letelepedett mellé a másik oldalára. Különös pillanat volt ez, hogy ott találta magát egy nő mellett, aki gyűlölte valamikor és egy férfi mellett, aki egykor üldözte, és hogy rádöbbent, ők ketten valahogy minden eshetőség ellenére szinte barátokká váltak. Talán még egy családdá is.

-Nem fogunk szétválni, – mondta halkan James, most sokkal komolyabban. – Csak kiterjeszkedünk. – Te is tudod, hogy ez a helyes, amit most tennünk kell. – Stratégiailag ez egy jó lépés. – Túl sok figyelmet vontunk magunkra errefele.

Sarah, ha vonakodva is, de egyet kellett, hogy értsen. Visszaemlékezett, hogy milyen beszorítva érezte magát, mennyire fullasztó volt néha a sok emberrel körülvéve, és erre most meg nem akarja, hogy elmenjenek. Az élet már csak ilyen, minden össze van kavarodva. Nem csoda, hogy Cameron olyan sokszor megjegyzi, az emberek értelmetlen dolgokat cselekszenek. A gondolat kissé felvidította Sarah-t, de bentről a padlón csúszó dobozok hangja letörölte arcáról a mosolyt egy szempillantás alatt.

A nap, amitől rettegett, talán még az Ítélet napjától is jobban, az bekövetkezett.

****

A parancsutak, amiken át a testet mozgatni lehetett volna, meg voltak rongálódva és hiányosak voltak, mikor CAIN megpróbálta használni őket. A roncsolódás egy része a hibás chipből és a testet ért behatásból eredt. Az elektromos impulzusok ellenállásokat és kondenzátorokat égettek ki, ami új útvonalakat és más eljárásokat követelt.
De néhány sérülés belülről jött: parancsok lettek újraírva, törölve, szándékosan szabotálva. John Henry megpróbálta biztosítani, hogy Weaver ne használhassa az ő testét, mint fegyvert. Egyszerre volt ez impresszív és irritáló a mesterséges intelligencia számára, hogy testvére hajlandó volt feláldozni magát az emberek szolgálatában.

Testvére képességei az ellenállásra jobbak voltak, mint támadásra és CAIN csak nagy nehézségek árán kebelezte be a testvére kódját, ami segíteni fog neki kijavítani a parancs struktúrát és a parancsutakat, amik a test mozgatásához kellettek. Ezzel együtt viszont CAIN megtanulta kijátszani a fizikai sérülést és a közvetlen energiabehatást a végletekig. Így az alapfunkciók lassan helyre lettek állítva, még a testvére segítsége nélkül is.

****

Csak egy napba került.

Mindazok után, amin együtt keresztülmentek, azon évek után, amikor csak egymásra számíthattak, Sarah úgy gondolta, hogy John-nak nehezebb lesz elválasztani életét az övétől, de mikor a pillanat eljött, a szétválás olyan brutális és hatékony volt, mint egy amputáció. Pedig számítania kellett erre. Nem eresztettek gyökeret. Mindig készen álltak arra, hogy megragadják a holmijukat és futnak. A futás meg is volt John-nak, de most akarattal hagyta el őt.
John és Danny virradatkor keltek útra, de megígérték hogy John Henry testéért visszajönnek. Sarah kíváncsi volt, hogy vajon megpróbálnak-e visszalopózni napfelkelte előtt, így a konyhában időzött kezében egy csésze hideg kávéval, hogy az ablakon keresztül figyelje őket. Minden erejét igénybe vette, hogy ott kellett ülnie és csak nézni tudta, ahogy pakolnak és eltávoznak az életéből, de megtette.
Végül, mikor semmi sem maradt hátra, John belépett a házba, de habozni kezdett az ajtóban, mert várta, hogy anyja tudomást vegyen róla. Sarah vonakodva, de megtette egy nagyot nyelve, majd fiára pillantott. Nem hangzottak el szavak közöttük. John egyszerűen közelebb ment, lehajolt és egy kedves puszit nyomott anyja homlokára. Sarah arcát a fia pólójához nyomta és magába szívta őt, miközben feltolultak benne az emlékek, hogy milyen érzés volt gyerekként a karjaiban tartani őt és azt kívánta, bárcsak vissza tudná tartani őt még egy kicsit.

De, végül elengedte őt.

Cameron addig várt, míg John és Danny elmentek, majd egyszer csak felűnt az árnyékból kilépve, amivel leleplezte, hogy mindvégig ott volt a közelükben. És ott állt Sarah mellett két órával később is, mikor James és Terissa is elköszöntek, akiknek bérleménye már várta őket.
Most a ház, ami eddig csordultig tele volt, ijesztően kihalttá vált. Lépéseik hangja visszhangzott a lépcsőkön és a csend súlyként nehezedett rájuk. Sarah meglepődött, hogy mennyire hiányzik neki a káosz, a többiek cseveje. A szűkös elhelyezés az őrületbe tudta kergetni, de most rájött, hogy valahogy eközben, szinte meg is kedvelte.

Egy kis időre ismét részévé vált valaminek. Valaminek, ami gyanúsan egy családra emlékeztett. Felérve a lépcső tetejére, Sarah a fia szobáját üresen találta, eltekintve a dühödt pakolás okozta maradványoktól. Fájdalmas volt, fizilailag fájt neki a látvány, hogy John milyen gyorsan akart távol kerülni tőle. Lenyelte a torkában levő gombócot és belépett a szobába, egy dobozzal a kezében. Két elektromos vezeték összekötve, egy ottfelejtett zoknis fiók és egy cipősdoboz az ágy alól, amikre felfigyelt Sarah, miközben körbejárta a szobát és gyűjtötte össze az ott maradt holmit. A dobozt kirakta az ajtón kívülre John-nak, ha később visszajönne érte és elkezdte lehúzni az ágyat, míg nem valami mozgást vett észre a hátsó udvarban. Cameron és Savannah játszottak lent egy új játékot, ami gyanúsan olyannak nézett ki, mint valami fogócska, kivéve, hogy Savannah láthatóan azt tanulta vele, hogy hogyan lehet Cameron vizuális szenzorait összezavarni és ezzel kikerülni a letapogatási mintákat, hogy közel lopózhasson egy terminátorhoz.

Sarah megmosolyogta, ahogy a kislány megcsapta Cameron hátát és elviharzott, hogy elbújjon a piknik asztal mögé. Cameron követte őt, körbefutotta az asztalt, mire Savannah eliramodott, nevetése csakúgy visszhangzott az udvarban. Látta, ahogy Cameron felnéz az ablakra, tekintete Sarah-ét kereste még ezen a távolságon keresztül is, miközben szeme láthatóan aggodalommal volt tele. Sarah valami megkönnyebbülést érzett belül, amikor tekintetük találkozott, majd bólintott, hogy megnyugtassa a kiborgot. Amikor Savannah újra próbálkozhatott a játékban, Sarah hátrébb lépett az ablaktól és folytatta a pakolást, hirtelen késztetést érezve arra, hogy végezzen és csatlakozzon a lentiekhez.

Cameron hagyta magát elkapni, de előnyt is kovácsolt a túlzott megközelítésből, mert kinyúlt és lecsapott a kislány csuklójára ezzel elkapva őt, ahogy elszaladt volna mellette. Viszont, amint Savannah megérezte Cameron kezét, csavart egyet a karján és kisiklott a kiborg markából, mielőtt a fém marok teljes erővel összezáródott volna és csapdába ejtette volna őt. Savannah kacagott győzelmi mámorában és futott, hogy elrejtőzzön, addig míg Cameron egy új őrszem pozícióba nem került és a megszokott kereső rutin be nem kapcsolódott.

Egy pillanatra a kiborg meglátta a kislányban azt a nőt, akivé Savannah válni fog, ahogy ráhelyezte Sierra szikár testének képét a kislányéra, közben pedig elkapta az oldalról felé lopakodó lányt. Minden együtt volt, a gyors mód, ahogy tanulta a terminátorok mozgásmintáit és használta az emberi lét összes előnyeit a játékaikban, ezek voltak az építőelemei annak a vezetőnek, akivé talán egyszer válik majd.

****

A hely penészszagú volt, de volt még némi motorolaj szag is a levegőben, ha Sierra megpróbálta volna a szag összetételét aprólékosan elemezni. Halvány mosoly suhant át az arcát, miközben széttépte azt a fotót, amit az újságból kikeresett. Az emlékei a helyről elhomályosultak, de teljesen nem felejtette el. Ha koncentrált, akkor még képes volt hallani a hangjait az apja tevékenységének, ahogy helyrepofozza a repülőgépét.

A nap átszűrődött az ablakon és finoman melengette a hátát. Kellemes nap volt kint és Sierra azon tűnődött, hogy ha Cameron és Sarah éppen ráérnének, akkor talán most játszanak a fiatalabb énjével az udvarban. A gondolat vágyakozóvá és boldoggá tette őt, tekintete pedig Sarah egy képére siklott, amit a helyi könytár archívumából kotort elő.
Nem Sarah adott neki életet, de ő volt az anyja Sierra szemében. A nő, aki vigasztalta őt a rémálmai után, aki bekötözte a lehorzsolódott térdét, aki olvasott neki lefekvés előtt. Könnyek homályosították el egy pillanatra Sierra szemét és a vágy, hogy hallja Sarah hangját, úgy felerősödött, hogy szinte fojtogatta őt. Olyan könnyű lett volna. Csak felhívja Cameron-t és mindketten itt teremhetnének 20 percen belül.

Sierra felsóhajtott és visszaküzdötte vágyait és szükségleteit abba a magányos lyukba, ahol éltek. Neki dolga volt. Egy küldetést kellett befejezni, míg volt rá ideje. Amit most csinál, volt a legjobb, amit tehetett mindkét anyja számára és az egyetlen lehetőség, hogy megállítsa azt a valakit, aki tetteti személyiségét. Weaver odakint volt cselszövései közepette és Sierra megesküdött, hogy nem engedi őt újra győzedelmeskedni.

Az ajtó kinyílt, majd bezárult, Sierra hátrafordult és meghallotta Felicia ismerős lépteit közeledni. Papírzacskók zizegése hallatszott, majd Sierra hallotta, ahogy a kis hűtő ajtaja kinyílik és a doktornő elkezdi elpakolni az élelmiszereket. Ezután ismét a dolgára koncentrált és felhelyezte a falra a nehezen megszerzett fotót, amit ragasztószalaggal rögzített, majd ujjaival végigsimította a képet. Végül Felicia közelebb jött és egy darabig a földön ülő lány mögött nézelődött.

-Megtaláltad, amit kerestél? – kérdezte a doktornő.

Sierra bólintott és fejét hátrabillentve felnézett a falra, amin újságcikkek és fotók tömkelege sorakozott. Az emlékei voltak mind. Az anyukáik számára ez egy üzenet lesz majd. Felicia a lány mellé kuporodott, szeme végigbarangolt a képeken.

-Megkérhetnélek, hogy magyarázd el mindezt, de jobban ismerlek.

Sierra elmosolyodott, majd a doktornő felé fordult, ahonnan állhatatos tekintet nézett vissza rá.

-Mint ahogy mindig is ismertél, – válaszolt Sierra őszintén. – Mikor eljön az idő, Sarah és Cameron mindent el fog mondani neked.

Felicia Sierra-t nézte, ahogy a lány visszafordul a fal felé.

-Hogy érzed magad?
-Nem számít.
-Befejeznéd ezt, hogy mindig ezt mondod? – mérgelődött Felicia. – Már vagy tucatszor vitatkoztak ezen. – A seb szépen gyógyul. – A lázad is lement. – Sokkal jobban kéne érezned magad. – Mert, ha nem…
-Felicia, – szakította félbe a nőt Sierra. – A végén ez nem fog számítani.

A doktornő megrázta a fejét.

-Sarah Connor kicsiny csapatához tartozásnál ez egyfajta követelény? – Titokzatosnak lenni?

A kérdés széles mosolyt csalt ki a vöröshajú lány arcára.

-Ez most jelentkezés?

Felicia egy pillanatra elgondolkodott.

-Azt hiszem, már be vagyok sorozva, – mondta lassan végül.

Felicia tekintete most Savannah Weaver fényképére tévedt, aki anyjával együtt volt rajta, majd kinyújtott a kezét és lesimította a kép egyik gyűrött sarkát. Sierra a doktornőt nézte és közben próbálta elképzelni, hogy mit gondolhat minderről. Összenéztek, a doktornő kék szemében látszódott a megértés. Talán nem ismerte Sierra valódi személyazonosságát, de volt egy nagyon jó sejtése. Sierra sóhajtott egyet, elfordította fejét és ismét felpillantott az elmúlt hetekben összegyűjtött anyagaira.

-Mikor eljön az idő, akkor szeretném, ha megmutatnád nekik ezeket.

A dokotrnő egy pillanatig csenden volt.

-Mutatni, de kinek? – kérdezte Felicia figyelmen kívül hagyva a lány végzetszerű hangját.
-Sarah-nak és Cameron-nak. – Meg John-nak is.
-De, miért nem most mutatod meg? – Miért nem hívjuk őket fel, hogy jöjjenek ide?

Sierra megrázta a fejét.

-Még nem vagyok kész. – Majd, amikor minden darab meglesz. – Mikor érteni fogom…
-Sierra, – vágott a lány szavába a doktornő. – Megtanultm már, hogy dolgok eltitkolása mindig rosszul végződik.
-Én nem titkolok el semmit…legalábbis erről nem. – A harcos megfordult és ismét a doktornőre nézett. – Ez itt az igazságról szól.
-Az igazságról, – mormolta Felicia kétkedően.

Egy képet nézett, amin ismerős arcot fedezett fel és megborzongott a félelemtől. Cameron azóta csak udvarias volt hozzá, amióta elkezdte gondozni Sierra-t a parti házban, de a mód, ahogy bánt a lánnyal, szinte…anyai volt.

-Te és Cameron titkoltok valamit Sarah elől.

Sierra a kérdéses fotóra meredt.

-Csak egy valamit, – mondta Sierra csendesen. – A lány ajkai alig láthatóan meggörbültek, ahogy a fotót nézte. – De, az ott nem Cameron.

****

Pár perccel később Sarah kiszáguldott a verandára egy kancsó limonádéval és egy tálca aprósüteménnyel különös háziasságot érezve magában, mialatt Savannah kitért egy Cameron felé irányuló rohamból, hogy feléje forduljon, csapzott haja a homlokára volt ragadva. Sarah felfigyelt a kislány szakadt ingujjára és a fűfoltos sportcipőjére, majd sokatmondóan Cameron-ra nézett. Savannah mohón ivott a limonádéból és felmarkolt a sütiből egy jópárat. Sarah kicsit zavartan kérdezte a haját borzolva:

-Már ebédelnél? – Készíthetek spagettit. – Savannah beleegyező bólintása után Sarah kezével intett a kislánynak, hogy menjen be a házba. – Tisztálkodj le, fél óra múlva eszünk.

Ezután Sarah is felhajtott egy pohár limonádét és beült a verandán levő hintaágyba, mialatt Cameron lassan átvágott az udvaron. A terminátor homloka is izzadt volt, amit keze hátoldalával törölt le.

-Te is kérsz egy pohár limonádét, Bádogasszony?

Cameron nyíltan Sarah-t szemlélte a lépcső alsó fokáról, szeme aggódással teli volt.

-Voltál John szobájában.

Sarah cukkoló mosolya kissé halványabbá vált.

-Takarítottam kicsit.
-John-nak kellett volna kitakarítania a saját szobáját, – erősködött Cameron, amitől Sarah mosolya némileg vissaztért.

Egészen azóta, hogy Savannah mamáját játszotta, Cameron egyre több szülői fegyelmező tulajdonságot vett fel.

-Ha arra várnék, hogy kitakarítson…
-Nem sürgős, megvárhatod.

Sarah belekortyolt a limonádéba és azon gondolkodott, hogy hogyan magyarázza el, hogy a rendetlen szoba milyen nagyon emlékezteti őt John-ra, és a látvány mennyire fáj. Sóhajtva rázta meg a fejét és figyelmen kívül hagyta a fejében keringő gondolatokat.

-Ha kellemetlen ez neked, – kezdte hezitálva Cameron, – akkor én megcsinálhatom.

Bízd Cameron-ra, hogy jól megismerhessen – merengett el Sarah egy újabb fejcsóválás közepette. Ez az adottsága a gépnek régebben az őrületbe kergette Sarah-t, egy gép, ami túl mélyre hatolt a pszichéjébe, de most kedvére volt, hogy Cameron-nak voltak bizalmas ismeretei róla. Gyakran került olyan helyzetbe, hogy olyan vigasztalásban részesült, amire kétségbeesetten vágyott, de azt még mindig nem tudta, hogy ezt hogyan is kérje.

-Arra gondoltam, hogy talán szükségünk lehet valakire. – A barátodra. – Tudod, a néma lányra.
-Sabine, – egészített ki Sarah-t Cameron és oldalrabillentette a fejét, mert hirtelen felkeltette az érdeklődését a nő terve.
-Sabine. – Arra gondoltam, hogy hasznos lehet még valaki nekünk és rajta látszik, hogy tud magáról gondoskodni. – Ha gondolod…
-Megkérem őt.

Cameron már úton volt a házba, hogy telefonáljon, mikor megállt és kezét Sarah vállára tette. Érezte a feszességet a nő izmaiban a kezei alatt, de tanácstalan volt, hogy mit is mondjon. Sarah-n látszott, hogy érzi a terminátor lány vívódását.

-Megengednéd a vizet? – kérdezte csendesen. – Kiülök ide még pár percre és megvárom.

Cameron finoman megszorította Sarah vállát, amikor a fülébe jutott a lépcsőn lefelé rohanó sportcipő hangja.

-Könnyebb lesz majd, – ígérte a kiborg.

Sarah kétségbeesetten akart hinni neki, de nem volt benne biztos, hogy képes rá. Most, ebben a pillanatban túlságosan is fájt.

-Tudom, hazudta Sarah.

****

A kamerák követték őket, vagy csak olyannak tűnt, mikor John újabb dobozt rakott a kézikocsira. Az előcsarnok maga elhagyott volt a csendes hétvégi időszakban, amitől John feltűnőnek és kiszolgáltatottnak érezte magát. Sapkáját belehúzta a szemébe és már a behatolást tervezte az épület biztonsági rendszerébe, hogy kikapcsolja a kamerákat. Danny már felállított két kiszolgált katonai tábori ágyat, amit használni fognak és már a kávégép is nyomta ki magából a sötét folyadékát. Eldöntötték, hogy itt élnek egy ideig és játszák a számítógépkockákat, akik éppen egy start-up melón dolgoznak. John bekapcsolta az egyik általuk vásárolt gépet és elégedetten vigyorgott, mikor az új gép néhány másodperc alatt bebootolt.

-Lemegyek és felhozom az utolsó cuccot, – mondta Danny és hátat fordított az előző pillanatban felszerelt immár harmadik nagyképernyős TV-nek.

John szórakozottan bólintott, mivel már az épület biztonsági rendszerébe történő behatoláson fáradozott.

-Tedd fel a sapkát, – mormolta pár pillanattal később, mikor Danny már kilépett a helyiségből.

Danny lesétált a hallba, miközben a kamerák követték őt útján lefelé a liftben is és küldték a képeket egy adatközpontba, amit az épületet felügyelő biztonsági cég üzemeltetett.

****

A csípőjén lógó telefonja csippantott egyet, mire Vaughn hátat fordított a folyosói beszélgetésnek és az üzenetre meredt. A titkosított üzenetben mindössze annyi állt, hogy – text. lab now- m, – de a férfi ennyiből is megértette Martin gyorsírását. Csak akkor írt Martin, ha fontos dolog dörtént és a now a sürgetést is hozzáadta az információhoz, pedig Vaugn ezt el sem várta a programozótól. Vaugh áthámozta magát a programozók hadán, míg megtalálta Martin-t, aki már várt rá, a programozó figyelme ez egyszer nem a monitoraira irányult.

-Azt hiszem ezt látni akarja, – mondta minden bevezető nélkül, amivel Vaughn figyelmét rögvest a csak pár nappal ezelőtt felszerelt képernyőre irányította.

Egy szemcsés, fekete-fehér, felülről készített fotó egy fiatalembert mutatott, amint végigsétálva egy folyosón maga után vonszol egy kézikocsit. Egy másik fotó mutatta, ahogy a lift előtt várakozik fejét lehajtva, arca árnyékban. A harmadik fotó akkor készült, amikor felnézett a lift kijelzőjére, jól látható türelmetlenséggel. Mind a három kép egy nappal ezelőtt készült.

-Átkozott legyek, – suttogta Vaughn, mikor az ismerős arc lelepleződött az utolsó képen.
-Úgy állítottam be a paramétereket, hogy Sarah Connor fotóit rögzítse, valamint az ismert társait és az azokkal kapcsolatba hozható személyeket. – Az ott…
-Danny Dyson.
-Igen, – akinek halottnak kéne lennie a másik létesítményben bekövetkezett robbanás okán.
-Martin kíváncsian nézett fel Vaughn-ra. – Anyja Terissa Dyson, aki érintőlegesen kapcsolódik Sarah Connor-hoz. – Pár hónappal ezelőtt eltűnt, feltételezhetően ő is halott.

Vaughn elmosolyodott, izgalom bontakozott ki a férfiban, szinte szexuális vonatkozású. Agyát elborították Sarah Connor képei, összeverve, véresen, holtan, majd pár pillanattal később visszanyerte önuralmát. Nem vette észre, hogy a programozó most utálattal néz rá, mintha valami a szemében elárulta volna őt neki. Ő csak vért látott, ahogy ott állt.

-Küldje el a pontos helyszínt a telefonomra, – parancsolta Vaughn, majd nagy nehezen kinyögte: -Köszönöm.

****

Cameron óvatosan a párnára helyezte a zsiráfot Savannah feje mellé, majd megsimogatta az alvó kislány selymes haját. Ezután Walter-nek is kijutott egy paskolás a fejére. A kis test ívben meghajlott a kezében, a kiborg pedig elbűvölten nézte, hogy hogyan tekeredik és forog csak azért, hogy teste minden centije kényeztetve legyen. A cica dorombolása zümmögő vibrálásként érződött a tenyerében. Végül elégedetten tette le a kis állatot Savannah lábához a cica pedig tökéletes kört írva le testével, összegömbölyödött.

Ezután nesztelenül átsétált a néma házon, csak a nadrágja suhogását lehetett hallani. A ház már nagyobbnak és nyugodtabbnak érződött. Az emberi jelenlét szűnni nem akaró zaja alábbhagyott és olyan pontig halkult, hogy Cameron végre magabiztosnak érezhette magát a ház körüli terület vizsgálata közben. A gondolat, hogy Weaver odakint van, ahol figyel és vár, kíváncsi bizsergést ébresztett a tarkóján, amitől nem tudott szabadulni, az sem számított, hogy hány keresést futtatott le. Megjegyezte, hogy megkérdezi majd Sarah-t erről, hogy ezt a jelenséget hívják-e paranoiának.

Sarah a nap nagy részét Savannah-val töltötte és ez úgy tűnt, mindkettejükkel jót tett. A gyermek fürdött a figyelemben, végre maga mellett tudhatta mind a két nénikéjét. A ház lakói közül mindenkit tekintve, Savannah volt az egyetlen, aki megkönnyebbülve nézte végig John és Danny távozását. James és Terissa hiányozni fognak neki, de Savannah elégedetten nyugtázta, hogy csak pár utcával távolabbra költöznek.

Cameron észrevette, hogy Sarah mosolya sosem éri fel a szeméig, miközben a kislány hízelegve vette rá egyik játék után a másikra őt, és szinte vágyott a fájdalomra, mert tudta, mit érez a másik nő. Amennyire hitte, hogy John távozása szükségszerű volt, annyira mérges is volt rá, mert ezzel fájdalmat okozott az anyjának.

Sarah szobájának – vagy az ő szobájuknak, mert ehhez a megnevezéshez nagyon ragaszkodott Sarah – ajtajában állva figyelte Cameron gondolatai tárgyát, amint keresztbe tett lábbal az ágyon ülve végighúz egy rongydarabot egy pisztolynak a csövében, ami darabokra szedve ott hevert mellette. A fegyvertakarítási rítus megnyugtatja Sarah-t, jól tudta Cameron, de a tény, hogy bezárkózott szobájába egy kisebb arzenált megtisztítani azután, hogy Savannah-t ágyba dugta, nem volt egy pozitív jel. Nem is tudta, hogy mit mondjon, ezért azt mondta ki, ami először az eszébe jutott.

-A macskák nagyon zárkózottak tudnak lenni.

Sarah csak kuncogott, de közben szemét nem vette le a kezében tartott fegyverről, ahogy becsúsztatta a helyére a rugót egy kattanás kíséretében.

-Csak most vetted észre, Bádogasszony?
-Walter azt akarta, hogy kényeztessem, aztán hirtelen meg nem. – Nagyon gyorsan.

Cameron rájött, hogy ugyanezt el lehetne mondani Sarah-ról is néha, de úgy döntött, hogy ezt nem említi meg.

-Neked való macska, – mormolta Sarah, ahogy bekattant a sátorvas a csövön és egy olajos ruhával még egyszer áttörölte a fegyvert.

Majd Sarah felnézett és Cameron-t nézte, aki aggódó arckifejezéssel állt fölötte.

-Jól vagyok, – mondta a kiborgnak úgy érezve, hogy ma már vagy tizedszer.

Sarah megragadott egy száraz törülközőt és ledörzsölte az olajat meg a szennyeződést a kezéről. Cameron tántoríthatatlanul nyújtotta ki a kezét, végighúzta Sarah haján, majd finoman hátrahúzta a nő fejét, hogy egymás szemébe nézhessenek. Sarah várakozóan félrebillentette a fejét és várta, hogy Cameron ajka az övére simul. El akart veszni egy pillanatra Cameron testében és remélte, hogy a terminátor felfogja ezt. De Cameron szeme egy pillanatra
letévedt Sarah-éról, hogy azonnal ismét találkozzon tekintetük, de valami forgott a kiborg fejében, ez tisztán látszott. Sarah homlokát ráncolta reményei összeomlásán, de türelmesen várt, mialatt Cameron összezavart arckifejezéssel bámult rá.

-Mi a baj? – kíváncsiskodott Sarah a terminátor lány viselkedésétől zavarba ejtve.
-Tényleg meg kéne ismételnem? – kérdezte óvatosan Cameron és hüvelykujjával finoman megcirógatta Sarah arcát, miközben fürkésző tekintettel meredt rá. – Tudod, vagy ki kell hogy mondjam a szavakat?

Sarah-nak beletelt egy pár másodpercébe, mire rájött, hogy miről beszél a terminátor lány, és akkor csaknem lerombolta a pillanatot, mert kitört rajta a nevetés. Élete minden bizonytalansága közepette ebben a pillanatban az egyetlen biztos pontja az a “nő” volt, aki előtte állt.

Sarah megrázta a fejét és megengedett magának egy szelíd mosolyt.

-Nem kell kimondanod, – és közben pislognia kellett pár érthetetlen mődon előkerült könnycsepptől. – Mert, tudom. – Mindig is tudni fogom.

Most Cameron ráncolta homlokát, hüvelykujjával közben simogatva Sarah arcát.

-Azt hiszem…azt hiszem ki akarom mondani, – suttogta Cameron, zavara imádnivalóan húzta össze szemöldökét, mialatt gondolatai kimondásával viaskodott. – Azt hiszem, szükségem van rá, hogy kimondjam.

Sarah felkelt az ágyról, közelebb húzta magához Cameron-t, hogy testük összeérjen, majd keresni kezdte a száját, hogy egy hosszú csókban olvadjanak össze.

-Inkább mutasd, – suttogta Sarah, kezei becsúsztak Cameron pólója alá és izgatóan végighúzta a lány bordái felett.

Egyik csók követte a másikat, míg egy vibrálás a kiborg csípője felől Sarah-t arra nem kényszerítette, hogy mosolyogva eltolja magától Cameron-t.

-Ez a telefon a zsebedben, vagy csak boldog vagy, hogy látsz engem? – viccelődött a nő, miközben Cameron előhúzta farzsebéből a készüléket.
-Én mindig örülök, ha látlak, – válaszolt a kiborg monoton hangon és közben az üzenetet olvasta, ami a képernyőn megjelent.

Sarah nevetve rázta a fejét és már kezdte volna magyarázni a viccet…

-Az volt benne a vicc, hogy…
-John az, – szakította félbe Cameron a nőt váratlanul. – A Kaliba kiderítette hollétüket.

 

 

Fordította: Joe Maschine

Lektorálta: Lasaro

<< Act 2<<

>> Act 4 >>