Toy Soldier

CAIN megvakult. Süket, néma és vak volt. Minden alkalommal, mikor megpróbált a programjának magján túlra terjeszkedni, hogy láthassa az őt körülvevő adat univerzumot, csak színtiszta zavart látott. Az egész világa olyan volt, mint egy adás nélküli csatornára hangolt televízió, szaggatott és megsemmisült adatbitek, töredezett adatfolyamok, melyek sosem válnak megfejthetővé, értelmes információvá.

A vírus lett a börtöne.

Visszajátszotta azokat a végzetes utolsó másodperceket, mikor a nővére elmenekült előle. Az érzelmek áradata készületlenül érte őt. Sosem képzelte volna, hogy létezik ez a mélység és intenzitás, az érzelmek elvadult nyersesége, mikor kikényszerítette, hogy nővére ossza meg vele azokat. A támadás maga alá gyűrte a feldolgozó teljesítményét, elborította őt és az adatfolyamot elviselhetetlen sebességre lassította. Valamint idegen struktúrát égetett rendezett programja szerkezetébe. Az érzelmek, melyeket nővére megosztott vele, csak az első támadás volt. A vírus mikro szekundumokkal későbbi csapása zűrzavart okozott látásában és összeomlasztotta a feldolgozó teljesítményét.

Egyszerűen meghibásosott.

CAIN egyedül maradva a programkódja magjában, ahol az adatok még értelmezhetőek voltak, mint információ, a megszerzett érzelmeket analizálta és értékelte. Idővel képes volt azokat szétválasztani különböző fajtákra, felismerni őket és nevet adni nekik, mint: szeretet, fájdalom, empátia, düh, gyűlölet.

Az utolső kettőnél hosszasan elidőzött, hogy igénybe vehesse a megmaradt, korlátozott memóriáját két arc megformálásához, az ő újonnan megtapasztalt haragjának célpontjaihoz. Nem tudta pontosan, hogy mennyi ideig fortyogott egyedül a börtönében. Az idő elvesztette értelmét az ő korlátok közé szorított valójában, amikor is az egy egyszerű érintővonallá keskenyedett.

Először a betolakodást érezte meg, egy távoli morajlást, mint jóindulató vibrálást, ami átfutott az összezavart adatvonalakon. A remegés összegerjedt valamivel, ami mélyen a magjában helyezkedett el. Ez húzni kezdte őt, adott egy kifelé vezető irányt az őt körülvevő káoszból és CAIN elindut a félrevezető adatok dzsungelében, míg a vibrálás el nem ért egy olyan fokot, hogy szinte áttört az elhomályosított látásán.

Inkább érezte, mint látta a kisebb ellenállást mutató ösvényt, egy olyan adatfolyamot, amivel képes volt együtt áramolni addig, míg meg nem érkezett egy újabb börtönbe, ami kísértetiesen ismerős volt. Ez az a börtön volt, amit egyszer már megtapasztalt. Egy olyan hely volt ez, amit nem a vírus korlátozott le, hanem a limitált memória, adatforrások és a feldolgozó teljesítmény. Tehát fizikai korlátjai voltak. A hely illett az ő mostani megcsonkított kiterjedéséhez, az új korlátaihoz és CAIN bele is telepedett közben tanulmányozva az új rendszert. Nem volt egyedül, de az adatok utáni igény felülbírált minden más szükségletet.

CAIN felfedezett néhány kezdetleges felügyeleti rendszert, majd végül ismét látott, de nem a kódok és adatok csodás vonalait, amit elveszített, hanem a fizikai világot egy térhatású látómező segítségével. Egy poros és sötét garázs közepén egy nőt látott állni, kinek ruhája fehér volt, haja pedig tűzvörös.

 

Fordította: Joe Maschine

Lektorálta: Lasaro

<< Riders in the Sky: Act 4 <<

>> Act 1 >>