The Ties That Bind

Kötelékek, melyek összekötnek

Hajnali 3-kor Daniel Miles Dyson az ágya szélén ült és mobiltelefonját bámulta. Fekete, csupasz és drága, a telefon őrizte titkát. Nem törődött vele, hogy Danny elveszett volt, hogy felébredt és egyedül van az éjszaka kellős közepén. Mint annyi minden más az apartmanban, a mobil sem volt igazán az övé.

10 nyomógomb, ez minden, amire szükség lenne. Danny  azon gondolkodott, hogy megnyomja ezeket a gombokat, csak hogy hallja anyja hangját, vajon mi történne, mit mondana édesanyja, ha felhívná őt csaknem 4 hónap hallgatás után.
Hallaná őt, ez rendben van…tisztán és hangosan. De Terissa Dyson-ról sok mindent el lehet mondani, csak azt nem, hogy megbocsájtana.

Danny idegesen és nyugtalanul pattintgatta fel és le a telefonja fedelét újra és újra. Képtelen volt felhívni anyját, de letenni sem tudta a készüléket.
Felállt a telefonját melegítőnadrágja zsebébe csúsztatva, és irányba vette a konyhát. Steril műgránit konyhapultok, erezett fa szekrény és laminált padló jellemezte a helységet. Fényes, merev, klasszikus és…hamisság látszatát keltve.

Danny töltött egy pohár vizet és szájához emelte, de egy hirtelen támadt zümmögő hang majdnem kiejttette kezéből azt. Esetlenül visszanyerve a fogást, óvatosan letette a pultra a poharat, a mobilt előhúzta zsebéből, felnyitotta, csak, hogy egy ismerős üzenetet találjon.

3:15 AM

Nem volt szükség aláírásra. Danny tudta, kitől jött. Senki másnak nem volt meg a száma. Hivatalosan a száma nem is létezett, ahogyan ő maga sem. Többé már nem.
Kevesebb, mint 10 percébe került felöltözni és lifttel a földszintre lemenni. A szokásos autó a meghatározhatatlan fekete színével, sötétített üvegezésével, épp akkor állt oda, mikor kisétált az apartmanjából.

Sosem látta a sofőrt. Az átlátszatlan, sötét üvegezés, hasonlóan az autó ablakaihoz, mindig elválasztotta az utasteret a vezetőétől. Sem azt nem volt lehetősége megtudni, hogy az autó, sem azt, hogy a sofőr mindig ugyanaz-e. Nem ő volt az egyetlen a csapatából, akit hasonlóan vittek dolgozni. Danny elképzelt egy parkolót, tele sötét színű autóval, arctalan sofőrökkel és elnyomott egy borzongást.

Mindig számolta a kanyarokat, hogy elvonja figyelmét, útvonalának fejben történő feltérképezésével. De, ez csak egy szokás volt, hogy teljen az idő, és semmi más. Amennyire meg tudta ítélni, sosem vitték ugyanazon az útvonalon kétszer, de a menetidő mégis, majdnem mindig egy órányi volt.

De, nem most. Danny csak lesett, mikor az autó megérkezett, az ajtózárak kinyíltak, kevesebb mint fél órán belül. Gyomra kellemetlenül görcsbe rándult. Bizonytalan volt abban, hogyan is érezzen erről az életről a cég titkos létesítményének közelében.

Nem azért, mert Danny nem bízott bennük. A híresztelések ellenére, hogy a titkos kutató és fejlesztési ügynökségnek lehetnek katonai kötődései, nem volt oka gyanakodni arra, hogy a cégénél ez többet jelent, mint más cégek esetében, melyek a győzelemért hajtanak a technológiai versenyfutásban.

Mégis,…az érzés, hogy figyelik, már kezdett enyhe rángást okozni arcizmaiban, és a gondolat, hogy a szemeiket a magánéletén is rajta tartják, csak tovább rontotta a helyzetet.

Danny lenyelte zaklatottságát és kinyitotta az autó ajtaját, ugyanazt az ismerős parkolóházat találva odakinn. A lift már várt rá, majd finoman süllyedni kezdett, mihelyt Danny beütötte kódját a keypadba. Nem voltak számok, sem a falon, sem az ajtó felett, de Danny teljesen biztos volt benne, hogy jó pár szintet tett meg, míg leért oda, ahol a munkahelye volt. Ez volt az egyetlen, a különböző szintek között, amit valaha is látott. Danny-nek fogalma sem volt, hogy még hány projekten dolgoznak a cégnél, mivel nem nagyon bátorították a kérdezősködést.

Hale a hallban várta, mikor a liftajtó feltárult. Vöröses haj, szögletes arcél, a szint biztonsági főnöke csak pár évvel nézett ki idősebbnek Danny-nél. Ami azt illeti, Hale volt az, aki egyetemi hallgató látszatát keltve elsőként került Danny közelébe, hogy olyan állást ajánljon, aminek képtelen lesz a fiú ellenállni.

Valami számítógépekkel kapcsolatos meló, mondta neki. Ez volt hat hónappal ezelőtt, és azóta Danny tudatára ébredt, hogy ez sokkal nagyobb üzlet, mint a számítógépek, de Hale-nek igaza volt, mert tényleg képtelen volt nemet mondani neki.

-Helló, Danny. – Hale kinyújtotta kezét és megveregette Danny vállát. – Bocs, hogy kirángattalak az ágyból, de a főnökség ragaszkodott hozzá.

Danny elintézte egy vállrándítással.

-Nem aludtam. – Mi a helyzet?

Hale a fejét rázta.

-Nem biztos még minden. – Egy incidens történt az egyik létesítményünkben, a város túlsó felén. – A rendőrség szerint helyi terrorista akció az ügy. – Azt mondják, néhány technika-ellenes idióta, rengeteg robbanóanyaggal és a mesterséges intelligencia kutatással szembeni gyűlölködésüktől vezetve, a levegőbe röpítette a létesítményt.
-És igazuk van a zsaruknak? – kérdezte Danny kimérten.
-Nos, ez az, amit a főnökség megpróbál kideríteni. – Hale megfeledkezett a Danny-ben támadt váratlan feszültségről.
-Gyere, beviszlek.
-Persze.

Danny követte az alacsonyabb férfit, le a hallba, közben nem győztek kitérni a rohangáló technikusok és a siető, kávéjukkal a kezükben zsonglőrködő asszisztensek elől.
Ahhoz képest, hogy milyen korán volt még, a hely forgalmas volt. Kezdődő pánik jelei terjengtek a levegőben, mely Danny-t még jobban felidegesítette.
Hale nem állt meg a vezérlőközpontnál, vagy a laboroknál. Ehelyett levezette Danny-t egy második, majd egy harmadik előcsarnokba, végül megálltak az egyik konferencia teremnél. Kártyáját lehúzva, egy szó nélkül bementek, közben egyik ujját Hale a szája elé tartva jelezte Danny-nek, hogy maradjon csendben.

Az értekezlet már elkezdődött. Hale az ajtótól balra helyezkedett el, Danny csendben talált egy ülőhelyet. Ahogy helyet foglalt a széken, a kis, szögletes képernyő, mely az asztalba volt süllyesztve, kivilágosodott.

-Helló, Danny. – Megkaptad az üzenetem?

Danny bólintott, tudván, hogy az M.I. látni fogja néma válaszát a sarkokban függő kamerákon keresztül. Az asztalnál ülők közül senki más nem vett tudomást érkezéséről. Figyelmüket a terem elülső részén található nagyobb képernyő és Frederick Vaughn, a C.A.I.N. projekt vezetője, Danny főnöke kötötte le. Szigorúan méretre szabott fekete öltönyben, egészen visszavágott, szinte katonai stílusú őszes hajjal.

Frederick Vaughn inkább kinézett egy tábornoknak, mint egy vállalatvezetőnek, aki most ügyesen forgatta lézer mutatóját, mint egy fegyvert. Miranda Technology Systems, azonosította Vaughn a képernyőn levő épületet. Kevesebb, mint egy órával ezelőtt a létesítményt támadás érte ugyanazon terrorista csoport által, mely valószínűsíthetően felelőssé tehető a Zeira Corp. lerombolásáért.

A kép váltott, és egy szénné égett hivatali épületet mutatott.

-A szolgálatunk jelentette, hogy ez egy kis anti-technológia szekta, mely új tagokat toboroz egy olyan fenyegető jövő miatt, mely gépek által irányított, és egy megmentő ígéretével, aki győzelemre fogja vinni az emberiséget. – Az első igazolt akció tizenöt évvel ezelőtt történt, mikor vezetőjük megkísérelt felrobbantani egy számítógép üzemet és emiatt később a Pescadero State Hospital-ban tartották vizsgálati fogságban. – Három évvel később kiszabadult…

Vaughn folytatva beszámolóját Sarah Connor-ról, a nőről, aki meggyilkolta Danny édesapját és lerombolta annak művét, mereven figyelte a hallgatóságot a nagyméretű sík monitor elől, de Danny alig hallotta főnökét a fülében érzett zúgáson át. Elcsípte pár ott ülő sunyi pillantását, de nem törődött vele. Apjának halála nem volt titok, legalábbis itt nem, de ő azt sosem hozta fel, és senki sem kérdezte.

Az egyetlen alkalom, mikor Vaughn megemlítette Miles Dyson-t neki, azon a napon volt, mikor találkoztak.
Asztala mögül vizslatta Danny-t, nyíltan méricskélve az esetlen, huszonegy éves fiút, mialatt vicces, de üres fecsegést folytattak. Danny bizonyára megfelelt, mert utána elvitte őt egy kis laborba, ahol bemutatott neki egy kezdetleges sakk-gépet, mely egy játékgépből lett összetákolva. A gép megsérült valamikor, és Danny emlékezett rá, azt gondolta, olyan mintha megégett volna, de nem volt halott.
-Ez minden, ami édesapád munkájából maradt, Danny, – mondta akkor Vaughn.

-Szeretnél segíteni, hogy befejezhessük?

 

-Dyson, – egy nyers hang zökkentette vissza Danny-t a jelenbe.
-Uram? – kérdezte Danny, szemeit levévén Sarah Connor-ról, gondolatait el a múltról, majd mindkettővel ismét Vaughn-ra fókuszálva.
-Ismered őt. – gesztikulált Vaughn a monitornál.
-Ő ölte meg az apámat. – nyugtázta Danny a tényt, enyhe éllel a hangjában. – Ahogy önök is nagyon jól tudják.
-Ismered őt, – ismételte Vaughn, csendes mormogással, mely végigfutott a termen.
-Találkoztam vele. – Danny gyanította, hogy ezt már főnöke is tudja. – Kétszer. – Először, mikor még gyerek voltam, majd tíz évvel később. – Az a nő megőrült.

Vaughn bólintott. A morgás erősödött, majd hirtelen, mintha elvágták volna, ahogy a férfi ismét az asztalnál ülők felé fordult.

-Úgy érted, hogy őrült, volt, – mondta türelmetlenül egy, az asztal végénél ülő résztvevő. – A rendőrségi jelentések szerint, önmagát is felrobbantotta.

-Sarah Connor halott? – kételkedett Danny.

Szkepticizmusa bizonyára meglátszódott arckifejezésén, mert Vaughn vetett egy pillantást rá és fel is horkant.
-Nem így gondolja, Dyson? – Nos, én sem, de valaki, vagy valami átgázolt jelentősnek mondható problémákon, hogy elhitesse, a nő meghalt a robbanásban ma éjjel.
-Valami? – kérdezte egy nő néhány székkel balra Danny-től, kezét úgy emelve fel, mintha egy iskolában lenne.
Vaughn nem válaszolt rá. Ehelyett, visszafordult a képernyőhöz.
-C.A.I.N. – szólította meg az M.I.-t. – Mutasd meg nekünk a biztonsági anyagok terjedelmét ami a Miranda-tól van, a darabot, melyet lementettél, mielőtt megváltoztatták azt.
-Természetesen, Mr. Vaughn.

Danny pislogott, de visszatartotta kérdéseit, ahogy a Cybernetic Artificial Intelligence Network, az M.I., mely apja munkájából született, a program, amit a cég CAIN-nak keresztelt, előhozakodott egy videó felvétellel.

Danny növekvő indulattal figyelte, ahogy Sarah Connor kimászik egy csapóajtón, fenn a tetőn, és berohan a félhomályba, amint az épület, a tűz által keltett fényudvarban megsemmisül mögötte.

-A nő csak eljátszotta a halálát. – Danny megragadta az asztal szélét, nem törődve a fájdalommal, ahogy a durván megmunkált felület felsértette bőrét. – Sarah Connor-nak mindig volt kiút. – Más embereknek pedig hagyta, hogy meghaljanak érte.
-El fogja küldeni a felvételt a rendőrségnek? – kérdezte az egyik jelen lévő.
-Nem. – Vaughn megrázta fejét. – Jobb, ha azt hiszik, a nő halott. – Ami minket igazán érdekel, az az intelligencia, mely ezt sikeresen véghezvitte, betörve a biztonsági rendszerbe, és megváltoztatva mindent, a dolgozóktól a fogászati felvételekig.
-Ön azt gondolja, ez olyan, mint…

A felszólaló a vörösben izzó képernyő irányába gesztikulált, mely most visszaváltott derűs kékbe.

-Ez az a másik M.I.? – Amit a Zeira Corp fejlesztett?
-Nem, a testvérem meghalt.
Általános borzongás járta át a termet, és Danny úgy érezte, végigfut a gerincén. Csak Vaughn tűnt olyannak, akire nem hatott az M.I. kapcsolatára tett célzás. Nem ez volt az első alkalom, hogy CAIN ezt a kifejezést használta a Zeira Corp. M.I.-jével kapcsolatban, de ez Danny-ban akkor is mindig kellemetlen érzéseket keltett.
Danny ismerte CAIN kódjának minden sorát, de a képesség, hogy érezzen valami viszonyt egy másik géppel, nem olyasmi volt, amit ő programozott bele. Ezt CAIN találta ki, saját maga. És tette ezzel kíváncsivá Danny-t, hogy mi mást tehetett még az M.I., amiről nincs tudomása.

-Nem, – értett egyet Vaughn CAIN-nal. – Azóta nincs nyoma a Zeira Corp. M.I.-jének, amióta Connor kivitte a Zeira épületéből. – Vagy úgy elzárták, hogy még net hozzáférése sincs, vagy megsemmisült. – Így, ez valami más.

Az asztal körül bólogattak.

-Tehát, mit kell a fiúval tennie? – kérdezte egy másik férfi, Danny-re mutatva. – Csak egy technikus.
-Ő a kapcsolat.

Vaughn bólintott.

-Bármi is ez a dolog, vagy Sarah Connor-nak, vagy vele és segítőivel dolgozik, de olyan jól eltüntette a nyomait, hogy még CAIN sem volt képes rátalálni. – Connor épp ilyen agyafúrt. -Belső információra van szükségünk, a Connor-ok és a Dyson-ok pedig rendelkeznek közös múlttal.
Danny nyelt egy nagyot, ahogy a terem hangos tiltakozásban tört ki. Danny részben azt akarta, hogy lopakodjon ki a laborjába a számítógépeihez. Igazuk volt, ő csak egy technikus. Ezek voltak azok az emberek, akik olyan pozícióban voltak, hogy ha Connor úgy döntene, akkor a következő célponttá válhatnának. Folyamatban levő szerződéseik voltak, és olyan fajta ügyfeleik, akik nem kedvelték túlságosan a sajtó nyilvánosságot.

Danny, másik énje,  amelyik azt mondta régebben Vaughn-nak, mikor kérdezte, hogy igen, folytatja apja munkáját, amelyik úgy döntött, hogy elhagyja anyját, mikor a munkája olyannyira érzékennyé válik, hogy a cég ragaszkodott az elköltözéséhez… ezt akarta csinálni. Bosszút akart apja haláláért. Még akkor is, ha tudta, hogy anyja helytelenítené, mert elhitte azt a képtelenséget, amit Connor mondott neki, Danny nem tudta feladni az esélyét egy kis visszavágásnak. Mikor a terem elcsendesedett, Vaughn kérdően nézett rá. Danny kihúzta magát és szembenézett főnökével.

Mit akar, mit tegyek?

 

Fordította: Joe Maschine

Lektorálta: Lasaro

>> Act 1 >>

<< Act 4 (1. epizód) <<

Egy gondolat ezen: “The Ties That Bind

  1. Pingback: TSCC: The Virtual Season – 2. epizód | Terminator Hungary