T1000

1000-es Széria
(Series 1000)
A Cyberdyne System 1xxx Terminátor-szériáját – vagy röviden T-1000-t – először a Skynet gyártotta, 2029-ben. Eltérően a korábbi „beszivárgó” (Infiltration) modellektől, amelyek gumiból vagy élő szövetből készült borítással rendelkeztek a belső váz (endoskeleton) felett, a T-1000 egy mimetikus (utánzó) hiperötvözetből (mimetic hiperalloy) készült – mely „folyékony fém”-ként értelmezhető –, így bármilyen alakot képes felvenni, amihez csak hozzáér.
Gyártása


A szériát a Skynet belső részén állították elő. Egy hatalmas, jól őrzött szobában a mimetikus hiperötvözetet egy, a plafonig érő gép sajtolta össze. A falakon csövek futottak végig, ezeken keresztül az ötvözet a szoba közepén elhelyezkedő két, egyenként 20 tonnás tányér közé került. A lemezeket hidraulika segítségével nyomták össze, így nyerte el végleges formáját. Az ötvözet megszilárdult és felvette a normális, molekuláris struktúráját.

Eredetileg, az elméletek szerint, a T-1000 gyártásánál nanotechnológiát is felhasználtak, ez teszi lehetővé a fizikai megjelenés változtathatóságát. Ez azt is jelenti, hogy a T-1000 nem csupán egy gép, hanem több millió mikroszkopikus gép összekapcsolódása egy alprogrammá.

Az Ellenállás azonban másképp vélekedett. Kiderült, hogy a T-1000 gyártásánál a Skynet egy teljesen új technológiát alkalmazott. A T-1000 minden egyes molekulája egy primitív, kicsinyített változata egy normál gépnek, s mindegyük úgy van programozva, hogy összességében legyenek a T-1000 részei, mindegyikük szükséges a teljes T-1000-hez (vagyis mindegyik molekula képes ellátni minden feladatot!).

Fizikája


A T-1000 egyik alapvető, elsődleges direktívája (irányelve) az „egyensúly létfontossága” (“recovery of essence”) – minél nagyobb a veszteség, annál jobban csökken a hatékonyság. További alapértelmezett parancs a mimetikus ötvözet molekuláris memóriája számára, hogy mihamarabb találja meg a sérülés helyét, és töltse meg/foltozza be azt.

Mindegyik molekula határköre 14 km. Ha az egyik molekula az utánzó ötvözetből készült szuperfolyékony főtesttől hatótávolságon kívülre kerül, akkor a környezetében lévő egyéb dologhoz hasonul, annak veszi fel a mintázatát (pl. egy csőnek vagy kődarabnak). Mivel ez egy alap-jellegzetesség, ezért veszélyhelyzetben is „aktiválódhat”, amikor a T-1000 kritikusan megsérül, vagy megtörténhet akkor is, ha valami elromlik, a T-1000 „hibásan működik”. Egy megsérült T-1000 például képes beolvadni a padlóba vagy más tárgyakba, amivel fizikai kontaktusba kerül, hiszen a részecskék a teljes „gép” megőrzésére törekednek, függetlenül a saját akarattól.

Előnye

Az utánzó hiperötvözet lehetővé teszi a T-1000 számára, hogy bármilyen tárgyat vagy személyt képes legyen utánozni (molekuláris szinten!), ha kapcsolatba kerül vele. Úgy néz ki, a T-1000-nek elegendő egy közvetítő közeg is, így nem kell ténylegesen hozzáérnie az áldozat bőréhez. Ez valószínűleg az érintett elektromos vizsgálatán, fényvisszaverő képességén, refraktív indexén vagy egyéb más, jelenleg még kutatás alatt álló tulajdonságainak elemzésén keresztül történik.

Formája, alakja

A 1xxx széria beszivárgói, más mimetikus hiperötvözettel felszerelt társaihoz hasonlóan, kezdetben egyedi, alapértelmezett, humanoid formát vesznek fel, amelyben továbbra is aktívan működnek a funkciók nagy része. Ez az alak csak addig marad meg, amíg energiahatékonynak bizonyul, a stressz és egyéb tényezők hatására molekuláris változások következnek be. Amikor a T-1000 felveszi egy tárgy vagy egy ember alakját, a sűrűsége csökken. Ez kompenzálja az utánozandó dolog tömeges kiterjedése és a T-1000 eredeti nagysága közötti ellentmondást.

A T-1000 képtelen a testhőmérséklet szimulálására, érintésre mindig hideg.

Memóriája

Kezdetben úgy gondolták, a T-1000-nek minden egyes atom helyét pontosan ismernie kell az utánzandó tárgyban, hogy a hasonlóság tökéletes lehessen. Ez a feltételezés vezetett arra az ötletre, hogy a T-1000-nek hatalmas memóriával és tárolókapacitással kell rendelkeznie. Ugyanakkor a későbbi elméletek már arról szóltak, miszerint a T-1000-nek mégsem kell minden egyes atom helyét pontosan ismernie. Erre jó példa az, amikor a T-1000 egy embert utánoz le, az emésztőrendszerét, a szerveit, az agyát, a csontvázát vagy bármilyen belső szervét. Mindaddig, amíg a forma, hang, szín, állag és külső felület leutánzása történik, addig a belső környezet atomjainak helyzete lényegtelen. A T-1000 belső struktúrája pedig bármilyen fiziológiás helyzetet felvehet, lehet szilárd vagy folyékony, lehet átmenet a kettő között, ill. üreges. Ehhez pedig lényegesen kevesebb memóriára van szükség, mint azt hittük.

A T-1000 folyékony memóriájának kapacitása mérhetetlenül nagy (annak kell lennie) a molekuláris agy szintjén, hacsak a Skynet ki nem fejlesztett egy új információ-tömörítési eljárást, ahol párhuzamosan történik az adatok feldolgozása és a memóriával való összevetése, az egész testben. Az információtárolás valószínűleg az elektronok spin-állapotával lehet összefüggésben.

Hangutánzás

A T-1000 képes szájról olvasni, képes az ismert emberi beszédmintázatokat felhasználva előállítani a kívánt hangot. Ehhez azonban megfelelő mennyiségű mintára van szüksége. A T-1000 hangérzékelői a test bármely pontján elhelyezkedhetnek, hiszen testének összes molekulájába be vannak programozva az ehhez szükséges információk.

Környezetelemzés

A T-1000 tucatnyi módon képes elemezni a környezetét a testén elhelyezkedő érzékelők segítségével, képes közvetlenül olvasni a mágnesesen tárolt információkat, és képes legalább 40 mérföld/órás (kb. 68-70 km/óra) sebességgel futni (ahogyan az látható a T2-ben, és a filmből kivágott néhány jelenetben is).

Ellentétben a T-800-zal, a T-1000 nem rendelkezik kronométerrel, ugyanis a Skynet úgy vélte, ez teljesen felesleges egy olyan „gép” esetében, amelyik soha nem áll meg, nem növekszik, nem fárad el, és soha nem hal meg.

Önjavítás

A „folyékony fém” struktúrának köszönhetően a T-1000 képes a teljes körű megújulásra, képes teljesen talpra állni akkor is, ha egy plazmafegyver lyukat üt a fejébe. A lövedék behatolása hidraulikus sokkot okozhat, de ez sem tart tovább néhány másodpercnél. Képes kiszámítani az érkező lövedék sebességét és szögét, ezáltal pedig a becsapódás helyén fellazul a molekuláris struktúra, „elfolyósodik”, ezzel is tompítva az ütés erejét.

Kisebb darabok leválasztása a T-1000-ről nem gátolja meg az önjavítást, az egyedi részek – kis távolságon belül! – elkezdik megkeresni a többi részt, hogy ismét összeállhassanak egy nagy egésszé, hogy ismét működőképes harci egység lehessen. Az Ellenállás tagjai úgy vélik, a mimetikus ötvözet, amiből a T-1000 felépül, annál erősebb, minél nagyobb – egyfajta molekuláris „csoporttudat” lép fel (“group consciousness”). Minél kisebb egy darab, annál kevésbé intelligensebb. Mégis a kisebb darabok arra törekednek, hogy ismét egészet alkothassanak.

Küzdelem

A T-1000 nem rendelkezik semmilyen fegyverrel, de képes bármilyen fém harci eszközt leutánozni, a késektől kezdve a szúrófegyverekig. Azonban olyan fegyvereket nem tud utánozni, amelyek kisebb belső, mobilis részeket tartalmaznak, mint pl. a fegyverek lövedékei, vagy robbanófejek. Ugyanakkor az ilyen fegyvereket képes magában elrejteni. Ahhoz, hogy a T-1000 végtagja a kérdéses fegyverré átalakulhasson, annak a résznek a molekuláris szinten való újraátrendeződése szükséges, miközben a test többi része nem változik. Az Ellenállás azt feltételezi, hogy emiatt a hőmérséklet belső szabályozása is mikroszinten történik.

Gyengeségek

A T-1000-t hírhedten nehéz elpusztítani a harctéren, már-már legyőzhetetlennek tűnik. Ez a harci egység nagyon rugalmas, képes ellenállni a rendkívül magas (>300 °C!) hőmérsékletnek. Az extrém alacsony hőmérséklet, kb. -196 °C (ez a folyékony nitrogén hőmérséklete) képes némi kárt okozni, de még nem állítja meg. Ugyanakkor a T-1000-t azért meg lehet semmisíteni.

1535 °C-on – ez a forró vas hőmérséklete – a hiperötvözet molekuláris kötései módosulnak. Az olvadt vas (vagy más elem) ezután képes keveredni az ötvözettel, ezáltal működésképtelenné téve a T-1000-t. A sósav szintén képes kárt tenni a T-1000-ben. Az Ellenállás tagjai arra is rájöttek, hogy nagyobb ütések során a molekuláris szerkezet törékennyé válik. Ez történik nagy erejű lökéshullámoknál.

A széria T-1002-e nem tud ellenállni egy közvetlen támadásnak a T-X plazmafegyveréből. Ez lehet az oka, amiért a T-X-nél egy fejlett fokú plazmaágyút használtak, ugyanis a széria darabjai képtelen maradandó károsodás nélkül kivédeni a támadását.

Felbukkanás

Filmek:

  • Terminátor 2. – Az ítélet napja (Terminator 2: Judgment Day)
  • Terminátor 3. – A gépek lázadása (Terminator 3: Rise of the Machines) (említik)
  • T2 3-D: Battle Across Time


Televíziós epizódok
(Terminator: The Sarah Connor Chronicles):

  • “The Demon Hand” (említik)
  • “Samson & Delilah”
  • “Automatic for the People”
  • “The Mousetrap”
  • “Allison from Palmdale”
  • “Goodbye to All That” • “The Good Wound” (említik)
  • “Today Is The Day, Part 2”


Novellák/Regények:

  • T2: Judgment Day
  • T2: The Future War


Képregények:

  • Terminator 2: Infinity
  • Terminator 3: Eyes Of The Rise (T-1002 egyedül itt tűnik fel)
  • Painkiller Jane vs. Terminator: Time to Kill


1001-es Széria

(Series 1001)

Az 1001-es sorozat a T-1000 széria megtestesülése a Terminator: The Sarah Connor Chronicles tv-sorozatban.

A sorozatban két modell látható:

  • Catherine Weaver
  • Goodnow

Habár később kiderül, hogy a kettő egy és ugyanaz.

Az 1000-es széria standard képességein, tulajdonságain felül a T-1001-es képes egy „meztelen csiga/kígyószerű” ezüstmetál színű folyékony fémállapotot felvenni a környezettől függetlenül – ekkor nagy sebességgel képes közlekedni a levegőben, hatalmasakat tud ugrani, s a vízen keresztül is átgázol, nem süllyed el. Arra is rámutattak, hogy a levágott részek a testtől függetlenül is rendelkeznek ezekkel a jellemzőkkel – mint pl. ahogyan Weaver is egy részét az irodájában lévő akváriumban tartotta, házi angolnaként.

A T-1001 bebizonyította, hogy félelmetes hatékonysággal tud egyszerre több menekülő célpontot is kiiktatni. Egyszer a T-1001-t egy tucatnyi munkás üldözte a raktárban, majd a következő pillanatokban mindet lemészárolta a 10 láb (kb. 3 méter) hosszú pengéivel, esélyük sem volt elmenekülni. A penge elképesztő sebességgel jött létre, majd szűnt meg létezni, ez is a magasfokú molekuláris rendezettséget bizonyítja.

Úgy tűnik, a T-1001 szívesebben választja a közelharcot, ahol nincs szükség fegyverekre és lopakodásra, ellentétben a kaotikus tűzharccal.


1002-es Széria
(Series 1002)

Az 1001-es sorozat utódja, rendelkezik az elődje összes képességével, ezenkívül egyedi jellemzőkkel is bír. Például képes arra, hogy egész testében egy szúrófegyverré alakuljon, ez is csak a nagyfokú molekuláris kontroll tényét támasztja alá.

Egyedül egy előzményeket elmesélő képregényben, a Terminator 3: Eyes of the Rise-ban bukkan fel a széria, ahol harcba keveredik az új T-X-szel. A történet szerint 2032-ben a Skynet eredetileg azért hozta létre a sorozatot, hogy a T-X fejlődését nyomon követhesse. A T-X kihasználta előnyét, kombinált támadásokat vetett be, ezért a párharc eredményeképpen egy közvetlen plazmaágyú-találattal semmisítette meg a T-1002-t.


Az írást & fordítást & magyarítást elkövette: Lasaro
A leírás az angol Terminator-wiki idevonatkozó szócikke alapján készült.