Series 888

888-as Széria
(Series 888)

A 888-as sorozat a Skynet tömeggyártott terminátorainak egyike, a sikeres T-800 utódja. Az egyedi terminátorokra gyakran hivatkozunk T-888-ként, becézik „Triplanyolcasnak” (“Triple-Eights”) vagy “T-Triplanyolcasnak” („T-Triple-Eights”) is.


Képességek és specifikációk

Az elődjei standard képességei mellett a T-888 sokkal erősebb, gyorsabb, ellenállóbb a sérülésekkel szemben (ezek a jellemzők 25%-kal nőttek az elődhöz képest). A leginkább lenyűgöző fizikai megnyilvánulás egy T-888 részéről az volt, amikor Cromartie feltépte a biztonsági ajtót a bank páncélterméről. A Triplanyolcas képes arra, hogy felmérje és a „stratégiailag” fontos pontokon tépje fel az ajtó fémszerkezetét, így könnyedén ki tudja azt emelni a keretéből.

Megfigyelhető, hogy a T-888 gond nélkül képes elérni a 60 mérföld/órás sebességet (100-105 km/óra), a legtöbb menekülő járművet könnyedén utoléri. Vick Chamberlain képes volt elfogni Cameront, miközben az tüzelt rá. A Bedell Terminátor Sarah Connor dzsipjére ugrott fel, miközben a menekülő Derek Reeset üldözte a fák között.

A T-888 belső váza (endoskeleton) gyakorlatilag megegyezik a 800-as szabvánnyal, néhány módosítást és javítást leszámítva. A legjelentősebb különbség a kettő között a 888 hátán található plusz páncélzat, mely a legtöbb sérüléssel szemben védelmet nyújt a számára (míg a T-800 nagyon sebezhető volt a háta mögül érkező támadásokkal szemben). A combrészén pengékkel rendelkezik, ami feltehetően arra szolgál, hogy az embereket fejét levághassa. A többi eltérés főleg kozmetikainak tekinthető, a fejrész és az alsó állkapocs megjelenését változtatták meg.

Mint elődjének, a T-888 hiperötvözet vázának fő alkotóeleme a Coltan, amely megnöveli a hővel szembeni ellenálló képességét. Az ötvözet ellenáll a kisebb kézifegyverek lövedékeinek, azonban a nagy robbanóerejű gyújtólövedékeknek már nem (Cameron is ezt használta ki Cromartie kiiktatásánál), sőt a Derek által használt Raufhoss-féle mesterlövészpuskának sem. Az ilyen lövedékek képesek behatolni az ötvözetbe, jelentős károkat okoznak. Az endoskeleton megolvad a termit gyújtóbomba gőzétől, vagy ha az egészet forró kátrányba tesszük.

A speciális lőszereket leszámítva, a T-888 meglehetősen ellenálló a károsodásokkal szemben. Miután Cromartie fejét levitte egy kisebb plazmaágyú, képes volt a testét a fejéhez navigálni, s újra összeilleszteni a két részt. Greenwayt csak két transzformátor közé lökve tudták elpusztítani, ahol súlyos elektromos károkat szenvedett, kisültek az áramkörei (bár az endoskeletonja többé-kevésbé sértetlen maradt).


A szoftverek és a CPU

A T-888 processzora úgy tűnik olvasás/írás (read/write) funkcióra van beállítva, amikor épp beszivárgó (infiltration) küldetést végez, ez lehetővé teszi, hogy képes legyen tanulni a szerzett tapasztalatokból. Esztétikailag a Triplanyolcas CPU hasonló a 800-as szériáéhoz, teljesen fekete, piros csíkokkal, biztosan rögzített a rázkódás miatt. A későbbi modellek chipjei vékonyabbak, és nitroglicerinnel kezelik őket, hogy ha oxigénnel érintkeznek, felrobbanjanak, így az Ellenállás tagjai nem tudják majd újraprogramozni őket.

A szokásos harci adatok mellett a T-888 részletes leírásokkal rendelkezik az emberi magatartásokról és pszichológiáról, kapcsolatkialakítási képessége igen fejlett. Az egyik Triplanyolcas képes volt egy ideig a házasság látszatát fenntartani, elhitette a „feleségével”, hogy ő a férje, s egy autóbaleset következményével magyarázta a megváltozott, furcsa viselkedését a számára. A T-888 adatbázisa igen fejlett, emberi dolgozók segítették az adatszerzést a Skynet számára. Charles Fisher azért vezetett egy külön csoportot, hogy azok megtanítsák a terminátorok számára „hogyan is működnek az emberek”.

Eddig úgy tűnik, hogy a T-888 minimális érzelmi megnyilvánulásokra képes azokon kívül, amit a beszivárgó küldetése megkíván. Cromartie volt az egyetlen, aki rendelkezett valódi, ám korlátozott érzelmi reakciókkal (frusztráció, bosszúság, félelem, és cinikus humor). Számos szoftverfrissítés létezik, a T-888 képes készenléti üzemmódba kapcsolni saját magát, így energiát spórol, mindezt természetesen a küldetés sikeres végrehajtásának érdekében. A sérülések, főleg az elektronikai károk kikapcsolhatják a gépet, de az újraindulás sem tart tovább 2 percnél.

Ugyancsak rendelkezik vezeték nélküli kapcsolattal, az eltávolított koponya és CPU továbbra is ellenőrzés alatt tartja az endoskeleton többi részét. A fej a saját helyzetéhez tudja navigálni a törzset, ez egészen egyedülálló, működését nem értjük. Lehetséges, hogy a törzs rendelkezik olyan érzékelőkkel, amik segítségével keresztül tud navigálni a környezeten. Az endoskeleton funkciói, beleértve a CPU-t, egy leárnyékolt nukleáris energiacellából nyerik az energiát, amely az emberi szív helyén található, páncélzattal védve.


Beszivárgás (Infiltration)

A T-888 egy beszivárgó modell, élő szövetborítása emberekhez teszi hasonlatossá. A bőr figyelemreméltó megújulásra képes, az évtizedek alatt sem öregszik, s a T-800 szövetborításával ellentétben nem kezd el elhalni a sérülést követően. Nem ismert, hogy milyen módszerekkel képes a T-888 megtartani a szövet állapotát, valószínűleg úgy, mint Cameron (élelmiszerfogyasztás) – hasonlóképpen, mint ahogyan Vick tudta a házasság látszatát kelteni (hiszen rendszeresen kellett ételt és italt fogyasztani a beilleszkedéshez).

A T-888 anatómiailag teljesen hasonlít az emberre, s szexuális aktivitással is rendelkezik, ezért tudta Vick eljátszani, hogy ő Barbara Chamberlain férje. Nem ismert, hogy a Triplanyolcas képese azokban a tartományokban a fizikai érzésre, mint amikor Cameron azt állította, hogy érzi a szellőt az ujjai között. Vagy az, hogy mit érezhetett Cromartie, amikor megsérült az arca.

A Triplanyolcas nehezebb, mint egy ember, bár nem annyira, mint a T-800 vagy T-850, amelyeknek súlya tonnákban mérhető az alternatív idővonalak szerint. Úgy látszik, hogy a T-888 endoskeletonja könnyebb, mint elődeié, ám annyira még nem, hogy képes legyen a víz felszínén lebegni – ahogyan ezt láthatjuk is, amikor Cromartie lesüllyed az óceán fenekére, miközben megpróbálja megfojtani John Connort.

Ismert terminátorok

Miközben a 800-as széria több beszivárgó modellel is rendelkezett, azok nem voltak teljes mértékben azonosak, eltérő jellemzőkkel bírtak (izomzat, magasság… stb.). A T-888-nál áttörést jelentet a modell rugalmassága /variálhatósága. Az endoskeleton változatos méretekben készült, a zömöktől egészen az iskolás pompom-lányéhoz hasonlóan. Ezek a méretbeli lehetőségek biztosítják, hogy a beszivárgás minél tökéletesebb legyen, ugyanis az ember ritkán gyanúsít azzal egy 16 éves lányt, hogy az illető egy gép.

Felbukkanás

Televíziós epizódok (Terminator: The Sarah Connor Chronicles):

  • “Pilot”
  • “Gnothi Seauton”
  • “The Turk”
  • “Heavy Metal”
  • “Queen’s Gambit”
  • “Dungeons & Dragons”
  • “The Demon Hand”
  • “Vick’s Chip”
  • “What He Beheld”
  • “Samson & Delilah”
  • “Automatic for the People”
  • “The Mousetrap”
  • “Allison from Palmdale”
  • “Goodbye to All That”
  • “Brothers of Nablus”
  • “Mr. Ferguson is Ill Today”
  • “Complications”
  • “Self Made Man”
  • “Alpine Fields”
  • “Today Is The Day, Part 1”
  • “Today Is The Day, Part 2”
  • “Adam Raised a Cain”
  • “Born to Run”

Az írást & fordítást & magyarítást elkövette: Lasaro
A leírás az angol Terminator-wiki idevonatkozó szócikke alapján készült.