Series 800

800-as Széria
(Series 800)
A 800-as széria egyike a Skynet tömeggyártott terminátorainak. A sorozaton belüli egyéni terminátorokra gyakran hivatkoznak T-800-ként.
A T-800 volt a Skynet első kibernetikus organizmusa (cybernetic organism), ahol a hiperötvözetből (hiperalloy) készült belső vázat (endoskeleton) élő szövet borította. Ezeknél a gépeknél használták először ezt a „technológiát”, ami a későbbi 8xx szériák (Series 8xx) alapelemévé vált. Ez volt a Skynet első, sikeresnek mondható „beszivárgó” (Infiltrator) egysége, amely képes volt beépülni az emberi Ellenállás (Resistance) vonalai közé.
A T-800 a különböző idővonalakban
  • Az eredeti idővonalban a Skynet saját maga tervezte és kezdte el a T-800 gyártását 2026-ban, amiatt, hogy az Ellenállás tagjainak addigra már sikerült azonosítania a T-600 sorozatot a külső gumiborításukról. Ebben az idővonalban az utolsó saját tervezésű design a Cyberdyne 70-es Sorozata (Series 70) volt.
  • Az egyik alternatív jövőben, az egyik időhuroknak köszönhetően 2004-ben a Cyber Research Systems használható információkat szerzett arra nézve, hogy már az ítélet napja előtt érdemes elkezdeni a T-800 tervezését. Ez felgyorsítja majd a Skynet saját tervezését, ami végül a T-X Sorozatban fog kicsúcsosodni. Bár a szériát később teljesen kiszorítja a T-850, 2018-ban még az elsődleges működőképes sorozatnak tekinthető. (Terminator Salvation)
  • Egy másik alternatív jövőben az Ítélet Napját (Judgement Day) elhalasztották 2011-re, de a poszt-apokaliptikus események miatt a T-888 tervezése olyannyira felgyorsult, hogy meg is haladta 2027-re a 800-as szériáét. (Terminator: Sarah Connor Chronicles)

Technikai adatok

A T-800 különböző részekből áll össze:

  • CPU
  • Egy Neurális Hálózati Processzort (Neural Net Processor), vagy másnéven „tanuló számítógépet” (learning computer) tartalmaz, mely összefügg az endoskeleton-koponyával, és automata belső feszültség-szabályozókkal (inertial shock damper) védett. A CPU-t a Cyberdyne Systems fejlesztette ki, egyike a legerősebb mikroprocesszoroknak, amiket valaha is épített. Hatalmas belső adatbázissal rendelkezik, beleértve a részletes emberi anatómiát és élettant is, ez teszi a T-800-t még hatásosabb gyilkológéppé.

Belső váz
A T-800 belső váza egy mikroprocesszoros vezérlésű, teljes mértékben páncélozott, hiperötvözetből készült alváz, mely súrlódásmentes csapágyakat tartalmaz az „ízületeknél”, s egy szervo-ellenőrzési rendszer felügyelete alatt áll.

A végtagokat egy mellkasi meghajtású motor vezérli, a kulcscsontokkal képeznek zárt rendszert, ami lehetővé teszi, hogy a T-800 manőverei sokkal gyorsabbak legyenek a T-600-énál, mint ahogyan az állandó 22 mérföld/órás (37-39 km/óra) futás itt nem teszi tönkre az illesztéseket – ahogyan elődjénél. A páncélzat ellenáll a legtöbb kézifegyvernek, a felgyújtást pedig képes minimális károsodással túlélni, a képességek/funkciók csökkenése nélkül.
De azért vannak gyenge pontjai, is Kyle Reese képes volt „félberobbantani” az első T-800-as terminátort egy csőbombával, amit az „ízületei” közé dugott. Ugyanakkor a torzó felső fele még működőképes állapotban volt, bár a bal karját elvesztette. (Ezt láthatjuk az első Terminátor-film végén.)
Az éles tárgyak, mint például a fémcsövek, vagy a srapnel-lövedék képes áthatolni az endoskeletonon, ha megfelelő erővel csapódik be. Az energiafegyverek – min amivel pl. a T-X is fel van szerelve – szintén áthatolnak a páncélon, átmenetileg harcképtelenné teszik a T-800-t. Megfelelő erőkifejtéssel a végtagok áthelyezhetőek, ez pedig megzavarja a belső egyensúlyt.


Élő szövet-köpeny (Living tissue sheath)
Az endoskeletont körülvevő köpenyként hivatkoznak rá.
Az élő szövetet kifejezetten a T-800 számára fejlesztették ki, magába foglalja a húst, a bőrt, a hajat (szőrzetet) és a vért. Korlátozott regenerációs képességgel rendelkezik. Az élő szövet meleg tapintású, ezáltal a T-800 semmiben nem különbözik a hőtérképen egy igazi embertől. A T-800-hoz olyan biológiai komponenseket használtak fel, amelyek az Ellenállás bázisán is megtalálhatóak, mivel az egyedi alkotórészek a harcmezőn nem lennének elérhetőek.
Még korábban, a fejlődés részeként az emberiség feltérképezte a humán genomot, ismerté váltak azok a gének, amelyek a sejtek élettartamáért és degenerációjáért felelősek. Ezt az információt felhasználva – adatbázisba rendezve – a Skynet a nemkívánatos (feleslegesnek ítélt) gének kiiktatásával ipari méretekben tudja előállítani az élő szövetet a T-800 számára.
Ez azt jelenti, hogy a T-800 bőre és izmai, az emberével ellentétben, nem kopnak, nem degerenálódnak (értsd: nem épülnek le, nem öregszenek), és rövid időn belül nem nekrotizálnak (értsd: elhalnak). Ráadásul hosszú időn keresztül nem rohad el, s nincs szükség a tápanyagok és antitestek áramlására. Azonban, ha a T-8000 sokáig marad kint a csatatéren, idővel elkezdődik a rothadás, a szövetköpeny megújítása válik szükségessé.
Bár nincs szüksége tápanyagokra és véráramlása, a T-800 is rendelkezik egy keringési rendszerrel, amit egy pici, pneumatikus pumpa működtet, állandó nyomást biztosítva. Ez lehetővé teszi, hogy a T-800 „élethűen” vérezzen, ha megsérül. Mindazonáltal a T-800 élő szövete is elhal egy idő után. Ezért, amikor nincs akcióban, a hússal borított T-800-t egy speciális tárolóban raktározzák, ahol kriogén folyadék (nitrogén) segítségével óvják meg a szövetet a romlástól.
Képességek
  • T-800, nyílt kijelző (kereső mód)
  • T-800 HUD (taktikai értékelés)

A T-800 is képes

  • belső rendszerellenőrzéseket végezni
  • kiszámítani az adott tárgytól való távolságát
  • részletes kinetikai vizsgálatok után az útvonal megtervezésére
  • mintát venni és elemezni a légkört, az időjárást és a szélsebességet számításba venni
  • elemezni az ember érzelmi állapotát (kielemezni a lehetséges cselekedetek, mozdulatok veszélyességét)
  • értelmezni a testbeszédet, felmérni az izmok állapotát
  • számolni a gravitációs erővel
  • elemezni a tárgyak összetételét és hőmérsékletét
  • érzékelő radar szkennel rendelkezik (sensing radar scans)
Ezen kívül egy belső kronométerrel is el van látva. Annak érdekében, hogy a harcmezőn a Cyberdyne Systems nyomon tudja követni az egységeket, mindegyik kapott egy egyedi sorozatszámot. A sorozatszám arra utal, hogy milyen típusú belső szerkezettel vagy vázzal rendelkezik. Ugyanakkor a T-800-k különböző élő szövetborítással készültek, mindegyikük megjelenése különböző, „más emberre hasonlítanak”. Az élő szöveteknek is – a fizikai megjelenésük szerint – saját, egyedi modellszámuk van (ezeket a Skynet egy fényképes nyilvántartásban tárolja, a katonák lézeres scanjével együtt.)
A tehetetlen (tétlen, akción kívüli) T-800-t egy kriptaszerű, hideg épületben raktározzák. Elektronikius zárral ellátott, masszív acélajtókon keresztül lehet bejutni a létesítménybe. A T-800 acélállványokon lóg a plafonra felszerelt vágányokról. Több száz „húsborítású” T-800-t tárolnak így. Minden sorban 10 gép van, az egyes sorokban lévő terminátorok teljesen megegyeznek (azonos szériaszámúak). Minden test a saját kriogén „hipermátrixán” függ. A kriogenikus tároló és a vákuumzár biztosítja, hogy a T-800 külső szövete nem kezd el lebomlani, ill. elhalni a meleg, vagy az oxigenizált levegőben lévő esetleges kórokozók hatására.
Az élő szövet miatt nagyon nehéz megkülönböztetni a T-800-t az emberektől. Emiatt képes a „Beszivárgó” (Infiltration) Egység bejutni az Ellenállás vonalai közé, megbontani soraikat. De az ellenőrzőpontokon lévő kutyák képesek kiszagolni a T-800-t, így az Ellenállás azért valamennyire felkészült erre a fajta fenyegetésre is.

A T-800-t közvetlenül a csatatérre szokták „kitelepíteni”, mint olyan katonát, akinek nincs szüksége álruhára vagy biológiai ellátmányra. Ekkor már nincs szükség a Kriogén Kamrákra, csak akkor kell őket elzárva tárolni, ha épp nincsenek akcióban. A kamrában lévő mozgatható nagy robotkarok választják ki azokat a terminátorokat, amelyek harcba indulnak
.
A Skynet közvetlenül adja ki a parancsokat, mely gépeket kell mozgósítani. Ezt a módot „Hive” módnak is nevezik, mikor a gépek egy kvázi horoggal kapcsolódnak a Skynethez, s kollektív tudattal rendelkeznek. Ugyanakkor több száz olyan terminátor is van, amelyek nem tartoznak közvetlenül a Skynet ellenőrzése alá. Ez a fajta irányítási mód az ún. „Rogue” mód. Ekkor a harci egységek függetlenek a Skynettől, de be vannak programozva a visszatérésre, és a szerzett adatok belőlük letölthetőek.

A T-800 rendelkezik hangszálakkal is, ezáltal képes bármilyen általa hallott, és hasznosnak ítélt emberi hang utánzására. Ez azt jelenti, hogy képes rögzíteni és tárolni a tárgyak kimondott nevének szótagjait, majd visszajátszani, utána pedig már képes digitálisan előállítani a kívánt nyelvi mintázatokat. A T-800 auditív (halló) érzékelői a fej két oldalán helyezkednek el, ahol az emberi fül is elhelyezkedne. Az egyik fül rögzíti a teljes hangtartományban megjelenő külső hangokat, míg a másik jelzi, ha az egyik sávban egy meghatározott, hallható jelzés megjelenik.

Az optikai érzékelők a teljes látható frekvenciát képesek érzékelni, beleértve az infravörös színeket is (ezért képes a T-800 a sötétben is a hőtérkép megrajzolására). Ezek az információk egy 40000 bites digitális kijelzőn jelennek meg. A szemeket lencsék védik „agyrázkódás” esetén, külön-külön is mozgathatóak. Ha a két szem két különböző célpontot követ, a számítógép egy mesterségesen előállított 45°-os „árnyékkép” (off-angle Ghost Image) segítségével méri fel a kérdéses távolságokat.

A T-800 képes a mozgó célpont követésére, létezik kereső módja, képes az arc azonosítására és felismerésére, távolról történő felnagyítására is (15x zoom), mozgáselemzésre és éjszakai viszonyok között is tud tájékozódni („night vision”). Úgy tűnik, a T-800 vizuális rendszerét a COBOL* alkalmazás segítségével programozták.
A T-800 nem érez fájdalmat, nincsenek idegszálai, ezért azt sem érzi, ha megsérül. Valószínűleg ütközésérzékelők és belső radar segítségével küszöböli ki ezt a problémát. Rengeteg különböző funkciójú érzékelő helyezkedik el a páncélzatban, amely képes érzékelni, ha az élő szövetborítás valahol megsérül. Ezután a T-800 képes az egyszerűbb önjavítások elvégzésére.

Ha a sérülés mértéke indokolja, a T-800 képes a saját rendszerét másodlagos energiaforrással ellátni (a szokásostól eltérő útvonalakon biztosítja a megfelelő feszültséget) – így elkerüli, hogy a levágott részek vagy a sérült áramkörök adatvesztést okozzanak. A széria tagjai fejlett hidraulikus rendszerrel rendelkeznek. Ezért az Ellánállás tagjainak különösképpen fontos, hogy tökéletesen megbizonyosodjanak arról, hogy a T-800 cselekvőképtelenné vált.


* COBOL – COmmon Business Oriented Language, egy ún. “magas szintű” programozási nyelv – a szerző saját megjegyzése

Tartozékok
A Sknyet képes – ha szükséges – új programokat és kiegészítőket adni a T-800-hoz, olyanokat, amik eredetileg nem szériatartozékok.
Szemimplantátum (Ocular Implant)
Ezeket az implantátumokat főleg olyan Terminátorokban találjuk meg, amelyek célpontja kellőképpen nagyméretű, ugyanis retinalézereket nehéz előállítani (így ahol nem szükséges, ott nem alkalmazzák). A lézerek pusztító erejét a Skynet által használt lézerfegyverrel kombinálják, de ha a lézer eltalált egy Terminátort, akkor menthetetlenül tönkreteszi/megégeti az élő szövetborítást. Ez alól a T-831 és azok a Terminátorok kivételek, amelyek nem rendelkeznek organikus szövetborítással.



Küzdelem

A harci helyzetek ellenére, a T-800 egy 120 évig működőképes energiaegységgel rendelkezik. Ez a kis kompakt nukleáris energia irídium cellában van elhelyezve, a mellkasban foglal helyet, ott, ahol az emberi szívet is megtaláljuk, háromrétegű acélozott hiperötvözet (hiperalloy) által védve.

Ugyanakkor a T-800-nak létezik megőrző (conversation) és gazdasági (economy) módja is. Ezt azt jelenti, hogy képes összegyűjteni és tárolni a bejövő energiát. Ekkor a normál mód 40%-ának megfelelő energiát használ csupán el, csak az optikai és infravörös egységek működnek, a mozgatóegységek hidraulikus nyomása 40%-ra csökken, a pumpa lassulása miatt. Ebben az állapotban a T-800 jóformán a végtelenségig képes létezni.

A T-800-t alapállapotban egy Westinghouse M-27-es Szakaszos Harci Plazmagéppuskával (Westinghouse M-27 Phased Plasma Battle Rifle) vagy egy általános felépítésű RBS-80-as Szakaszos Plazmaágyús Fegyverrel (General Dynamics RBS-80 Phased Plasma Pulse Gun) szerelik fel.

A programozás azonban lehetővé teszi, hogy a T-800 bármilyen katonai fegyvert képes legyen használni. A széria robotjai rendkívül hatékonyan képesek használni a 45-ös hosszúcsövű, automata 1887-es Winchester-féle, alsókulcsos vadászpuskát (.45 longslide automatic, the model 1887 Winchester level-action shotgun), a Franchi SPAS-12-es vadászpuskát (Franchi SPAS-12 shotgun), a Heckler und Koch MP-5 géppisztolyt (Heckler & Koch MP-5s), az M-79 gránátvetőt (M-79 grenade launcher), a General Electic M134 nehézgéppuskát, (General Electric minigun), és a Gatling-féle nehézgéppuskát (M-134/GAU-2b).
Mivel képes a tanulásra, ezért harci helyzetekben sokkal hatékonyabb, mint pl. társai, a T-1000 vagy a T-X.
A hosszú-távú önismeret hibája (Long Term Self-Awareness Flaw)
Kiderült, hogy egyes Terminátorok, amelyeknél a CPU írás-olvasás funkcióra (read-write mode) volt beállítva, ha sok időt töltenek a harcmezőn, egy idő után az értelem egy új szintjére lépnek, ahol inkább az emberek oldalán harcolnak, mint ellenük, ahogyan a „Rouge” T-800 számára a saját maga védelme az elsődleges. A Skynet is felfigyelt erre a harci egységekre, ezért a többi modellnek utasításba adta, hogy pusztítsák el őket.
Ezeknek a gépeknek hatalmas adatbázisuk van arról, hogyan alkalmazkodjanak a környezethez – ezzel is a harci és önjavító képességeiket növelve. Nem ritka, hogy egy „Rouge” T-800 megjavította magát vagy kicserélte a hibás alkatrészeket. Nem egy T-800-t láttak nem szabványos átalakításokkal, ideértve a megmunkálatlan páncéllemezeket, további CPU-kat, több végtagot, fogazott karmokat és többfázisú fegyvereket összekötve az üzemanyagcellával.
A Skynet is felhasználta ezeket a módosításokat az újabb modelleknél, a környezethez való jobb alkalmazkodás érdekében.
A „Rouge” T-800 saját maga által lép erre a szintre, nem sokkal azután, hogy a gyárban beállították a „read-and-write”-módra. A CPU-t manuálisan is át lehet kapcsolni „read only” módból „read-and-write” módba – ez biztosítja, hogy egy vírus vagy programhiba ne tudja átvenni felette az irányítást. Ez lehetővé teszi, hogy tanuljon az emberektől, kapcsolatot alakíthasson ki velük, ami csak még jobban alkalmazkodóvá, felismerhetetlenné teszi. Bár vannak egységek, amelyek eljutottak az értelemnek arra a szintjére, hogy dönteni képesek arról, hogy elfogadják-e a Skynet által adott parancsokat, vagy inkább az emberek oldalán harcolnak tovább.
Sorozatszámok
Mindegyik Terminátor alfanumerikus karakterekből álló egyedi azonosítóval rendelkezik. Ez négy vagy több karakterből áll, ahol az első és utolsó helyen állók az abc betűi, a köztes pozíciókban lévők pedig számok. Az utolsó karakter ponttal van elválasztva a többitől. A sorozatszámokat a képregények alapján ismerjük.
A 800-as sorozatot, amikor épp nincs akcióban, nem végez „beépülést”, és nem fedi szövetborítás, sokkal könnyebb észrevenni, mint a Humanoid HK-kat, ekkor egy rövidebb, négy karakterből álló alfanumerikus azonosítót kapnak. Ezeket is a képregényekből ismerjük, mint pl. a Dark Horse Comics által kiadott The Terminator: Hunters and Killers.
Ha a lehetséges variációk elfogynának, a megsemmisített terminátorok azonosítóit a Skynet újra felhasználja, ezáltal a 1,679,616 lehetőség van az egyidejű HK-szériák azonosítására. Ez több, mint elegendő az ítélet napja utáni emberiség számára.

Ismert Terminátorok a 800-as Sorozatból
(Zárójelben a felbukkanás helye)

Filmek:

  • T-800 (The Terminator)
  • Future T-800 (The Terminator)
  • T-800 (Terminator 2: Judgment Day)
  • T-800 (Terminator Salvation)

Novellák/Regények:

  • One (T2: Infiltrator)
  • Two (T2: Infiltrator)
  • Third (T2: Infiltrator)
  • Four (T2: Infiltrator)
  • Five – “Tom Gallagher” (T2: Infiltrator)
  • Six – “Bob Harris” (T2: Infiltrator)
  • Seven – “Dick Lewis” (T2: Infiltrator)

Képregények:

  • C890.L (The Terminator: Tempest)
  • C850.D (The Terminator: Tempest)
  • HC875.S (The Terminator: Tempest)
  • Z000.M (The Terminator: Tempest)
  • D810.X (The Terminator: Death Valley)
  • D800.L (The Terminator: Death Valley)
  • The Amazon (The Terminator: One Shot)
  • Aurora (The Terminator)
  • E3D6
  • C93B
  • E6D3
  • B7F5
  • “Uncle Bob” – (Terminator 2: Infinity)

Felbukkanás

Filmek:

  • Terminátor – A halálosztó (The Terminator)
  • Terminátor 2. – Az ítélet napja (Terminator 2: Judgment Day)
  • T2 3D – Battle across time
  • Terminátor 3. – A gépek lázadása (Terminator 3: Rise of the Machines)
  • Terminátor – Megváltás (Terminator Salvation)


Novellák/Regények:

  • T2 – Infiltration
  • T2 – Rising Storm
  • T2 – The Future War


Képregények:

  • The Terminator
  • Terminator: The Burning Earth
  • The Terminator: Death Valley
  • The Terminator: Tempest
  • The Terminator: Secondary Objectives
  • The Terminator: The Enemy Within
  • The Terminator: One Shot
  • Terminator 2: Infinity
  • Painkiller Jane vs. Terminator

Videójátékok:

  • The Terminator (DOS játék)
  • The Terminator (SEGA játék)
  • The Terminator: Dawn of Fate
  • Terminator 3: War of the Machines
  • Terminator 3: The Redemption

Az írást & fordítást & magyarítást elkövette: Lasaro
A leírás az angol Terminator-wiki idevonatkozó szócikke alapján készült.