Marcus Wright

Első feltűnése: Terminátor megváltás (Terminator Salvation)
Nem: Férfi
Kor: 42 (2018)
Születése időpontja: 1975. Augusztus 22.
Halál időpontja: 2003-ban kivégezték. Később a Skynet testét felhasználta, s hibrid gépként (gép dobogó szívvel, és emberi aggyal) hozta vissza. 2018-ban halt meg, miután felajánlotta szívét a haldokló John Connor-nak.
Egyéb: A karaktert Sam Worthington alakította.

Bővebb információ a karakterről


Marcus Wright egy hétköznapi jelentéktelen bűnöző volt, aki többnyire testvére mellett töltötte idejét. Marcus – egy bűncselekmény közben – véletlenül megölte saját testvérét, valamint két rendőrt. Letartóztatták, később pedig méreg injekció általi halált mondtak ki, mint ítélet.
Marcus-t felkereste Dr. Serena Kogan, aki a Cyberdine Systems “Project Angel” nevű kutatásán dolgozott. Dr. Serena Kogan-nél előrehaladott rákot diagnosztizáltak az orvosok. Ezért a nő útjára indította a “Project Angel” kutatás, melynek keretein belül próbált rávilágítani arra, hogy lehetséges-e olyan test létrehozása, melyben az alany tovább élhet azután, hogy eredeti teste meghal. Marcus a tudománynak ajánlotta testét, s aláírta a szükséges papírokat, melyet Dr. Kogan vitt magával a férfinak. Ezután Marcus-t kivégezték, teste a Cyberdine-hez került. Arról nem tudni, hogy a férfi a méreginjekcióktól valóban meghalt volna, vagy az csak kómába küldte.
Mielőtt Dr.Kogan bármit is tehetett volna, belehalt a rákkal folytatott küzdelembe. Nem sokkal ezután pedig a gépek fellázadtak, s eljött az Ítélet napja, melyet nukleáris háború kísért. Ezután Marcus teste és a “Project Angel” a Skynet-hez került, aki felhasználta Dr.Kogan kutatását, hogy megalkossa az első beszivárgó terminátorát. Minél tökéletesebb legyen, ezért meghagyták szívét, és agyát. A Skynet, hogy irányítani tudja Marcus-t, egy apró chipet épített az agyába. Ezután Marcus a Skynet egyik gyárának alagsorába került.
Arról nincs információ, hogy Marcus-t 15 év alatt fejlesztették folyamatosan, vagy rövid idő alatt készült el, s a kellő pillanatra várva a Skynet elrejtette az emberi ellenállás elől.
15 évvel kivégzése után Marcus felébred, s látszólag megszökik. Mivel Marcus-t az ítélet napja előtt végezték ki, s 15 évvel később tér csak magához, szinte semmit nem tud arról, hogy milyen változásokon ment át a világ, miközben ő feltehetően hibernált állapotban volt.
Először találkozik az akkor 18 éves Kyle Reese-zel, aki többnyire elmond neki mindent, de fogságba esik a Skynet által. Ezután Marcus kénytelen egyedül folytatni az útját, miközben összetalálkozik Blair Williams-szel, aki biztosítja arról, hogy elviszi John Connor-hoz. Az úton azonban taposó aknára lép, ami felrobban, ezzel megsebesítve Marcus-t. Az emberi ellenállás azonnal segítségére siet, ám amikor rájönnek, hogy Marcus valójában gép, a katonák leláncolják. A férfi képtelen felfogni mivé alakították. Elmondja John-nak, hogy Kyle egy Skynet munkatáborban van. John elindul megmenteni apját, s közben Marcus-t kiszabadítja Blair. Marcus-t az emberi ellenállás katonái üldözőbe veszik, végül John talál rá, de végül elengedi.
Marcus bejut a Skynet központjába, ahol John-nak igyekszik segíteni, majd elájul. Miután magához tér, sérült bőre kijavításra került, ruháit lecserélték. A teremben lévő képernyőjén a Skynet szól hozzá Dr. Kogan holografikus külsejét használva. A Skynet tudatja vele, hogy feladatát sikeresen teljesítette, miszerint Kyle a Skynet munkatáborba került, John-t pedig egy T800-as prototípus igyekszik likvidálni.
Ekkor a Skynet választás elé állítja Marcus-t: emberként él tovább, vagy elfogadja gépi mivoltát. Marcus emberi énjét választja, de a Skynet közli vele, hogy nem kap tőle második esélyt.
Marcus megmenti John-t, azonban az súlyosan megsérül. Saját megváltását keresve felajánlja a férfinak az emberi szívét, ezzel megmentve John-t.

Egyéb információk a karakterről


A karakter valaha ember volt, akiből egy élő, dobogó emberi szívvel és aggyal rendelkező beszivárgó gépet készítettek. Kivégzése után testét a Cyberdyne Systems-nek ajánlotta, aki felhasználta a “Project Angel” kutatásában. Az ítélet napja után a Skynet kezébe került a “Project Angel”, s Dr. Serena Kogan kísérletei alapján megalkotta az első beszivárgó prototípust, egy hibridet, mely rendelkezik emlékekkel, érzelmekkel, s nem utolsó sorban élő, dobogó emberi szívvel, s emberi aggyal. A Skynet egy rendkívüli vázat készített, ami képes volt emberi szerveit életben tartani és szükség esetén megvédeni esetleges támadásokkal szemben.
Marcus szíve képes volt vért és oxigént jutattni agyába, valamint bőrszöveteibe, ezzel elősegítve a gyors regenerálódást. A Skynet szerint Marcus így akár több száz évig is életképes lett volna.
Marcus emberi agya teszi lehetővé, hogy képes legyen érzelmeket generálni, mint például tolerálni az emberi fájdalmat, sebezhetőséget, vagy épp a dühöt.
Marcus-t a Skynet nem harcra, hanem beszivárgásra tervezte. Gyenge pontja a szeggycsontja, és az körül volt, ahol a belső fémváz nem teljesen védte a szívét. Fémvázát szemügyrevéve hasonló ötvözetből készülhetet, mint a 800-as szériáké, de erő tekintetében alsóbbrendűnek bizonyult a széria prototípusával szemben, viszont mozgékonyabbnak és gyorsabbnak bizonyult, mint az elenfelei.
A Skynet beültetett egy mikro chipet Marcus agyának hátsó részébe, ezáltal ablakként használva a férfit, s feltérképezze az ellenállást, s az ellenállás által fontosnak tartott katonáiról, tábornokairól bizalmas információt szerezzen. Ezen felül a chipet arra is használta a Skynet, hogy Marcus-t finoman tudat alatt befolyásolja. Marcus, miután a Skynet központban rájött, hogy mit tettek vele, emberi énját választotta, s eltávolította a chipet, s ezáltal a Skynet elvesztette az irányítását a férfi felett.

Képek a karakterről



(Sam Worthington, mint Marcus Wright)