Meghalt Andy Vajna

75 éves korában hosszan tartó betegeskedés után meghalt Andy Vajna (születési nevén Vajna András György), az egyik leghíresebb magyar származású ember.

  • Intercom ZRT. egykori elnöke volt;
  • Hosszú időn keresztül hollywoodi producerként dolgozott;
  • Etyeki Korda filmstúdió társtulajdonosa is volt;
  • 29 év alatt 40 filmnek volt a producere.

12 évesen a családjával együtt költözött ki Amerikába, s majd 18 évesen Hongkongban kezdett el dolgozni, mint fodrász és parókakészítő. 1975-ben ismerkedett meg Mario Kassar-ral, akivel közösen megalapította a Carolco filmstúdiót, amelyből 1996-ban szállt ki nem sokkal azelőtt, hogy társa csődbe vitte volna azt. A siker ezek után sem tartott sokáig, hiszen az Egyesült Államokban 14 évig vizsgálódtak azután, hogy a filmstúdióból eladott részesedést után nem fizettek adót az államnak. Miután a hollywoodi tervei nem jöttek be, így végül úgy döntött, hogy Magyarországon próbál szerencsét.
A számításai részben bejöttek, hiszen a politikai nézeteinek köszönhetően filmügyi kormánybiztossá vált, de inkább botrányaival és gyanús ügyeivel vált majdnem mindennapos szereplővé a bulvárlapok címoldalán. Emellett magánéletével is sikerül elérnie, hogy időskori házasságával egyfajta vizuális mémmé vált az internetezők között.

Terminator rajongóinak sem ismeretlen, hiszen két alkotásban is producerként volt jelen. A 2003-as harmadik Terminator filmben, amely sajnos kritikailag és bevételileg is bukásnak könyvelték el. Igaz, hogy 433 millió dolláros bevételt ért végül el a 200 millióból készült film, de az USA-ban még a készítési költségét sem sikerült visszatermelnie. Így az amerikai piacon végül 150 millió dolláros bevételnél megállt a film. A rajongói és kritikai visszhangok sem volt jók, így a Rise Of The Machines mai napig az egyik legvitatottabb folytatás.
A harmadik rész által elkövetett fiaskó kijavításának tűnt 2008-ban a Terminator: The Sarah Connor Chronicles sorozat, amely az alapkoncepciójától eltérve később semmisnek tekintette a 2003-as harmadik mozifilmet. Az első epizód az egyik legnézettebb sorozatrész volt Amerikában a maga 18,3 milliós össznézőjével, amelyet sajnos 60%-os nézővesztés követett. Azonban ennek ellenére egy második évad is elkészült. Ebben az időben érkezett el Magyarországra is a sorozat, amelyet az RTL Klub mutatott be, és maga Andy Vajna is részt vette a promócióban. Itthon sajnos rosszabb fogadtatásban részesült, mint kint, hiszen az első évad a negyedik epizódjával lekerült a képernyőről, és egy év múlva a Cool TV adta le az egész sorozatot. Igaz, idehaza az első évad megjelent DVD-n, így aki az RTL Klubbon követte a szériát az később megtudta vásárolni és pótolni az epizódokat. Amerikában sem járt sikerrel a széria, hiszen a nézettség tovább csökkent, így egy másik időponttal való próbálkozás sem jött be, így végül 3,56 milliós nézőszámmal befejezetlenül ért véget a sorozat.

Hozzászólok!