James Cameron új Terminator trilógiában gondolkodik!

Ismét szárnya kaptak olyan hírek, mely szerint a Terminator franhise megalkotója, azaz James Cameron egy új filmtrilógián dolgozik a franhise keretein belül. Természetesen most is kénytelenek vagyunk megcáfolni ezt, hiszen jelen pillanatban a rendezőnek 2019-ig várnia kell arra, hogy a jogok ismét hozzá kerülhessenek, s ez szabad utat adhasson neki, hogy bármibe is belefogjon. Ugyan még csak ötletek keringenek a rendező, s a leendő társalkotók fejében, ámbár tény, hogy már most elég kecsegtető információkat kaptunk tőlük. Első körben Cameron volt az, aki az idő múltával egyre inkább beszél arról, hogy mik is lennének az elképzelései.

Amit eddig megtudhattunk, hogy a rendezőnek a második film után készült alkotások nem igazán tetszettek, de konkrétan őket nem szólta le, hiszen a mai napig nagyon jó kapcsolatot ápol Schwarzenegger-rel. Ugyan konkrétan nem tett említést, hogy mi volt az, ami neki szemet szúrt, hiszen csak körvonalakban beszélt erről. Azonban azt elmondta, hogy amennyiben visszaszállnak rá a jogok, akkor feltehetően egy trilógiában gondolkodna, amely egyfajta reboot is lenne. Kérdés persze adott, hogy a második rész után készült epizódok kapnának egy reboot változatot, vagy az egész franchise? Tippünkre inkább előbbi. Egyrészről az első két rész kultikus státuszát nem érdemes bolygatni, továbbá ismeretes, hogy Cameron el akart készíteni egy harmadik Terminator filmet, de engedve a nyomásnak végül eladta a megfilmesítési jogokat.

Azonban itt még nagyon sok kérdés vetődik fel. Többek között, hogy vajon lesz-e ebből a tervből valami. Egyrészről a rendező sem lesz fiatalabb, valamint további négy Avatar film elkészítését vállalta, melynek második része 2020 december 18-ra van ütemezve, s a harmadik 2021-re, a negyedik 2024-re, s az ötödik pedig 2025-re. Kérdés persze adott, hogy vajon ilyen szoros ütemtervbe belefog-e férni egy új trilógia.

Bízzunk a legjobbakban, de minden 2019-ben fog eldőlni, amikor a rendezőre visszaszállnak a franchise megfilmesítési jogai.

Hozzászólok!