9 éves a Terminator Hungary!

Amikor az ember gyerek, akkor többnyire mindennél előbb fel akar nőni. Feltehetően az olvasók többsége megtapasztalta már ezt az érzést, s minden bizonnyal szintén megtapasztalta azt, hogy amikor felnőtt lett végül, akkor visszasírta a gyermekkori éveit.
Amennyiben az embernek átlagos, vagy az átlagnál jobb gyermekkori évei voltak, akkor nagyon szívesen gondol vissza azokra az időkre, amikor szinte önfeledten élhette a mindennapjait. Nálam azért nem teljesen volt így, hiszen az anyagi körülmények rengeteg dologra rányomta a bélyegét. Így aztán nagyon örültem, amikor idehaza lassan több, mint tíz éve bekötésre került az internet, melynek köszönhetően szinte megnyílt előttem a világ: zenék, filmek, sorozatok tömkelege, valamint rajongói oldalak tagsága, s ezáltal új emberek megismerése.  A rajongói oldalaknak köszönhetően keletezett bennem a vágy, hogy jómagam is rendelkezek önálló weboldallal, s mivel épp akkortájt kezdtük tanulni az iskolában a webes szerkesztést, így én belevágtam. Annyit mindenképpen tudtam, hogy szeretnék egy fórumot üzemeltetni, s e köré szerettem volna egy weboldalt létrehozni. A kérdés persze adott volt: mi legyen a központi téma. Mindenképpen egy rajongói oldal járt a fejemben, s mivel épp akkoriban került ki az internetre még a premier előtt a Terminator: The Sarah Connor Chronicles első része, így akkor nem volt megállás. Mivel tetszett, ezért mindenképpen a sorozatot jelöltem meg témaként, mely köré egy rajongói oldal építhető.

Sajnálatos módon a sorozat egy rövid, és utána egy hosszabb évad elbúcsúzott, így nekünk pedig döntést kellett hozni. Mivel Magyarországon konkrétan nem volt olyan weboldal, mely a Terminator univerzumával foglalkozna, így úgy döntöttünk, hogy mi leszünk az első – s remélhetőleg egyetlen – Terminator Hungary. Így a második születésnapunk után teljesen megrenováltuk az oldalt. Mindenképpen örültünk, hogy ennek pozitív kicsengése lett végül. Ami egykoron egy időtöltésnek indult, az mára egy elég komoly hobbi lett. Amikor először feltelepítettem a fórumot az egyik ingyenes tárhelyre, s elkezdtem írni a szabályzatot, s megnyitni a témákat nem hittem volna, hogy szinte pontosan kilenc év múlva, majd annak a bejegyzésnek fogok témát nyitni, ami arról szól, hogy már kilencedik éve létezik az oldal. Nézzük, hogy hogyan is telt a kilencedik évünk.
Az előző évértékelők ezek voltak:

Technikai szempontból szerencsére az előző év nem volt zökkenőmentes. Szerencsére a tárhelyünk továbbra is elég stabil, így leállások, s a fejlesztések ütemezése mindig valamikor hajnalban történtek, amikor az oldal látogatottsága a legkisebb. Ennek köszönhetően szinte az év minden napján elérhető volt az oldal. Minden nagyobb látogatottságú oldalt elér egyszer az a probléma, hogy megjelennek a rosszindulatú programok, melyek egy egyszerű regisztrációval, vagy éppen nem megfelelő jogosultságokkal rendelkező fájloknak köszönhetően megjelennek a rosszindulatú forráskódok. Minket is elért ez a probléma, s szinte mindent újra kellett telepíteni, s minden gyanús fájlokat megvizsgálni, s átnézni. Szerencsére 1-2 napnál tovább ez a dolog nem tartott, s azóta hasonló jellegű probléma nem lépett fel. Az évben többször érkeztek frissítések, így mind a főoldal, mind a fórum naprakészek lettek fájlok szempontjából. A nagyobb frissítés a fórumot érte, ahol már a phpBB3 3.2-es verzióját használjuk. Újabb funkciók, stabilabb felület érkezett, cserébe viszont az alap sablont ismét kukázni kellett, így változott a fórum felülete.
Mint ahogyan fentebb is írtam véleményem szerint a közösségi oldalak olyan gyorsan utat törtek maguknak, hogy lassan a fórumok többsége átkonvertálódott már a többek által ismert facebook-ra. Szerintem ennek következménye is, hogy a rengeteg sablon gyártás az általunk használt fórummotorunkhoz eléggé visszaszorult, így aztán egyre kevesebből lehet válogatni. Teljesen újat alkotni időnk már nem engedi, így már a meglévőkből kell válogatnunk, s azokat átalakítani. Ennek ellenére szerencsére a minőséget tudjuk tartani, s a fórumra is vannak visszatérő tagjaink, habár nálunk is a facebook oldalunk az, amelyik jobban pörög rajongói aktivitás szempontjából. Főleg alapul véve azt, hogy már megdupláztuk a tavalyi követési számot.

Tartalmi szempontból sajnos nem sok minden történt a 2016-os évben, hiszen nem nagyon volt valóban új alkotás, ami a Terminator franchise-t érinti. A legendás első rész ismét moziba került felújított képi világgal. Számunkra iszonyatosan nagy jelentőséggel bírt, hogy maguk a forgalmazók vették fel velünk a kapcsolatot, s hívtak meg a sajtóvetítésre. Sajnos az országban csak tizenkét városban vetítették a legendás első részt, így nekünk teljes mértékben kimaradt. Kárpótlásul megjött a hír, hogy a második rész is ismét moziba kerül, ámbár egyelőre nem tudni, hogy mennyire lesz elérhető Magyarországon.
Persze akadtak szomorú tényezők is: a Terminator Genisys jogi procedúrák miatt nem jelent meg országunkban, továbbá Anton Yelchin tavaly júniusban tragikus balesetben elhunyt. Ezekből fakadóan sajnos az év nem sikerült túl szerencsésen.

Hogyan tovább?
Egyelőre sziklaszilárd tény, hogy az oldal megéli a tizedik születésnapját is, hiszen a jelenlegi tárhelyszolgálatónak éves díjat fizetünk, mely jövő januárig kifizetésre került. Mint tulajdonos nagyon bízom benne, hogy semmi komolyabb leállás nem várható már idén, s amennyiben frissítés érkezik bármely általunk futtatott ingyenes rendszer kapcsán. Szomorú, de ahogyan haladunk előre az időben úgy találja meg mindenki a saját helyét az életben. Ennek egyik – egyébként nem meglepő – következménye az, ha éppenséggel nem a legfontosabb lesz az életében egy rajongói oldal, vagy éppen hobbijaként nem egy rajongói oldal tagsága lesz a mérvadó. Ebből fakad, hogy sok felhasználó, szerkesztő már nincs velünk, vagy éppenséggel “takaréklángon” él.
Természetesen bízom abban, hogy ez pozitív irányba változik. Régi tagok, szerkesztők térhetnek vissza, vagy éppen újak érkezhetnek. Esetleg a Terminator franchise feltámadásának függvénye lehetne mindez, ha úgy alakul. Egyelőre ami biztos: mint tulajdonos itt vagyok, s az oldalt megszüntetni nem szeretném, s nem akarom. Eladni, továbbajándékozni végképp, hiszen olyan ez lassan, mint ha a gyermekem lenne.

Hozzászólok!