Hét éve élünk Terminator országban!

162471558_happy-7th-birthday-sticker-and-birthday-apparelVárni akartam ezzel a bejegyzéssel, de az igazság az, hogy nyakunkon az ötödik mozifilm premierje, így fel kell készülnünk arra, hogy esetlegesen elárasztanak minket majd hírek. Mivel eme bejegyzés rendkívül fontos az oldal szempontjából, így végül úgy döntöttem, hogy ha már épp a szabadságomat töltöm, akkor már lesz időm megírni, s egyúttal publikálni is. Utóbbi esetében viszont megvan az esély, hogy nem tűnik el majd a hírek rengetegében.

Mielőtt még belemennék a részletekbe az előző évfordulós bejegyzéseket is meg lehet tekinteni: első, második, harmadik, negyedik, ötödik, hatodikNem csak azért, mert ezek a bejegyzések jók nosztalgiázni. Hanem belőlük leszűrhető, hogy honnan indultunk, s jelenleg hol is tartunk. Ezekből részletesen leszűrhető, hogy milyen változásokon ment keresztül az oldal, s mindezek mellett véleményem az, hogy nem csak az oldal, hanem az azt üzemeltetők, illetve tagok is megváltoztak. Idősebbek lettek és/vagy felnőttek. És bizony már a hozzászólásokon, bejegyzéseken megfigyelhető az, hogy ki milyen irányba ment el, hogyan gondolkodott annak idején, s mik voltak fontosak neki. Nyilván első körben ez azokról szűrhető le, akik a hét év alatt kitartottak velünk.
Nagyon sok minden történt az elmúlt egy év során. Pozitív, negatív egyaránt. Szerencsére még mindig itt vagyunk, s ez a lényeg jelen pillanatban. A részletek mögé pillantva pedig indulhat a hetedik virtuális születésnapi bejegyzés.

Nagyon régen (na jó, még most is) rajongtam egy számítógépes játékért. Ennek köszönhetően jutottam el egy rajongói fórumra. Tetszett az egész, s mivel akkor tanultuk weboldal készítését fapados Frontpage-gel úgy döntöttem, hogy én is megpróbálkozok vele. Nyilván fontos volt nekem, hogy egyedi legyen, így ne a huszadik teszem azt Lost rajongói weboldal készüljön el, illetve ne valami marhaságnak készítsek egy oldalt. Akkor néztem meg a Terminator: The Sarah Connor Chronicles bevezető részét, s akkor tudtam már, hogy mi is lesz az én kis rajongói oldalam központi témája. Neki is ültem lelkesen. Ugyan több design váltáson is átesett az oldal, de mindegyikről képet mutatni szinte lehetetlenség, hisz akkor az volt a fontos, hogy egy stabil oldalt hozzunk össze, melyen rendesen lehet navigálni, s nem az utókornak való vizuális képkészítés volt a lényeg.
Nagyon sok változáson átesett az oldal. Szinte egyetlen egy biztos pont volt: a fórum, melynek minden hozzászólása azóta is érintetlen. Majd a sorozat két év után véget ért, így nem csak azzal kellett megküzdeni, hogy mi les az oldallal, hanem azzal is szembe kellett nézni, hogy kik fognak minket majd itt hagyni. Az oldalt átalakítottuk, kibővítettük, s így lett  a második születésnap óta Terminator Hungary. Némi nosztalgiázás után nézzük, hogy hogyan is telt az elmúlt egy év.

A legnagyobb dolog nekünk, s minden rajongónak egyértelműen az volt, hogy ismét gyarapodhat majd a franchise egy újabb alkotással, ugyanis négy hónap múlva bemutatásra kerül a Terminator Genisys, melynek fogadtatása az előzetes, s hivatalosan publikált képek alapján egyelőre elég vegyes. Bízunk benne, hogy tényleg egy remek filmet fogunk kapni. Egy olyat, ami minden ember szájízének megfog felelni, s ennek köszönhetően útnak indulhat egy újabb sorozat, melyért megéri minden héten a netet bújni.
Rengeteg szájrágás után rászántam magam a vásárlásra, így az oldal a Terminator: The Sarah Connor Chronicles első és második évados Blu-ray tesztjével bővült, mely úgy néz ki pár embernél impulzus vásárlást váltott ki. Mindezek mellett joe maschine továbbra is gondoskodott arról, hogy ne maradjuk írott fan fiction nélkül, így idén tovább folytatódott a The Virtual Season, mely pozitív visszajelzéseket kapott.

Az elmúlt egy évben azonban több jelentősebb változást tapasztalhattak a látogatók. Fórumunknak új fő verziója került kiadásra, melyet tesztelve úgy véltem mindenképp megfelelő lesz a továbbiakban. Sajnálatos módon azonban a technikai feltételeknek nem feleltünk meg, ezért kénytelenek voltunk másik szerverre költözni. Ennek egyik hátulütője az lett, hogy a használatban lévő főoldali design összeomlott, s a fórumbeli pedig nem volt kompatibilis az új verzióval. Így gyakorlatilag muszájból, de új ruhába öltözött a Terminator Hungary, mely visszajelzések alapján pozitívan sült el. Habár tény, hogy meglévő sablonok kerültek átalakításra, de eddig még panasz nem volt rá. Jobbnak láttam ezt a megoldást választani, mint a másnak adni egy designer szerepkört, aki egy idő után eltűnik.
Sajnálatos módon ugyanis nem csak a tagokra, hanem a szerkesztőkre is jellemző, hogy eltűnnek, vagy csak nem veszik komolyan azt a feladatot, amit rájuk lett ruházva. Ez azért is meglepő, mert egy középlátogatottságú weboldalon, melyen a látogatószámhoz mérve elég kicsi az aktivitás nem egy elvállalhatatlan feladat. Arra magyarázat nincs, ha valaki elvállalja, aztán első belépése után eltűnik, vagy pedig válaszra sem méltatja az embert. Meghirdetve ezek a posztok nem voltak, lévén egy olyan embernek, embereknek kell betöltetniük, aki felé megvan a bizalom. Ennek köszönhetően lett T800-101-es tagunk hírszerkesztő e hónap elejétől.

…és mik a további tervek?
Egyelőre következő hónapban történik majd az egyeztetés (s remélhetőleg fizetés is), hogy havi helyett éves díjfizetés legyen a tárhelyre. Utóbbi főleg azért, mert mióta megszűnt a havi fizetés azok, akik nem álltak át nem kapnak díjbekérőt, így már muszáj átállni. Novemberben mindenképp meghosszabbításra kerül a domain nevünk, tehát ha bármi is történne velem, az oldal jövő februárig mindenképp menni fog. Bízom benne, hogy idén is lesz találkozó, amin végre személyesen is részt vehetek (a tavalyin sajnos munka miatt nem tudtam).
Igyekszem minden technikai malőrt elhárítani, illetve mindenkinek megfelelőt alkotni. Természetesen mielőtt mozikba kerül az ötödik film tartalommal is feltöltésre kerülnek bizonyos szekciók.  Bízom benne, hogy az aktivitás majd fellendül. De mindennél jobban bízom benne, hogy jövő ilyenkor, s azután is írhatok majd egy ilyen bejegyzést.
Addig pedig elfogyasztjuk a virtuális tortánkat, melyből mindenki jut egy szelet!

Terminator-med

Dentorel, adminisztrátor, tulajdonos.

Hozzászólás a bejegyzéshez
(regisztráció köteles, mely ingyenes!)