Kitekintő: Terminátor figurák

A Plasztik Terminátorok története

Ez a cikk azt hiszem több szempontból eltér attól, amit itt az oldalon megszokhattatok. Egyrészt inkább néz a múltba, mint szól a jövőről vagy friss hírekről. Másrészt pedig kitekintésnek is vehetjük, mert a fókusz most nem a Terminátor világának belsején, hanem annak bármelyikünk számára kézzelfogható formába öntött megvalósulásán van. A ködösítéseket elhagyva: a Terminator figurák és játékok háza táján fogunk körbenézni. Bele is vágnék:

Retro Terminátor figurák

retro Terminátor figurák
Retro Terminátor figurák a 90-es évekből

Már a Terminator 2: Judgement Day mozikba kerülése idején is kiadtak Terminátor figurákat, bár ezek mai szemmel igencsak kezdetlegesnek tűnnek (akkoriban átlagosnak számítottak). Ebben az időszakban elég sok filmhez, rajzfilmhez gyártott 12-14 cm magas (5” méretkategória) figurákat a Kenenr nevű cég. A 90es évek gyermekei emlékezhetnek ebből az időszakból pl. a Batman – The Animated series jobb és rosszabb Batman variánsaira vagy az első két Jurassic Park filmhez kiadott figurákra, tőlük származtak ezek a Terminator-ok is. A Kenner, mint cég legemlékezetesebb termékei egyébként valószínűleg a vintage Star Wars figurák, amikkel még az eredeti trilógia filmjeinek idején nagy sikereket értek el, ezek alapozták meg a 10cm-es (3.75”) akciófigura méretkategória elterjedését. A cég önálló pályafutását a Hasbro-ba való teljes beolvadással végezte, ez 2000-re vált teljessé.

Terminátor figura - retro T-800
T-800 Terminátor “arcledobó” akcóval

Visszatérve a T2-es Terminátor figurákra, ők is, mint akkoriban a többi figura, gyermekjátéknak készültek. Alapvető mozgathatósági pontokkal (nyak, váll, combtövek), valamilyen felszereléssel és – ha lehet – valamilyen akcióval látták el őket (vagy a felszerelésben vagy magában a figurában). Utóbbira példa az „arcledobó” T-800 Svarci, akinek gombnyomásra leesett (pontosabban lenyílt) az arca és mellkasa, hogy alul felfedje a „gép” arcot; vagy az elvontabb motoros rendőr T-1000, melynek a nadrág-ülepe a feje fölé lendült és “rakétavetőként” funkcionált (én őt Major Hotpants-nek kereszteltem).

Terminátor figura - retro T-1000
T-1000 Terminator “meglepetéssel”

Terminátor figurák gyűjtőknek

Az elkövetkező évek emlékezetes fordulata a 98-2000 környékére tehető: a McFarlane Toys Spawn és Movie Maniacs szériái olyan aprólékos és részletes kidolgozással készültek, hogy gyakorlatilag új kategóriát teremtettek a figurák terén. A korai figuráik még törekedtek a mozgathatóságra és a játékértékre, de hamar a kidolgozottság irányába mentek el: mozgathatósági pontokat elhagyva és gyermekjátéknak már túl törékeny vagy túl apró kiegészítőkkel, részletekkel. Ezek a figurák már kifejezetten rajongóknak készültek (inkább dísz, mint játék funkcióval), közelebb vannak a szobrokhoz, mint az akciófigurákhoz, jellemző magasságuk a 16-18 cm.

McFarlane Movie Maniacs Terminator figura
McFarlane Movie Maniacs Endoskeleton figura

Az első ilyen Terminator a 2001-es Movie Maniacs 4. szériában került kiadásra (T-800 és T-1000 Terminátor), de a McFarlane az ezt követő években is több, máig nagyon jó minőségűnek számító figurát adott ki. Az ilyen kategóriás Endoskeleton figurák olyan aprólékossággal vannak kialakítva, hogy a több mozgathatósági pont mellett egyes dugattyúk is külön elemből épülnek föl, így a beállított pózhoz illeszkednek. A klasszikus T1 és T2 mellett megjelent Terminator 3-as szériájuk is, amiből persze nem maradhatott ki az aktuális ellenség, a Terminatrix-sem, aki Endoskeleton és a Kristanna Loken által megformált emberi alakban is elérhető volt.


T-850 vs Terminatrix figura csomag

 

NECA Terminator figura széria

Nem sokkal a McFarlane figurák sikere után kezdte tevékenységét a NECA (Reel Toys), akik szintén a fent vázolt, elsősorban dísznek szánt termékeket állítanak elő. Tovább haladva az időben, a NECA egyre több, a McFarlane pedig egyre kevesebb új mozi figurával rukkolt elő. Arról, hogy ki melyik gyártót kedveli jobban, megoszlanak a vélemények, mindkettő esetében találunk jobb és rosszabb figurákat. A személyes meglátásom, hogy az első évek McFarlane figurái úttörői voltak a műfajnak, ezért az én szememben jelentőséggel bírnak attól függetlenül, hogy az adott karaktereket később milyen más formában adták (vagy nem adták) ki. Ennek ellenére szembe kell vele nézni, hogy mára a NECA az a cég, amely mozifigura gyártással komolyan foglalkozik, rendszeresen jelennek meg az új filmekhez kötődő és a régi kultikus karaktereket mintázó figurák.

Neca Terminator Endoskeleton figuraNeca Terminator T-1000 figura
NECA Termiantor figurák

Olyannyira, hogy konkrét Terminator figuraszériájuk is van, a T-800 és a T-1000, a filmek egyes jelenetekhez köthető inkarnációival, sőt: A NECA gondozásában láthatott napvilágot a közelmúltban az első Terinator 1 – Kyle Reese figura is, akit még egy arányosan apró Sarah Connor fotóval is elláttak.

Terminator Kyle Reese figura
A NECA Kyle Reese figura

Újabb Terminátor játékok

A NECA Kyle-jával kissé előre szaladtam, kimaradt a 2009-es év termése, a Terminator Salvation. Ez a film is adott nekünk figurákat, ezúttal a Playmates Toys gondozásában. Itt is egy régebbi cégről van szó, a (szerintem) mindenki által ismert termékeik a Tini Nindzsa figurák. Az általuk kiadott Terminator széria inkább fókuszált a játék aspektusra, mint az előző kettő, de a mai technológiával (és mai igényeknek megfelelően) elkészített figurák természetesen így is jóval túlszárnyalják korai Terminator 2 figurák kidolgozottságát vagy mozgathatóságát. A 10 cm-es Terminator T-800 Endoskeletonokból összeállított hadsereg például jól meg tudna kergetni egy-egy, vele egy méretkategóriában lévő Luke Skywalker figurát. (Vagy talán pont fordítva?)

Terminator Endoskeleton figurák
10cm-es Termiantor Endoskeleton figurák

Az utóbbi időszak érdekes adalékai még a Termiantor építőjátékok, ezek minifigurákat, valamint építhető tereptárgyakat és/vagy járműveket tartalmazó szettek. Ezekből kettőt az alábbi videókon nézhettek meg. (A videókat csak azért is érdemes elindítani, mert mindkettő az ikonikus Terminátor filmzene egy-egy feldolgozását kapta háttérzenének – az első metálos, a második egy elektronikus megözelítésű. Ezek a számok le is tölthetők – a videók YouTube oldali leírásából átkattinthattok az készítők feltöltésére, ahol fennvannak a linkek.)

Remélem szívesen olvastátok az írásom, megjegyzésben örömmel látnám, hogy mit gondoltatok róla! Melyik figura tetszik? (És melyik nem?) A retro élményt kedvelitek vagy a részletes kidolgozottságot?

Dénes
Fantasmania Online Játékbolt
http://fantasmania.hu