Monthly Archives: május 2017

A “Terminator 6” nem létezik!

A mai napon többen megkerestek minket privát üzenetben, fórumunkon, facebook oldalunkon is, hogy több weboldal is lehozta hírbe, hogy érkezik a hatodik epizód Shcwarzenegger-rel együtt.
Ezúton szeretnénk jelezni minden egyes látogatónknak, olvasónknak, s rajongónak, hogy a következő Terminator film, amely érkezni fog jelen helyzetben a felújított második rész, mely Terminator: The Judgement Day 3D néven kerül majd a mozikba, s majd augusztusban lehet majd megtekinteni. Ámbár tény, hogy egyelőre megerősítést még nem nyert, hogy vajon a hagyományos mozis, vagy a rendezői változat kerül majd ismét a mozivásznakra, továbbá Magyarországon mindenhol együttesen lesz-e műsoron, vagy csak bizonyos városokban.

Alapvető, hogy aki érdeklődik egy franchise és/vagy egy alkotás után, az hír tekintetében nem egyetlen egy oldalra fog koncentrálni, hanem minden bizonnyal több weboldalt is megfog látogatni. A Terminator franchise-zal kapcsolatban azonban óvatosságra intünk mindenkit, hiszen nagyon sok olyan dolog lóg egyelőre a levegőben, amely miatt különböző nyilatkozatokban elhangzottakat erősen feltételes módban kell kezelni.

Ami egyelőre biztos, hogy hatodik rész semmilyen munkacímen jelen pillanatban nem létezik. Jelenleg az aktuális jogtulajdonos a Skydance, aki az anyagilag, s kritikailag botrányosan szereplő Terminator Genysis-t, mint új irányvonalat a terveikből törölte, s helyette idén a Paramount társaságában a Baywatch mozifilmmel rukkolt elő (ha a Genisys nem bukott volna, akkor júliusban mentünk volna megint Terminator-t nézni a moziba).  A jogok 2019-ben vándorolnak vissza James Cameron-hoz, kivéve akkor, ha a rendező némi többletért nem vásárolja vissza előbb. Ámbár Cameron jelenleg az Avatar második és harmadik részével foglalkozik, így erre esély nem sok van, ha objektíven nézzük a rendező elfoglaltságát. Ha reálisak akarunk lenni, akkor nem is lenne értelme, ha nem akarna gyorsan összedobni egy filmet. Az első két film sikere után érthető, hogy a rajongók egy Cameron által készített filmre vágyakoznak, azonban addig, míg nem rendelkezik a jogokkal a film kizárólag elméleti szinten létezhet.

Jelen helyzetben annyi az ismert, hogy Arnold Schwarzenegger egy interjúban elmondta, hogy James Cameron-nak vannak ötletei, s ebben ő is szerepel. Azonban az, hogy elkezdődtek volna a munkálatok nem felel meg a valóságnak. A Skydance pusztán jogtulajdonosi mivoltában van jelen a Terminator univerzumban, s jelenleg semmiféle aktív project nem létezik részükről. Ha alapul vesszük egy film elkészítési idejét, valamint annak kifutási időtartamát a mozikból egészen a fizikai adathordozókon, valamint teljesen legális online felületen való megjelenéséig szinte majdnem biztos, hogy az elkövetkezendő másfél évben nem is lesz újabb film. Ugyanis, ha kifutnak a készítési időből, s időközben visszavándorolnak a jogok az eredeti jogtulajdonoshoz, azaz James Cameron-hoz, akkor a rendező úgy kapna az adott film után jutalékot, hogy abban aktívan szerepe nem volt.
Azonban azt is fontos megemlíteni, hogy Schwarzenegger szavait teljesen biztosra venni sem érdemes. Hiszen, ha Cameron valóban komolyan gondolja, hogy készít még egy filmet, akkor a munkálatok kizárólag azután kezdődhet el, hogy hozzá visszakerülnek a jogok, ami 2019-ben esedékes. S mivel egy nagy költségvetésű film elkészítése a scriptektől a forgatókönyvön keresztül a forgatásig, majd pedig az utómunkálatokkal befejezve akár másfél év is lehet. Amennyiben tényleg minden jól alakulna, s a fentiek szerint történne minden akkor jó esetben 2021 végén, 2022 elején jöhetne egy új Terminator film. Kivéve, ha a rendező nem adja tovább ismét a jogokat.

Ami pedig még inkább erősen feltételesre módra adhat okot egy új Cameron féle Terminator kapcsán, hogy a rendező 2025-ig még négy folytatást akar az Avatar-nak. Ugyan mondhatnánk, hogy lényegtelen mikor készül el, csak készüljön el, de nem szabad elfelejteni, hogy a rendező jelenleg 62, míg Schwarzenegger 69 éves. Míg a rendező korától függetlenül elkészíthet még egy új filmet, addig nem biztos, hogy Schwarzenegger is visszatérhetne, hiszen a színészen jelentősen látszik a valódi kora.

Hozzászólok!

The Sarah Connor Chronicles 3. évadáról beszélt Thomas Dekker!

Immáron nyolc éve annak, hogy a Terminator: The Sarah Connor Chronicles befejeződött a második évadával, amely sajnos nyitva maradt a folytatás reményében. Egy olyan folytatás reményében, amely a zárást tekintve nagyon sok potenciált tartogatott magában, de az anyacsatorna sajnálatos módon nem rendelte be a folytatást, így a széria lezárult a második évad huszonkettedik epizódjával.
Aki szerette a sorozatot, az reménykedett abban, hogy majd valamilyen formában visszatér majd a széria, ami sajnos nem történt meg. Azonban a sorozat iránt továbbra sem lankadt a lelkesedés, így aztán a széria egyik főszereplője, Thomas Dekker beszélt ismét a sorozatról. Az egyik angol nyelvű rajongói oldal facebook oldalán tette közzé a nagyjából 22 perces videót, ahol a szerencsés rajongók kérdezhették a színészt:

Ugyan több személyes kérdést is kapott a színész, de ami igazán lényeges, hogy a sorozat rajongói végre egyenes válaszokat kaphattak a sorozat lezáratlan kérdéseivel kapcsolatban. A színész elmondta, hogy a harmadik évad a feltételezéseknek megfelelően két idővonalon játszódott volna. Ebből fakadóan a meg nem valósult folytatásban két részre lett volna osztva a sorozat: egyik rész koncentrált volna a jelenre, ahol Sarah lett volna a középpontban, a másik rész pedig fókuszált volna a jövőre, ahol John próbált volna vezetővé válni, mely nem történt meg az évadzáró eseményei miatt. Mindezek mellett pedig választ kaphattak volna a rajongók, hogy végül hogyan is alakult volna a kapcsolata Allison-nal, akiről az őt védő Terminator-t, Cameron-t mintázták.
A történettel kapcsolatban mindenképpen beigazolódott azoknak a feltevése, akik szerint Savannah Weaver fontos jelentőséggel bírt volna a későbbiekben. Dekker elmondta, hogy egy esetleges folytatásban bemutatásra került volna, hogy hogyan is válik Savannah-ból igazi lázadó.

A videóban az is elhangzott, hogy a készítők, s a színészek továbbra is nyitottak a folytatásra egy esetleges egy négy részes minisorozat keretein belül. Azonban a probléma, hogy a sorozat költséges, így elsősorban ez az akadály az elkészülésében. Ugyan nem hangzott el a videóban, de fontos megemlítenünk, hogy a széria is – annak ellenére, hogy egy alternatív folytatás – a Terminator franchise-hoz tartozik, azaz a jogtulajdonosok döntenek arról, hogy esélyt adnak-e esetleges folytatásnak, mely lezárná a szériát. Azonban a jelenlegi jogtulajdonosok nem terveztek semmit a szériával, inkább egy új sorozatban gondolkodtak, továbbá hamarosan visszaszállnak a jogok James Cameron-ra, aki viszont TV-s szinten nincsenek tervei.
Azonban semmiképpen nem kell elkeseredni, hiszen Dekker megemlítette azt is – amely mindenképpen pozitív -, hogy még mindig nagy az érdeklődés a sorozat iránt. Így egy halvány remény talán még is van, hogy lezáró film, vagy egy pár részes minisorozat lezárja a szériát.

Hozzászólok! 

Megérkezett a Terminator 2: 3D előzetese

Augusztusban érkezik majd a mozikban a felújított, s 3D-s változatra kész kópia a Terminator 2-ből. Ebből sok információit nem láttunk mozgóképes formában, azonban most megjelent az első előzetes.

Hozzászólok!