Monthly Archives: június 2012

Mégsem 2013-ban kezdődik a T5 forgatása!

Korábbi hírünkben közöltük, hogy Arnold Schwarzenegger nyilatkozott egyik hírportálnak az esetleg ötödik mozifilmről. Az interjúból kiderült, hogy az ötödik mozifilmet 2013 elején kezdenék el forgatni, s minden bizonnyal év végén, vagy pedig 2014 első felében kerülhetne mozikba.
Nos, a TerminatorFiles adta hírül, hogy az ötödik mozifilmről egyelőre halovány elképzelésnél több nem létezik. Ennél fogva kizárt, hogy jövő év elején elkezdődhetne az ötödik film forgatása. Jelenleg az biztosnak látszik, hogy a Salvation folytatása lenne az elkészülő epizód.

TSCC: The Virtual Season – 5. epizód

Még mindig lelkes és megbecsült fordítótagunk, Joe Maschine elkészült a The Virtual Season 5. részének teljes fordításával, Vertigo címmel. Az epizód a szokásos egy bevezetőből és 4 jelenetből áll, több mint 108 oldalnyi újabb rész a Terminátor-univerzumból. Jelezném, hogy az utolsó jelenet talán kicsit forróbb hangulatúra sikerült – mi szóltunk 🙂

Ötödik epizód – Vertigo (fordító: Joe Maschine)

  • Act 1 (fordító: Joe Maschine)
  • Act 2 (fordító: Joe Maschine)
  • Act 3 (fordító: Joe Maschine)
  • Act 4 (fordító: Joe Maschine)

Vonatkozó topiktéma itt.

2013-ban kezdődik a Terminator 5 forgatása?

Annak idején elhangzott, hogy a Salvation egy új trilógia első darabja. Sok mindenki megváltás várt tőle, leginkább azok, akik hatalmasat csalódtak a harmadik mozifilmben és/vagy a film sorozatadaptációjában a The Sarah Connor Chronicles-ben. Azonban sem költségvetésileg, sem rajongói visszajelzésekben nem váltotta meg a világot a negyedik mozifilm. Ellenben gyönyörű leminősítést kapott maga a film, s a rendezői székből épp felálló McG is. A csúnya bukás után McG úgy döntött nem is rendez több T filmet. Azóta az a pletyka járja, hogy Justin Lin kerül majd a rendezői székbe.
Természetesen eddig semmiféle hivatalos információ nincs a készülő ötödik filmről. Azonban minap planetfury.com érdekes interjút közölt Arnold Schwarzenegger-rel, aki több tervei közül kiemelte az ötödik T filmet is. A színész egyelőre csak annyit árult el, hogy 2013 elején kezdenék el forgatni az ötödik mozifilmet, mely a Salvation történetét folytatná. Emellett még említést tett arról, hogy a készítők szeretnének egy hatodik epizódot is, mellyel lezárnák az új trilógiát.

Júniusi hírmorzsák

  • Az amerikai The CW csatorna sorozatot készít a Beauty And The Beast című filmből. A film egyik főszerepét Linda Hamilton játszotta. A színésznő nem vesz részt a sorozat készítésében, de a készítők szeretnék, ha az egyik epizódban feltűnne;
  • Nick Stahl  köszöni jól van. Mint ahogyan hírül adtuk a színész pár napra eltűnt, de szerencsére előkerült. Jelen pillanatban is az egyik elvonó vendég szeretetét élvezi, ahol igyekeznek segíteni a színésznek, hogy kilábaljon drog és alkoholfüggőségéből;
  • Szeptember 30-án indul a Homeland második évada. Akinek tetszettek eddig Claire Danes munkásságai, az nyugodtan csekkolhatja a sorozatát is; 
  • Ha hinni lehet a pletykáknak, akkor Kristanna Loken visszatér a Burn Notice aktuális évadának egyik epizódjában. Egyelőre csak egy epizódos szereplésről van szó, de előfordulhat, hogy több epizódban is feltűnhet, bár utóbbi egyelőre még nincs kőbe vésve; 
  • Ugyan még semmi sem biztos, de elvileg 2015-ben jönne az Avatar 2. Egyelőre történet még nincs, de ha hinni lehet a pletykáknak, akkor a rendezői székbe ismét James Cameron ülne, s a főszerepben ismét Sam Worthington kerülne; 
  • Sam Worthington úgy döntött kipróbálja milyen lehet a kamera mögött állni. Egyelőre a Gallipolli című hatrészes minisorozatban lesz társproducer; 
  • Vasárnap indul amerikai idő szerint a Falling Skies második évada. Tavaly rengeteg negatív kritikát kapott a sorozat. Ha másért nem, a negyedik Terminator mozifilm sztárjáért, Blood Moongood-ért érdemes csekkolni; 
  • Lena Headey is felfog tűnni a Dredd bíró remake-jében, amit idén szeptemberben terveznek bemutatni; 
  • Az amerikai The CW a májusi upfronts alkalmával elkaszálta Thomas Dekker boszorkányos sorozatát a Secret Circle-t. Persze az ifjú színész nem esett kétségbe, hisz jó pár Zs kategóriás filmje vár a leforgatásra; 
  • Summer Glau rajongóknak piros napos ünnep a június 19. Ugyanis ekkor dobják piacra a The Legend Of Hell’s Gate című filmjét;
  • Ha lemaradtunk volna a bulvár hírekkel: Megan Fox és Brian Austin Green most várják első közös gyermeküket. Hollywood üresfejű cicababájának tartott Megan Fox azt nyilatkozta, hogy egyelőre jól viseli az áldott állapotot; 
  • Garret Dillahunt jövőre se marad munka nélkül, ugyanis érkezik az amerikai FOX csatornára a Raising Hope harmadik évada;
  • Shirley Manson megszakította koncertjét egy rajongója miatt. Épp a Stupid Girl című slágerét énekelte, amikor megpillantotta, hogy a nézőtéren egy férfi pofon vág egy nőt. Shirley megállt, s a hatalmas nézőközönség előtt teremtette le a férfit igencsak velős hangnemben, akit a biztonságiak azonnal eltávolítottak a közönség sorából. Manson egyébként saját szívügyeként tekinti a bántalmazott nők sorsát; 
  • Az Xpress megnövelte a rendelhető mennyiséget a Terminátor fémdobozos Blu-Ray kiadványnál. Egyelőre továbbra is úgy áll, hogy minden rendelhető mennyiség elkelt, de a tendenciát nézve minden bizonnyal akadnak olyanok, akik majd nem veszik át az előrendelt terméket. Így, aki még nem adta le a rendelését, s szeretne szert tenni egy ilyen kiadványra még nem késett le semmiről.
    Ugyan még nem hivatalos, s nem szabad biztosra venni, de ha megfelelő mennyiség fogy a termékből, akkor elképzelhető, hogy a második és a harmadik epizód is megjelenik idehaza “kék változatban”.