Monthly Archives: július 2009

Elavultak a Robotika alaptörvényei?

A múlt századi sci-fi három nagy öregje közül az orosz  származású akadémiai doktor, Isaac Asimov már több, mint 50 évvel ezelőtt “kőbe véste” a robotika három alaptörvényét. Ezután pedig az egész életművét annak szentelte, hogy a törvények különböző értelmezéseit, változatait elemezgette. Történeteiben a robotok főleg e 3 törvény szerint működnek:

  1. A robotnak nem szabad kárt okoznia emberi lényben, vagy tétlenül tűrnie, hogy emberi lény bármilyen kárt szenvedjen.
  2. A robot engedelmeskedni tartozik az emberi lények utasításainak, kivéve, ha ezek az utasítások az első törvény előírásaiba ütköznének.
  3. A robot tartozik saját védelméről gondoskodni, amennyiben ez nem ütközik az első vagy második törvény bármelyikének előírásaiba.

A három törvény az Én, a robot / A robotika kézikönyve, 56. kiadás, 2058. (I, robot) című alkotásban jelent meg először.

A robotikával kapcsolatban évtizedekig megkerülhetetlen mérföldkő volt a fenti hármas  szabály, azonban lehet, hogy mostanra már értelmüket vesztették.

Ugyanis, a robotok “a következő két évtizedben a robotok képesek lesznek arra, hogy összetett, strukturálatlan környezetekhez alkalmazkodjanak, és emberekkel lépjenek kapcsolatba, hogy segítsenek nekik mindennapi feladataik elvégzésében”
(Az áprilisi tanulmány eredetije elolvasható itt)

A a törvények ezek szerint csak elméletben működnek??? Egy igazi ember-robot társadalomban nagy valószínűséggel már nem állják meg olyan biztosan a helyüket, mint az eddig képzeltük…

Terminator Hungary – Átalakultunk!

Egészen pontosan 67 nappal ezelőtt jelentette be az amerikai FOX csatorna, hogy nem kér újabb évadot a Terminator: The Sarah Connor Chronicles című sorozatból, mely két évadot, azaz 31 epizódot élt meg.
Oldalunk elsősorban a sorozattal foglalkozott, s a szériáról volt a legtöbb írásunk, cikkünk. Később – miután fellendült az oldal látogatottsága -, már a hírekről, új információkról gondoskodtunk, de a filmes hírek egyáltalán, vagy csak kis részben kerültek ki az oldalra. Minden anyag, mely nem tartozott szervesen a sorozathoz, extraként volt jelen az oldalon. Egészen máig.
Ma ugyanis létrejött a Terminator Hungary, mely a Terminator: The Sarah Connor Chronicles Hungary-ból alakult át.

A virtuális térben már több Terminator oldal létezett, igaz ezek közül egyik sem volt magyar nyelvű. Igény volt egy magyar oldalra, így hát belevágtunk. Kedvünk megvolt, fordításra kijelölt szócikkek megvoltak. Neki vágtunk. És pofára estünk. Keményen.
Hisz elolvasva az ismertetőket, leírásokat nem tűnt nagy munkának. Aztán valahogy előttünk is körvonalazódott, hogy egyéb tevékenységeink mellett bizony szükös lesz az a másfél hónap, mely az átalakításról fog majd szólni. Az eltervezett átállás csúszott, összesen 11 nappal.

Időközben volt pár nehézség, bosszúság, amivel szembe kellett nézni.
Az első bosszúság akkor ért minket, mikor rájöttünk, hogy jó pár társoldal szó nélkül levakarta linkünket a társoldalai közül. És ráadásul olyan oldalak merték meglépni ezt a lépést, melyek rendkívül alacsony látogatószámmal büszkélkedhetnek. S nem utolsó sorban pedig egyikük megörvendeztetett minket egy kérdéssel, miszerint “Miért nem szűnik meg az oldal. A sorozatnak már nem lesz folytatása!
Kialakult egy közösség, egy masszív közösség. A mai napig is ritkán fordult elő, hogy naponta egy főoldali hírhez ne érkezett volna legalább egy komment, vagy a fórumba egy hozzászólás. Látogatószámunkon, fórumbeli aktivitáson is látszik, hogy tombol a nyár, sokan nyaralnak (szerkesztők közül is). Természetes, ha valaki inkább strand közelében tölti a szabadidejét.

Ezután a domain nevünk átadása csúszott egy hetet. Féltünk, hogy gubanc lehet, nem lesz meg időre, de a szerencse mellénk állt.

Sajnos az öröm nem tartott sokáig, ugyanis szerkesztőségi körökben ezután több változás is történt.
Először Constantine – az oldaltól független – nem publikus problémára hivatkozva jelentette be, hogy nem tudja teljesíteni moderátori “munkáját” az oldalon, mert bizonytalan ideig nem lesz elérhető interneten keresztül.
Ennek fényében új moderátort kerestünk, melyet Priby személyében találtunk meg. Választásunk indokaiként szolgált több, mint egy éves regisztrációja, valamint más oldalakon szerzett moderátori tapasztalatai.
Az átállásunk késett az új design miatt is, hisz időhiány miatt nem készült el a korábban kitűzött időre. S mivel utána sem körvonalazódott, hogy mikorra is készül el, s az időhiány problémája is fennállt, ezért az új design tervezésével Robep-et bíztuk meg.
Mivel szűkös volt az idő, s az eredeti terv sem az főoldal teljes újragondolása lett volna, így új designerünk pár nap alatt összedobta az új háttért, fejlécet, s a menüt. Designcsere nem is lett volna, de mivel az oldal külalakja erősen a sorozatra asszociált (s a tartalmakat sem tudtuk kitenni), így kellett némi csiszolás rajta.
Mivel erősen csiszolás volt, így nem volt idő arra, hogy a többi böngészővel is “egyeztessük” az oldalt. Azaz – ahogy a bejelentkezési segéd felett is olvasható – jelenleg az oldal hibátlanul csak Firefox böngészővel fut.

És mivel sok minden került fel tartalmilag, ezért nagyjából összegezzük, mit is csináltunk az elmúlt időszakban. Az összegzés a részletek mögött érhető el.

Frissítve: Hogy ne kelljen senkinek se elolvasni még egyszer a hosszú tartalmi ismertető, amit a részletek mögé rejtettünk, a változtatást pirossal kiemeltük.

Emmy jelölés a Sarah Connor krónikáinak!

Alacsony nézettség ide vagy oda tagadhatatlan, hogy a Terminator: The Sarah Connor Chronicles – sokak fanyalgásának ellenére – csak tett le valamit az asztalra. Már tavaly is jócskán kapott jelöléseket, s ez idén sem maradt el.
Tavaly nagyobb hangvételű jelölésnek számított a Saturn, illetve az Emmy, amelyek listáján idén is szerepelt a sorozat.
Tavaly Summer Glau-nak sikerült egy Saturn díjat bezsebelni, míg Emmy fronton a sorozat a “nem nyert” táblával volt kénytelen hazamenni. Valószínű, hogy idén sem lesz másképp, viszont figyelemre méltó, hogy a sorozat a Mr. Fergusson Is Ill Today című epizódjáért kapott egy jelölést az idei Emmy-n.

T4 DVD-n és Blu-Ray-en!

A Sony Pictures Home Entertainment megtörte a hallgatást, s némi információt tett közzé a Terminator Salvation (idehaza Terminátor Megváltás) DVD és Blu-Ray megjelenéséről.

A megjelenés dátumát egyelőre nem közölték, de sokan úgy vélik, hogy a sorozat második évadával együtt fog napvilágot látni (az szeptember 22-én esedékes), de mások inkább az október – november intervallumra szavaznak.
Annyi már biztos, hogy az amerikai kiadás a fenti borítókkal fog a boltok polcaira érkezni, s minden bizonnyal nálunk is ilyen “öltözékben” lesz majd kapható.
A borító tervek mellett, csak néhány Blu-Ray és Blu-Ray live extráról adtak hírt, ami becslések szerint nem kerül majd rá a DVD kiadásra. Mivel elméletileg ezek bónusz tartalmak lesznek a Blu-Ray és Blu-Ray live kiadáson, így az általános extrákról, mely mindkét lemez típuson megtalálhatóek lesznek majd, nem nyilatkoztak. Ennek fényében pedig még mindig nem nyert megerősítést, hogy már az alap kiadások is vágatlanok lesznek, vagy később fog érkezni egy bővített kiadás, mely tartalmazza majd a 30 percnyi kivágott jelenetet, ezzel jelentősen megemelve a korhatár besorolást. De addig lássuk az egyelőre bónusz tartalmaknak számító extrákat:

Blu-Ray

  • Re-Forging The Future – Ez egyfajta “útifilm” lesz, melyben a készítők körbevezetik a nézőt a díszletek között.
  • The Moto-terminator – A filmben látott motor-terminátorról láthatunk egy bővebb kisfilmet, melyben a készítők végigvezetik a nézőt a gép elképzelésétől a fizikai megalkotásáig.
  • McG audiokommentárja a kulcsfontosságú jelenethez.
    (Valószínűleg lesz tőle kommentár bőven, de ez kizárólag a kulcsfontosságú jelenetekhez készül)
  • 11 minivideó arról, hogy hogyan hozták létre az elképesztő filmtrükköket.

Blu-Ray Live

  • Resist Or Be Terminated – Tech Com videók (9 kisfilm a vírusos videókampányból, és még további 4 a Home Entertainment kampányából)
  • The Final Resistance – A Skynet titkos terveit bemutató kisfilm.
  • Cinechat – Gyakorlatilag ez képezi a Blu-Ray Live technológiát, mellyel a világ bármely táján beszélgetést kezdeményezhetünk olyan személlyel, aki rendelkezik majd a Salvation Blu-Ray Live lemezével.

Miért nem váltotta meg a Terminator Salvation a világot?

Még fut a mozikban a legújabb Terminátor-film, idén érkezik a dvd-kiadás is (pontos időpont még nem ismert).
De a megváltás elmaradt.  Vagy megvolt, s nem vettük észre?

Valljuk be, McG-től sokat vártunk. Volt alapunk sokat várni, hiszen számos film és sorozatepizód megszületésénél bábáskodott. Állítása szerint maximálisan eligazodik a T-mitológiában, ő maga is nagy rajongója a témának. Akkor mégis mi nem jött össze?
A kritikák a kezdetektől fogva vegyesek voltak, de tudjuk, hogy ők más szempontok szerint értékelnek, mint az átlag néző. Azért nem csak rajtuk múlott, hogy nem robbantott kasszát a film.

Az egyik legfontosabb, hogy leszögezzük, ezt a Terminátor-filmet nem lehet a trilógiához hasonlítani. Nem azért, mert felrúgja az eddig megismert T-világ szabályait, vagy sárba tiporja a tényeket. Többé-kevésbé igazodik a Terminátor-univerzumhoz, ezzel tehát nincs gond. Ilyennek képzeltük el a Földet az Ítélet napja után, öröm látni a robbanásokat, a pusztítást. De valahogy mégsem illik oda.
A negyedik film ugyanis bonyolult, önmagában is káoszos. Sok helyen „lyukak” vannak a forgatókönyvben, néhol öncélú öldöklésbe csap át az egész. Addig semmi gond, amíg az ember egy akciófilmre vált jegyet. Azok közül az egyik legjobb mostanság. Sokkal mocskosabb, véresebb, reálisabb, mint azt Hollywoodtól általában megszoktuk.  A gépek kivitelezése szemet gyönyörködtető, de vajon elég-e ez? Mert ha egy Terminátor-filmre ül be az ember, ott elvár azért 1-2 dolgot.
A szereplőgárda egyéni megítélés, kinek tetszik C. Bale a világmegmentő John Connor szerepében, kinek nem. Ha elhiszed róla, hogy szembe mer szállni a Skynettel, akkor oké.

Ha valaki normális sztorit és jól árnyalt karaktereket vár, akkor jobb, ha távol marad a filmtől – mondják a nagyokosok. Tényleg így van?

Azokhoz szól tehát a kérdés, akiknek nem nyerte el a tetszését az alkotás:

Ha csalódtál a 4. T-filmben, akkor miért?

A Fórumban már jónéhányan nyilatkoztak a filmről, ám sokan ott nincsenek regisztrálva, ill. itt most nem ódákat kell zengeni. A hozzászólásokban spoilerveszély!

Terminator: The John Connor Chronicles 5. [Fan Fiction]

Ötödik fejezet: A háború közepén

A sötét folyosót egyedül a földön szikrázó kábelek világították meg. Teljes csend volt, szinte tökéletes volt minden. Majd hirtelen az ajtó kicsapódott, s egy hordágy gurult be rajta, félresöpörve útjából a csavarokat, alkatrészeket. A hordágyon egy tizenöt-hat éves fiú feküdt, teljesen szétroncsolódott testtel. Jobb karja leszakadt, s bordái kiálltak… lábai teljesen elszenesedtek, s szinte minden testrészéből ömlött a vér.
Kate Brewster egy lélegeztető maszkot rakott a fejére, s pumpálni kezdte bele a levegőt. Majd befordultak balra, s bezárták az ajtót. Allison rontott be a folyosóra könnyes szemekkel, s már rohant is a a műtő felé, ahol közben vakító fény gyúlt, de Derek hirtelen elkapta, átkarolta, s nyugtatni próbálta. A lány viszont nem hallott semmit… csak zokogott és John Connor nevét ordibálta. Cameron megállt nem messze Allisontól és Derektől.
Kifejezéstelen arccal bámulta a zokogó lányt, aki teljesen úgy nézett ki, mint ő.

Cameron most a műtő felé fordította fejét, s várt. Odabent már javában folyt a beavatkozás. Kate a másik két orvos társaságában könnyes szemekkel sürgött forgott a haldokló fiú nyomában. A szívmonitoron a fiú szívverése egyre kisebb hullámokban jelentkezett, majd a fiú szíve leállt…

Egy héttel korábban…

„Ez egy detonátor… a bombát aktiválja, amit a fejembe ültettem, nem messze a chipemtől… nem sok, de elég lesz, hogyha újra elromlanék” – hallotta fejében John Cameron szavait, s közben egy kis adag robbanószert nyomott a chip, és a védőlemez közé. Óvatosan a megfelelő kis vájatba nyomta az anyagot, majd visszaillesztette a lemezt a helyére.
Letörölte homlokáról az izzadság cseppeket, s remegve letette az asztalra a gépkoponyát és a csavarhúzót. Majd egy elégedett pillantással nyugtázta munkája sikerességét. Egy vagy két perc erejéig hátradőlt és lazított. Élvezte a siker édes ízét, amit már olyan régóta nem érzett. És most tényleg büszke volt magára, igen ő John Connor… s ott van a háború közepén, és végre hasznát veszik.

Aztán hirtelen abbahagyta saját maga fényezését, s lendületet véve felkapta a gépkoponyát az asztalról, s a terem sarkába lépett, ahol láncra függesztve már ott volt a fejnélküli fémtest, ami egy emberi csontvázra hasonlított. John Connor visszaillesztette a koponyát a helyére, majd felkapta az asztalról a detonátort, s kiviharzott a teremből.
Végigrohant a bázis költöztetésével foglalatoskodó emberekkel tömött folyosón, befordult egy ajtón, ami után egy lépcsőházban találta magát. Kettesével szelte a lépcsőfokokat, s közben ujjai közt szorongatta a detonátort. Nemsokára egy teremben találta magát, s hamarosan azon szoba előtt termett, melyben Kate Brewster vizsgálta betegeit. John pisszegni kezdett, s Kate hátrapillantott válla fölött. John jelzett neki, hogy beszélni szeretne vele, mire a nő egy kedves mosollyal elbúcsúzott betegétől.
– Mi az? – kérdezte Kate, a detonátorra bökve.
– Ez egy… detonátor – jelentette magabiztosan ki John. Majd látván Kate elkerekedő szemeit, gyorsan folytatta mondókáját:
– Dereknek és Kyle-nak igaza van: nem bízhattok meg teljes mértékben a terminátorban. Ha valamilyen úton-módon megsérül a chipje, az végzetes eseményeket produkálhat – majd John Kate kezébe nyomta a szerkezetet.
– M-mit kezdjek ezzel? – s Kate először nézett úgy Johnra, mintha nem lenne biztos benne, hogy a fiú teljesen épelméjű.
– Ha valami történne, és a terminátor ellenetek fordulna, nyomd meg ezt a piros gombot! Ne mérlegelj, ne gondolkozz, csak tedd meg! Értetted? – s John mélyen a doktornő szemeibe nézett.
– De miért? Miért nekem adod ide? Miért nem Kyle-nak? Vagy Dereknek? –
Mert rajtad kívül senki sem bízik meg igazán… – mondta ki John a mondatot, ami szíve mélyéből jött.

Kate ebbe már nem tudott belekötni, mivel tudta, hogy Johnnak teljes mértékben igaza van. A nap fényesen tűzött az égen, s odalent, a sivatagban hatalmas volt a hőség. A kopár területen egy faviskón és két, éppen egy gödröt ásó férfin kívül semmi nem volt.
James Ellison már nem látszott ki a gödörből, s ekkor szólt Aldridge-nek, hogy elég mély lesz már. Kimászott a gödörből, letörölte homlokáról a verejtéket, majd a viskó hátánál lévő fekete autóhoz ment. Elővette zsebéből a kulcsot, majd felnyitotta a csomagtartót, amiben ott feküdt egy eszméletlen tizenéves lány. Fejének jobb felső részén egy csúnya seb éktelenkedett.

Mr. Ellison végigjáratta szemeit az élettelen testen, s közben azon gondolkozott, hogy talán el kéne pusztítaniuk. Sőt! El kellene pusztítania rögtön. De nem teheti… most már Sarah-n kívül senkiben sem bízhat, és Ő azt mondta, hogy még szükség lesz rá.
Időközben ott termett Aldridge ügynök is. Mivel Ellison nagy elmélkedése közepette nem vette észre, egy kisebb köhögéssel jelezte jelenlétét. Ellison megrázkódott, majd ijedten hátranézett. Mikor látta, hogy csak Thomas Aldridge az, megnyugodott, s megragadta a kiborg vállát.
Aldridge is megfogta a lábait, s nagy nehezen kiemelték az élettelen testet a csomagtartóból. Nagyon nehéz volt, ami nem is csoda, mivel fémből volt az egész. Nehézkesen elvonszolták a gödörig, s belevetették. Mind ketten felsóhajtottak, s leborultak a földre. – Még mindig nehéz elhinni, hogy egy ilyen bájos és csodálatos teremtmény egyetlen célja a gyilkolás lenne… – mondta lassan, levegőért kapkodva Aldridge.

– Pedig… így igaz – válaszolt Ellison. Körülbelül még négy-öt percig pihentek, majd erőt vettek magukon, felálltak, s folytatták a munkájukat: a homok oltalmába helyezték a gépet. Közben Sarah odabent volt a viskóban, s a sarokban kuporgó Savannah-t nézte.
– Bántani fogsz? – kérdezte Savannah, s mélyen Sarah szemeibe nézett.
– Nem… miért bántanálak? – Sarah teljesen ledöbbent. Ez a lány… ez a hét éves kislány félt tőle. Vagy legalábbis nem bízott benne.
– Láttalak a TV-ben. Azt mondták rossz ember vagy… egy gyilkos… – nyögte a lány, s teste meg-megremegett.
– Tudom, kicsim, amit a televízióban látsz, az néha nem több… egyszerű tréfánál…
– Amit a riporter mondott rólad az egyáltalán nem volt tréfás…
– Ez igaz! De annak a riporternek fogalma sem volt róla, hogy ki is vagyok én valójában!
– Miért vagyok itt? Hol van az anyukám? – a lány gyönyörű arcán nagy krokodilkönnyek csordultak végig, egyre gyakrabban, mígnem sírásban tört ki.

Sarah lassan odaült mellé, és átkaroltam. Savannah Sarah lábaira hajtotta fejét, s csak sírt. Még sosem érzett ekkora fájdalmat. Nem értette, hogy mi is fáj neki ennyire. Minden olyan volt, mint egy kísértet-sztori, amit éjszakánként szoktak mesélni egymásnak az emberek a tábortüzeknél. Érezte, amint Sarah remegő keze lassan végigsiklik a fején, s ez reménnyel és melegséggel töltötte el.
– Nem tudom, kicsim… válaszolt Savannah kérdésére Sarah, s az ő szemeiből is könnycseppek szöktek.
– Úgy hiányzik… annyira hiányzik… – s a lány újra sírni kezdett. Zokogott, mintha a könnyeit dézsából öntötték volna.
– Tudom… tudom, hogy ez most nagyon nehéz neked…
– Az anyukámat akarom! – kiáltotta a lány, s még jobban zokogni kezdett. Sarah magához szorította, s a fülébe súgta:
– Sajnálom, de nem tudom, hogy hol van az anyukád, és hogy mikor fog visszajönni. De egyvalamit megígérhetek neked. Amíg ez meg nem történik, amíg nem láthatjuk őt viszont, addig én itt leszek neked… és vigyázni fogok rád. Meg védelek majd mindentől, bármi áron! – s Sarah tudta, hogy ez egy életre szóló ígéret.
Egy ígéret, amit soha nem szeghet meg. Weaver belépett a leamortizálódott kaszinóba, ahol közel sem barátságos látvány fogadta, noha ez neki, egy gépnek, semmit sem jelentett.
Mindenhol romok, füstölgő szeméthegyek. De valami nem illett a képbe. A holttestek. Még ki sem hűltek. Némelyik vére egészen friss volt. Weaver jobban szemügyre vette a hallottakat, s mindegyikükkel igen hosszú és éles pengék végeztek. A padlót ugyanezen pengék vágásai tarkították. Weaver egyik holttesttől a másikhoz lépett, mindegyiket tüzetesen megvizsgálva.
Végighúzta ujjait a mélyedésekben. Ezek is frissek voltak. Valami volt itt, aminek nagyon nem lenne szabad itt lennie. Valami, ami nem idevaló. Nem idevaló, de nem térben, hanem időben. Weaver lassan összeillesztette a kirakós darabjait. Az először homályos kép egyre élesebb lett, míg nem Weaver tisztán látta, hogy mivel is van dolga: T-1000. Feltehetőleg több is, de nem olyan sok: kettő vagy három kiborg járhatott itt.
De hisz ez lehetetlen… a T-1000-es még vagy tíz évig tervezőasztalon van. Még maga a Skynet sem elmélkedhet róla.

Weaver még egyszer végignézett a romos kaszinón, válaszokat keresve kérdéseire, de nem találta őket. Ahogy összerakta a kirakóst… amint megkapta a válaszát, felmerült egy újabb kérdés. Kyle Reese hosszú perceken át bámult egy poros szekrényre, aminek ajtaja majd kiesett, annyi holmi volt benne.
Várt valakire. A bátyjára. El akart neki mondani valamit, amit ő is csak néhány perce tudott meg. Az elmúlt néhány percben meghozott minden döntést, amire most szükség van. És ezek a döntések lehet, hogy mindent megfognak változtatni majd. Kyle kis kuckójának bejáratára nézett… de Derek még nem jött.
Megkerülte a poros szoba végén lévő íróasztalt, s leült székébe. Gondolatai most a múltba kalandoztak. Egy bizonyos napra, amikor minden új értelmet nyert. Kyle felhúzta cipőjét, felvette sapkáját, s a tükörbe nézett. A tükörből egy tizenkét éves fiú köszönt vissza rá.

– Gyere már Kyle! – kiáltott be odakintről a fiúnak bátyja.
– Egész reggel azzal nyaggattál, hogy jöjjek ki veled baseballozni, most meg te nem jössz…
– Megyek már… megyek! – válaszolt a fiú, felkapta kesztyűjét, s kirontott a napsütötte füves udvarra. Derek már a kerítésnél állt ütőjével, s egy megkönnyebbült mosollyal nyugtázta, hogy végre öccse kivergődte magát a házból. Odasietett hozzá, s ekkor hirtelen valami különös zúgás hangzott fel. Mindketten az eget kezdték fürkészni. A hang egyre csak erősödött, mígnem már elviselhetetlenül hangos lett és rakéták tűntek fel a semmiből…
– Kyle! Kyle! – majd Derek megrázta elbambult öccse vállát. Kyle megrázkódott, majd amikor észrevette, hogy csak Derek az, kissé megnyugodott.
– Óh, bocsi… csak kissé elmerengtem – majd elővett asztala fiókjából egy diktafont.
– Vettem észre – mondta kissé gúnyosan Derek.
– Miért hívattál? – kérdezte felvonva szemöldökét.
– Több oka is van ennek… először is: hogy zajlott?
– Nem mondanám, hogy simán… Lementünk a bázisba. Egy atombunker lehetett valamikor – mondta Derek, s közben elvett egy-két papírt és néhány egyéb tárgyat, hogy nagyjából bemutassa Kyle-nak a helyet.
– Mindenhol számítógépek, és összeszerelő-rendszerek. Sosem láttam még ilyet. A számítógépek még mindig működtek…
De nem volt ott sem ember, sem gép… Teljesen üres és kihalt volt az egész. Így hát elindultunk visszafelé, amikor ránk akadt egy HK-fejvadász…
– Várj… azt mondod, hogy tök üres volt… gondolom a gépek továbbálltak… de akkor mi a fészkes francot keresett ott egy fejvadász?
– Látod, ez egy igen jó kérdés, amire sajnos választ nem tudok adni. Szerintem készülnek valamire, Kyle! Valami nagyra. Egyre sűrűbben jönnek ki az új modellek. Mintha a végső harcra készülnének… A Skynet tud valamit, Kyle, amit mi nem… – majd Derek sóhajtott egyet, s egy mozdulattal eltörölte a papírból felállított modellt.
– Ez nem jó… nagyon nem… – mondogatta Kyle, majd egy huszárvágással témát váltott.
– Jelentést kaptam Allisontól… Allison bejutott a bázisra…
– És? – Szerencsére a gépek egyáltalán nem gyanakodnak, hogy egyáltalán tudnánk a bázisról. Alig őrzik. Szinte gyerekjáték lesz onnét kihozni a foglyokat. – Na, végre egy jó hír! – s Derek arcára megkönnyebbülés ült ki.
– Ja. Viszont kaptunk egy segélyhívást is. Az egyik közeli bázist támadják a gépek és segítséget kértek. Szóval, hamarabb költözünk, mint gondoltuk.
– Értem! Mi a terv?
– A terv az, hogy fogom Helaxya-T501-et, és odamegyek. Connort is viszem – jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon Kyle.
– Tedd, ahogy jónak látod. És akkor nekem mi lesz a feladatom? – kérdezte Derek.
– Elköltöztetni a bázist. Találtam egy helyet, ami jól védhető… és elég közel van az ostrom alatt álló bázishoz, hogyha baj van, gyorsan jöhessetek.
– Értem. John Henry egy határozott mozdulattal a helyére illesztette a chipet. Hátrált egy lépést, majd megállt. Savannah sem vette le szemét a gépről. Egyre csak arra gondolt, hogy mi lesz, ha a gép ellenük fordul.

Riley pedig csak szótlanul állt, s erősen markolta fegyverét. A test egyszer csak megrándult. Szemei kéken felvillantak, majd Cameron egyenesen a szőke lányra nézett. Riley nem tudta miért, de hirtelen különös félelem fogta el. Attól függetlenül, hogy John Henry azt mondta neki, a gép az ő oldalukon áll, most, ahogyan felült, és végig őt nézte, olyan érzése támadt, mintha már ki is mondták volna rá a végítéletet. Kissé feljebb emelte fegyverét, mire a gép felállt, s egyenesen a lány szemeibe nézett. Riley is viszonozta a tekintete, s megborzongott.
A Cameronnak nevezett kiborg szemeiben nem fedezett fel semmit. Csak egy üres szempár volt, mintha csak azért lett volna ott, hogy kitöltse az űrt.
– Hello! – törte meg végül John Henry a csendet. Cameron John Henry felé fordította fejét, majd várt.
– Hello! – köszönt végül vissza a terminátor.
– Ha megvolt a nagy egymásra találás, mehetnénk! – mondta Savannah, majd elindult a folyosóra utat nyitó ajtó felé.
– Még valami… – mondta John Henry, s Savannah megtorpant.
– Mi lenne az? – kérdezett vissza a nő. Cameron újra Riley-ra nézett. Most valahogy más volt. Fiatalabb, erősebb, karizmatikusabb.
– Mi van? – förmedt végül a szőke lány Cameronra.
Az gyorsan elvégzett pár számítást a lánnyal kapcsolatban, majd John Henry pillantására elfordult, s kilépett az ajtón. Riley követte, de fegyverét még most sem engedte le. Valahogy érezte, hogy nem stimmelnek Cameronnal a dolgok.
Riley egy omladozó falú szobában ült a földön. Fegyverét tisztítgatta. Közben a gondolatai valahová máshová terelődtek. Újra a csatornában volt. Újra érezte a halál félelmetes bűzét. Újra érezte a hideg fémujjak szorítását a nyakán. Riley próbált ellenállni, rugdosta a gyilkoló-gépet, de az szinte észre sem vette.

Csak újra meg újra a földbe döngölte a lányt. Aztán történt valami, amire Riley nem számított. Egy kéz elkapta a fémkoponyát, s egy erőteljes mozdulattal az egyik alvóhelyiségnek használt, felborult vagonnak vágta. A terminátor felállt, de ekkor már a férfi ott termett, s egy jókora ütést vitt a gép mellkasába, ami azonnal átszakadt.
A férfi a bal kezével leszakította a gép fejét, a földre dobta, majd lábával kilapította. Riley lassan felállt. Nem tudta miért, de úgy érezte, nem kell tőle félnie. Végül is ő mentette meg a géptől… azaz biztosan nem kell tőle félnie. A férfi lassan megfordult, s a lány szemeibe nézett.
– Mi a neved? – kérdezte kissé gyerekes hanglejtéssel.
– Öhh… izé… Riley… – nyögte ki végül. De még most sem értette a történteket. Honnét jött ez a férfi? Kicsoda ő? És hogyan bánhatott úgy el egy fémmel. A férfi kezét nyújtotta a lánynak.
– Én John Henry vagyok! – majd felsegítette Rileyt.

Riley még mindig úgy emlékezett arra a napra, mintha csak tegnap történt volna. Pedig meg volt már vagy másfél éve. De most valamiért teljesen idegennek érezte a férfit, akiről időközben megtudta, hogy egy terminátor.
Az utóbbi időkben megváltozott. Kiveszett belőle minden, ami azt sugallta Riley-nak, hogy az ő oldalukon állt. Kegyetlen lett. Nem mérlegelt, csak ölt. Nem törődött egy-egy harcban, hogy hány halottat fog hagyni maga után.
Aztán nyikorogva kinyílt az ajtó, s a Cameronnak nevezett TOK-715-ös modell – amiről ezelőtt Riley még csak hallani sem hallott -, lépett be rajta. Riley szívverése gyorsult, izzadni kezdett. Félt ettől a géptől. Nem tudta miért, de olyan érzése volt, hogy bármelyik percben agyonlőheti.
Cameron nyugodtan bezárta a szoba ajtaját – ami egy rozsdás lemez volt -, s Riley szemeibe nézett. A lány felpattant ültéből, s jó erősen megmarkolta fegyverét.
– Legutóbb nem tudtam, hogy mit tegyek… de most már igen – jelentette ki Cameron hűvösen.
– Mi? – s Riley ráfogta a gépre fegyverét.
– Ha életben hagylak… újra közénk állhatsz majd. Újra bajt hozhatsz rá… még mindig csak egy veszélyforrás vagy…
– Mi a büdös francról vakerolsz?! Ha?! Halvány lila gőzö… – ekkor Cameron egy határozott mozdulattal letörte a fegyver csövének végét, majd bal öklével bezúzta Riley koponyáját.
A vértől vöröses hajú lány élettelenül, tompán a földre zuhant. Cameron még egy másodpercig nézte a holttestet, és annak fejéből áramló vért, aztán a földre ejtette a kettétört fegyvert, és elhagyta a szobát.


Mozgó reklámkampány a TSCC-ért!

Lassan már két hónapja, hogy kinti anyacsatorna piros táblát mutatott a sorozat harmadik évadának, ezzel lényegében félkészen lezárja Sarah Connor Krónikáit, mely hatalmas felháborodást keltett a rajongók körében, azzal megfűszerezve, hogy a sokkal rosszabbul teljesítő Dollhouse zöld utat kapott egy második évadra.
A rajongóknak Kevin Reilly magyarázata sem tetszett, mely sokak szerint pökhendi és beképzelt volt, valamint teljesen lenéző a rajongókkal szemben.
A rajongók továbbra sem adják fel, s ígérik, hogy tovább harcolnak. Ha nem sikerül visszahozni a sorozatot, akkor sem fogja elfelejteni senki.
Legújabb ötlet egy mozgó hirdetőtábla lenne, mely úgymond kiárulná a Krónikákat egy másik csatornának, íme a terv:

A terv megvalósításához 3500 dollára lenne szüksége a rajongóknak, ami olyan 800 ezer forint környékén mozog, s eddig 1190 dollár, azaz olyan 350 ezer forint gyűlt össze. A rajongók azt kérik, ha nem is tudsz (vagy akarsz) fizetni, terjeszd a hírt, hogy van ilyen mozgalom, így  azokhoz is eljut, aki esetleg fizetőképes lenne.
Az összeg állását itt lehet csekkolni, esetleg a vállalkozó szellemű rajongók szintén itt utalhatnak, ha akarnak. Legkisebb utalható összeg 5 dollár, ami olyan 1000-1300 forintnyi összeget takar.

(Jelezzük, az általunk forintban közölt összegek pusztán kalkulált számok! Eltérések adódhatnak!)

Frissítés: Most már a jobb oldalon követhető, hogy épp mennyi összeg folyt be.