Korhatáros lesz a Terminator 5
0Akik eddig féltek, hogy a Terminator ötödik része is az The Expendables – A feláldozhatók sorsára jut, vagyis PG-13-as besorolású lesz, nem kell aggódniuk. Habár az előző rész, vagyis a Terminátor: Megváltás még korhatárosan forgott, ezúttal Schwarzenegger visszatérésével egy vörös R betűvel billogozzák.
Megan Ellison, az Annapurna Pictures tulajdonosa nyilatkozatban nyugtatta meg az aggódókat, hogy a Terminatort meg fogják menteni a PG-13-as beosorolás poklától, és nem a tízéveseknek fogják elkészíteni a következő Halálosztót.
”Egyelőre nem árulhatunk el semmit, de annyi bizonyos, hogy R-besorolású lesz a film, amilyennek Isten és James Cameron elrendelte.” A film egyelőre fejlesztés alatt áll, annyit lehet róla tudni, hogy Justin Lin rendezi, Kyle Reese is feltűnik benne, akit talán Paul Walker fog alakítani, illetve a politikai pályáról visszatért osztrák, az eredeti élő szövet a fémvázon, Schwarzenegger is szerepet kap.
forrás: index.hu
0
Steven Spielberg a történelmi témájú Lincoln befejezése után visszatér kedvenc zsáneréhez, a sci-fihez: Robopocalypse címmel még az idei év végén le akarja forgatni a gépek lázadását. A sztori alapja persze nem a Cameron-féle terminátor lesz, hanem Daniel H. Wilson Robocalypse című regénye, amit a Lost és az Alias író-producere, Drew Goddard gyúrt át 2013-as nyári blockbusternek.
“A film az emberek és a gépek globális háborújáról szól. Már a Különvélemény idején is imádtam megálmodni egy olyan jövőt, ami éveken belül a jelen lehet, így a Robocalypse is 2025-2030 körül fog játszódni, mint a lehetséges jövőnk – nyilatkozta a rendező. - Nagyon érdekelnek a következményei annak, hogy mi lesz velünk, ha az életünket megkönnyítő, bámulatos technológiai újítások egyszer csak okosabbakká válnak, mint mi. Persze, tudom, hogy ez nem a legeredetibb filmes ötlet, és már régóta jelen van a sci-fi irodalomban, de pont azért erős téma, mert bármelyik évben valósággá válhat.” (via movieweb)
Forrás: index.hu
Szolgálati közlemény!
2
A Terminator Hungary szerkesztősége kellemes karácsonyi ünnepeket és
Terminatorokban gazdag boldog új évet kíván minden látogatónak, és
fórumtagnak!
TSCC: The Virtual Season – 3. epizód
0Lelkes, és kitartó fordítótagunk, Joe Maschine karácsonyi ajándékkal kedveskedik a TSCC: The Virtual Season rajongóinak! Elkészült a 3. epizód teljes fordításával, így lesz mit olvasgatni az ünnepek alatt
Harmadik epizód - Duellum (fordító: Joe Maschine)
Decemberi rövid hírek
1- Arnold Schwarzenegger felemásra sikerült politikai karrierje után úgy tűnik véglegesen visszatért a filmezéshez. Jövőre jön a The Expendables 2 (képek a filmből itt), 2013-ban pedig a Last Stand és a Black Sands;
- Linda Hamilton feltűnik majd a Chuck c. sorozat utolsó évadában;
- Úgy hírlik Edward Furlong-nak ismét drogproblémái akadtak;
- Claire Danes Golden Globe jelölést kapott a Homeland című sorozatbeli alakításáért… A sorozat nézettségének köszönhetően pedig megkapta a második évados berendelést;
- Christian Bale egy interjúban elmondta, hogy a jövőre bemutatásra kerülő Batman film lesz az utolsó, melyben ő feltűnik, mint Bruce Wayne;
- Rossz hír azoknak, akiknek bejön Garret Dillahunt tavaly indult sorozata, a Raising Hope. A sorozat nézettsége miatt egyelőre bizonytalan a széria jövője;
- Az új Garbage-album megjelenése végül 2012-re tolódott. Shirley Manson jövőre egy ideig felhagy a színészi pályával, ugyanis világ körüli turnéra indulnak majd;
- Ha minden igaz, az új Terminator film 2014 nyarán mutatkozna be;
- Az ötödik mozifilmnél teljesen kihagyásra kerül a The Sarah Connor Chronicles, de előfordulhat, hogy rejtett utalások lehetnek a sorozatra a széria kedvelőinek kecsegtetve ezzel.
TSCC: The Virtual Season – 2. epizód
1Lelkes fordítótagunk, Joe Maschine elkészült a The Virtual Season 2. részének teljes fordításával, Kötelékek, melyek összekötnek címmel. Az epizód egy bevezetőből és 4 jelenetből áll, majdnem 60 oldalnyi darabka a Terminátor-univerzumból.
Ma kezdődött minden
0![]()
Amerikában a mai napon, 1984. október 25-én mutatták be az első Terminátor-filmet a mozikban.
Kitekintés: Elhunyt a mesterséges intelligencia atyja
0
A Stanford Egyetem Twitteren megerősítette, hogy vasárnap 84 éves korában elhunyt AI John McCarthy, a Lisp programozási nyelv kifejlesztője, és a mesterségesintelligencia-kutatások egyik úttörője.
Kitekintés: A rejtélyes völgy
2
Több tanulmány is foglalkozott a túlságosan emberszerű gépek okozta szorongással, az úgynevezett “uncanny valley”, vagy “rejtélyes völgy” jelenséggel. Tény, hogy míg egy 80 százalékban realisztikus karaktert az emberek hajlamosak elfogadni, a 95 százalékos valósághűséget taszítónak találják.
A hatás mögött rejlő folyamatokról alig tudunk valamit, egy amerikai tanulmány azonban az agy MRI vizsgálatával közelebb került az elutasító érzés magyarázatához.
Forog az Expendables 2.
1A film 2012 nyarán érkezik a mozikba. Addig is egy pillanatkép Bulgáriából (Schwarzi, Sly és Willis):

Megnyílt a Schwarzenegger múzeum!
0Az utóbbi időben a média Schwarzenegger-rel előszeretettel foglalkozott. Sajnálatos módon azonban nem az új filmes munkáiról, esetleges Terminator-ként való visszatérésétől volt hangos, hanem házassága körüli zűrzavartól, ugyanis mind utólag kiderült kedvenc Terminatorunk bizony nem a hűséges férfiak táborát erősíti. Ebből kifolyólag háttérbe szorultak a rajongók számára igencsak fontosnak tartható események a színésszel kapcsolatban.
Ugyanis, aki mostanság Ausztriában jár, s esetleg eltéved Schwarzenegger szülővárosába az ellátogathat a Schwarzenegger múzeumba, ugyanis a napokban a színész a napokban felavatta a szülővárosában megnyílt kizárólag róla szóló múzeumot. A kiállítás ugyan már három hónapja megtekinthető, de csak a napokban kerítettek sort rá a tulajdonosok, hogy az egykori Terminator jelenlétében hivatalosan is megnyissák azt.
A megnyitón újságírók tömkelege volt jelen. Leleplezésre került Schwarzenegger bronzszobra is, amely még a fiatal, pályáját megkezdő Schwarzenegger-ről mintázták. Az ünnepség egyetlen egy negatívuma a rendkívül rossz, esős idő volt, melynek köszönhetően a beszédek, s a megnyitó ünnepsége is rendkívül rövidre sikeredett a tervezetthez képest.
A Thal városában lévő múzeum tulajdonosa Schwarzenegger gyermekkori barátja, aki személyes és filmes tárgyakkal, kellékkel várja az érdeklődőket. Például a színészről készült festmények, fényképek, életnagyságú bábuk és a színész testépítő kellékei is megtekinthetőek többek között.
Továbbá az érdeklődök bepillantást nyerhetnek, hogy milyen házban is nevelkedett a színész, hisz jó pár helyiséget úgy rendeztek be a múzeum alkotói, hogy az hűen visszaadják a gyermek Schwarzenegger otthonát. Így többek között láthatjuk hogyan nézett ki a konyha, ahol Schwarzenegger édesanyja főzött, és ahol a család együtt fogyasztotta el a vasárnapi ebédet, de akár azt is megnézhetjük, hogy hogyan is festett valójában az egykori T-101-es kormányzói irodája. Schwarzenegger úgy fogalmazott, hogy ez a múzeum az akarat szimbóluma, mely azt hivatott megmutatni, hogy mindenkinek van egy esélye az életben.
Hírcsokor
1- Thomas Dekker visszatért a tévébe. Az amerikai The CW múlt héten tűzte műsorára a The Secret Circle (kritika itt olvasható) misztikus sorozatot. Egyébként a csatornához mérve teljesen korrekt nézettséggel (3 millió néző, 1.3/4-es rating);
- It might be your brother’s but I am still your son! - című képet tette közzé Thomas Dekker az egyik twitter bejegyzésben. A kép egyébként a legutolsó Emmy gálán készült;
- Garret Dillahunt szerepelt vállalt az Any Day Now című drámában. Emellett pedig fontos megemlíteni, hogy a héten visszatért a sorozata a Raising Hope a második évadával az amerikai FOX csatornára;
- Egy kis írásos ízelítő a Laid To Rest 2-ről ,melyben Brian Austin Green is feltűnik. Az első részről (melyben Thomas Dekker és Lena Headey is feltűnt) Lasaro írt kritikát, aki rendesen leoltotta a filmet. Így a folytatást nem ajánljuk senkinek;
- Szeptember 26-án érkezik a The Cape DVD-n. A Summer Glau főszereplésével készült sorozat egészen pontosan 10 epizódot ért meg, s leadásra még kevesebb epizód került;
- Szeptember 20-án Blood Moongood a negyedik Terminator film főszereplője a 36. életévébe lépett;
- Arnold Schwarzenegger írásra adja a fejét. Úgy döntött megírja saját Memoir-ját (memoir jelentése életrajz, emlékirat);
- Claire Danes is a tévében nyomul. Az ő főszereplésével készült Homeland-et már bemutatásra került a tengerentúlon;
- Elkészült az első magyar terminator-rpg. Érdeklődök ide kattintsanak.
The Secret Circle – Pilot (1×01)
3“Hivatalosan” a The Secret Circle csak szeptember 15-én érkezne a The CW műsorára, de a csatorna volt oly bátor, s idő előtt úgy döntött online elérhetővé teszi az epizódot SD és HD formátumban, így gyakorlatilag szinte mindenfajta változat elérhető most már a neten legalábbis annak, aki kíváncsi a sorozatra. S bizony ezzel meg is kezdődött a 2011/2012-es sorozatidény. Legalábbis nálam, s rögtön egy újonccal indul az új sorozatszezon.
A legutóbbi Upfronts kapcsán igazából nekem teljesen kimaradt a The Secret Circle. Valami oknál fogva teljesen elkerülte a figyelmemet. Aztán nyáron belefutottam jó pár poszterbe, s jó pár előzetesbe, így már eléggé várós lett számomra. Természetesen az amerikai The CW műsorán szerepelt a sorozat, tehát ilyenkor szépen le lehet faragni az igényeket és elvárásokat, hisz mint ismeretes a szóban forgó csatorna eltörpül a nagyágyúk mellett, így látványos sorozatot nem is várhatunk tőlük. Ennek ellenére a csatorna igyekszik, s egyre inkább az vehető észre, hogy inkább költségesebb sorozatokat próbál berendelni, vagy pedig olyanokat, amelyek épp beillenek az épp aktuális “divatba”. Hisz a csatorna remekül meglovagolta a vámpírlázat, ami jelenleg tombol, s igencsak szakított egyet a The Vampire Diaries-zel, ami nálam egy évad után azonnali hatállyal ment a kukába csak úgy, mint az ugyanazt a témát követő társai.
Feltehetően ezen a nyomvonalon akar elindulni a csatorna, s ebből a szempontból döntött a The Secret Circle mellett, mert a hasonló tematikájú The CW sorozatok egytől egyig mérsékelt sikernek örvendenek (lásd Supernatural). Megtekintés után teljesen világossá vált számomra, hogy mit is próbál elérni a The CW. Feltehetően a csatorna szintjén ismét sikergyanús sorozatról beszélhetünk, s minden bizonnyal, hogy ha nem változtatnak radikálisan még sok sok évig követheti a sorozatot az, akinek teljes mértékben bejön. Sajnos az én részemről ez nem mondható el, ugyanis a bevezető epizód megtekintése után úgy döntöttem, hogy én a többi epizódra nem vagyok kíváncsi, s inkább hasznosabb dolgokkal ütöm el az időmet, így a sorozatos évad első újonca nálam kegyetlen módon elvérzett.
Szeptemberi hírcsokor
3- A Garbage élén Shirley Manson-nel nem tétlenkedett. 2010 februárja óta dolgoznak az új albumukon. Az első új száma az együttesnek várhatóan szeptember végén, vagy október elején lesz először hallható;
- Arnold Schwarzenegger elméletileg nem csak a The Expendalbles 2-ben fog feltűnni, hanem a nagysikerű True Lies 2-ben is;
- Linda Hamilton a Chuck című sorozat negyedik évada után az ötödikben is fel fog tűnni;
- Továbbra sincs semmi biztos hír az ötödik Terminator filmről. A legfrissebb pletyka szerint a készítők szeretnék az összes eredeti szereplőt viszont látni a 2014-re tervezett folytatásban. Első körben Robert Patrick-et, Edward Furlong-ot és Kristanna Loken-re is gondoltak az alkotók;
- Továbbá felröppent az a hír, hogy az ötödik Terminator filmben Justin Lin szeretné feltámasztani Sarah Connor karakterét;
- Hosszas várakozás előzte meg, de most már egészen biztos, hogy elkészül a Sin City 2. Ha igazak a pletykák a folytatásban ismét feltűnik a Terminator 3 John Connor-ja, azaz Nick Stahl;
- Nézettségi adatok kedvezőek voltak, így jövőre is visszatér a The Falling Skies. Az egyik főbb szerepben a Terminator Salvation-ban is feltűnő Blood Moongood-ot láthatják a rajongók;
- TOP10 – A legszexibb sci-fi sorozathősnő… Az első helyen természetesen mindenki kedvence – az egyébként sorozatokkal rendkívül balszerencsés – Summer Glau, akit a Terminator: The Sarah Connor Chronicles-beli szereplése miatt emeltek első helyre;
- A Hawaii five-0 című sorozat második évadában feltűnik a Terminator: The Sarah Connor Chronicles James Ellison-ja is.








Legutóbbi hozzászólások